A centrális antropozófia folyóirata

Rudolf Steiner és Marie von Sivers, a későbbi Marie Steiner (1904)

Visszatekintés a NOVALIS korábbi címlapjaira (NOVALIS screenshot history)

Az új francia elnök beszéde a párizsi nagypáholyban

Thomas Meyer

1917 – 2017

Szabadkőművesség, globalizáció

és hármas tagozódás

Rudolf Steiner világosan megkülönböztette egymástól a szabadkőművesség két formáját: a magasztos, általános emberi célokat követő és az egész emberiség szolgálatában álló szabadkőművességet, illetve a politikai csoportérdekeket szolgáló szabadkőművességet. Előbbibe nyerhetünk bepillantást az első három fok Steiner által megújított rituáléiban.[1] Utóbbiról pedig a következőket mondta: „Az az ügy, amelynek az egész emberiséget kellene szolgálnia – rasszra és különböző érdekekre való tekintet nélkül –, az bizony jó ügyből rosszá válik, ha egyes embercsoportok hatalmának alapjává teszik.” – Ezek a szavak abban az előszóban olvashatók, melyet Rudolf Steiner írt Karl Heyse Az antant-szabadkőművesség és a világháború című könyvéhez, 1918 októberében.

Az első világháború óta a szabadkőművességnek szinte csak ez a formája terjedt el és működik. Ennek bölcsője Anglia volt, ahol az 1717-es esztendő János-napján alapították meg az első londoni nagypáholyt, amely azonban még a szabadkőművesség előbbi formájához tartozott. Mindazonáltal ennek Európa-szerte létrehozott „fiókszervezetei” egyre inkább a politika és különféle csoportérdekek uszályába kerültek.[2] Ez különösen érvényes a Londonból kiindulva megalapított párizsi „Grand Orient de France” (»Franciaország Nagyoriense«) elnevezésű páholyra, melynek háborús politikája késztette Rudolf Steinert arra, hogy széttépje azt az oklevelet, amely feljogosította őt, hogy önállóan is végezhessen [szabadkőműves] szertartásokat.[3]

Albertus Magnus (Nagy Albert)

Ki volt Marie Steiner (3. rész)

Albertus Magnus

Marie Steiner középkori inkarnációja

A Marie Steiner-individualitás alexandriai inkarnációjának hosszas és mélyreható leírása után, az Okkult történelem-ciklus harmadik előadásában Rudolf Steiner csupán egy rövid utalást tesz ennek a személyiségnek a következő jelentős megtestesülésére, Marie Steiner középkori inkarnációjára: „És csak utalni tudok arra, hogy épp egy olyan individualitás, mint az, aki Hüpatiaként testesült meg, aki tehát magával hozta az orfikus misztériumok bölcsességét, és azt személyes módon élte át, egy következő inkarnációjában azután arra volt hivatott, hogy a fordított utat járja be: hogy minden személyes bölcsességet újra felvigyen az isteni-szellemi világba. Ezért Hüpatia valamikor a 12. és 13. század fordulóján az újabb kori történelem egyik jelentős, átfogó, univerzális szellemeként jelenik meg, aki nagy hatást gyakorolt mind a természettudományos, mind a filozófiai megismerésre, s ezek összegzésére.”[1]

Rudolf Steiner itt nem nevezi meg, hogy ki volt a középkornak ez az egyetemes tudósa, akiben Hüpatia individualitása újra megtestesült, ám az előadáshoz saját kezűleg írott jegyzeteiben – ahol egyértelműen karmikus közlések szerepelnek – a következő feljegyzés olvasható: „Hüpatia – Albertus Magnus”.[2]

Sir Edward Grey

Politikai bábfigurák a 20. században

Greytől Gorbacsovig

Egyesek és nullák (2. rész)

„Rudolf Steiner nézete szerint a politikai eseményeket alapvetően háromféle, teljesen különböző tudati szinten álló embercsoport határozza meg. Először is a politikai és publicisztikai bábok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy tevékenységükkel valójában kit vagy mit támogatnak. Azután a külső hatalmi körök, amelyek saját érdekeiket követik, és a marionettfigurák segítségével próbálják az eseményeket a saját önző érdekeiknek megfelelően alakítani. S végül az okkult hatalmi csoportok, amelyek szellemi világuralomra törekszenek, s ehhez az önző csoportérdekeket szolgáló hatalmi struktúrákat használják fel. Ráadásul mindezek az emberek olyan szellemi hatalmak hatása alatt állnak, akik saját érdekeiknek megfelelően próbálják befolyásolni az emberiség fejlődését.”[1]

„A politikusok gyakran képviselnek olyan politikai nézeteket, melyekről nem is tudják, pontosan honnan erednek. Így gyakran a legteljesebb naiv ártatlanságban szegődnek valamely politikai eszme szolgálatába, s gyakran észre sem veszik”, hogy eközben bizonyos okkult körök eszközévé és játékszerévé válnak. „Rudolf Steiner ezért hangsúlyozta 1917. január 7-i előadásában: »S éppen korunkban alakult ki különös együttműködés azok között, akik titokban, rejtett (okkult) módon a háttérben lesben állnak és szövögetik a szálakat, valamint azok között, akik mit sem tudnak ezekről a dolgokról, s az előtérben, a fizikai sík eseményeinek színterén élnek.«”[2]

Alexandriai Hüpatia

Ki volt Marie Steiner (2. rész)

  Az alexandriai inkarnáció (Alexandriai Hüpatia)

Marie Steiner karmikus életrajza

Rudolf Steiner kutatásainak fényében

Rudolf Steiner többször hangsúlyozta, hogy egy ember fejlődésének során nem csupán a születés és halál között eltöltött idejét, a földi életeit, hanem a halál utáni életét, a halál és az újabb születés között, a szellemi világban töltött idejét is figyelembe kell venni. A Marie Steiner-individualitás fejlődésével kapcsolatban erre minden inkarnáció után itt nem tudunk részletesen kitérni, ám ezen a ponton mégis meg kell állnunk, hiszen az eddig elénk tárt földi megtestesüléseit: az előkészítő jellegű hiberniai kelta inkarnációkat, majd az Orfikus misztériumtanítványként átélt föníciai-korai görög inkarnációt követő köztes időszakban ment végbe a Földön a Golgotai misztérium, az egész földfejlődés legjelentősebb eseménye. És ez azt jelenti, hogy – Rudolf Steinerhez, Ita Wegmanhoz és a michaelita áramlat többi vezető egyéniségéhez hasonlóan – a Marie Steiner-individualitás sem a Földön inkarnált állapotban, hanem a szellemi világból, a magasztos Nap-szférából nézte végig és élte át a kozmikus Napszellem, a Krisztus-lény földi megtestesülését.

Önarckép? Ki az a Csontváry?

A csontember és a csontvár

Csontváry, a Golgotai

A festő nevének dimenziói

(Csontváry géniusza, 14. rész)

„…élő lélekben, élő csontban, csontnak csontvárában

élő szellem lakik.”[1]

„Nézd a csontembert, s a Halált látod.

Nézz a csontok belsejébe, s a Feltámasztót látod.”[2]

Írásunk elején röviden már utaltunk a festő nevének jelentőségére. Hogy korántsem magától értetődő, hogy azt az individualitást, aki ebben az inkarnációjában haláláig a Kosztka Tivadar nevet viselte, „Csontváry”-ként ismerjük. Ezt az önelnevezést exoterikus értelemben „művésznévnek” is tekinthetjük (a külső tudomány és a művészettörténet-írás is annak tartja), ám ezoterikus értelemben itt egyfajta „beavatási névről” van szó: olyan névről, amely híven tükrözi az ő lényét, szellemiségét és festőként vállalt küldetését. Beszéltünk róla, hogy e név a művész szláv eredetű családnevének szellemes „magyarításából” ered (a Kosztka név a szláv nyelvekben, így lengyelül is azt jelenti: ’kis csont, csontocska’). Mezei Ottó kutatásaiból azt is tudjuk, hogy a festő a Kosztka név „magyarításakor” több névváltozattal is próbálkozott (Csontosy, Csontossy és í. t.), míg végül a „Csontváry”-nál kötött ki.[3] És arra is utaltunk, hogy a felvidéki gyógyszerész az 1900-as esztendőtől kezdve, festőként használta a „Csontváry” nevet – s nem véletlen, hogy „névváltoztatása” egybeesik a káli júgának nevezett „sötét korszak” végével, és az új szellemi fény által beragyogott „fényes korszak” beköszöntével.

De miért lett Kosztkából Csontossy, majd Csontváry? Mi az a „csontvár”? És ki a lakója – ki az ura – ennek a csontvárnak? Ki az a „Csontváry”?

Marie Steiner Novalis mellszobrával

Marie Steiner születésének 150. évfordulója

Ki volt Marie Steiner

Karmikus életrajza

Rudolf Steiner kutatásainak fényében

2017. március 14-én van Marie Steiner – teljes nevén Marie Steiner-von Sivers – születésének 150. évfordulója. Ő volt Rudolf Steiner legfontosabb élettársa, s ahogy Szergej O. Prokofjev fogalmaz: ő volt Steiner legjelentősebb munkatársa. Jórészt neki köszönhetjük, hogy Rudolf Steiner életműve ebben a formában létrejöhetett, és fennmaradt. Az ő áldozatos tevékenysége nélkül nem ismernénk, vagy nem ilyen formában ismernénk az antropozófiát.

Trump jobbján: Pence alelnök, Kushner és Churchill

Thomas Meyer

Trump – Amerika vagy az emberiség szolgálatában?

Az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökét Donald Trumpnak hívják. Beiktatási beszéde[1] pofonként érte az USA elitjét és az amerikai médiát, s egyfajta hűségeskü volt a szuverenitás igazi letéteményeséhez – az amerikai néphez. Beszédét ugyanakkor teljesen áthatotta az USA szokásos kiválasztottság- és küldetéstudata a világban. „America first” (Amerika az első), „We will make America great again” (Ismét naggyá tesszük Amerikát) – ezek voltak Trump beszédének többször is elismételt és nagy tetszést kiváltó szlogenjei.

Ahrimán-fej (R. Steiner agyagmodellje)

Amerikai árnyékelnökség

A „világbéke” fejedelme és az ő

posztmodern prófétája

Ki áll Donald Trump mögött? – ez a kérdés sokakban felmerülhetett az új amerikai elnök választási győzelme után. Egy nemrég megjelent írás[*] meglepő választ ad a kérdésre, ugyanakkor szellemtudományos szempontból is megfontolandó összefüggésbe helyezi az új amerikai elnök „sikerének” titkát.

Csontváry: Fohászkodó Üdvözítő (részlet)

Buda-pesti „Buddha-pestis”

Teozófia, 1909, Budapest

„Egy Krisztusért, illetve Krisztus ellen vívott küzdelem játszódott le itt…”

(Csontváry géniusza, 13. rész)

Csontváry tehát – michaeli-rózsakeresztes inspirációja révén – az új szellemi fény és az éteriség festője akart lenni – az éteri Krisztus prófétája. De szava pusztában kiáltó szónak bizonyult a korabeli Magyarországon. Miért? – Mint mondtuk, az Annie Besant és az angol teozófus vezetők, illetve a Rudolf Steiner vezette német szekció (a későbbi Antropozófiai Társaság) közötti szellemi küzdelmek – a Krisztus újbóli eljövetele kapcsán dúló „spirituális világháború” – egyik sorsdöntő csatájára Budapesten került sor, az 1909 pünkösdjén nálunk megrendezett nemzetközi teozófus kongresszuson. Abban az évben, amikor Csontváry az utolsó olajképét, a Tengerparti sétalovaglást festi, majd – tíz évvel a halála előtt – felhagy a festői alkotással. Mi történt 1909-ben, a budapesti teozófus kongresszuson? Csontváry festői pályájának lezárulásával összefüggésben az 1909-es budapesti eseményeknek itt csak a meghatározó sajátosságaira tudunk rámutatni, ismét Szergej O. Prokofjev és Thomas Meyer szellemtudományos kutatásaira támaszkodva.[1]

1916 – 2016

„Az igazság nélkül nincs valódi ezotéria.”

(Rudolf Steiner, Köln, 1912. december 29.)

Rudolf Steiner az őt és felesége személyét ért különféle támadások (legfőképpen addigi barátjuk és munkatársuk, Edouard Schuré vádjai) után, 1916 augusztusában, egyik előadása végén bejelenti, hogy „pusztán az Antropozófiai Társasággal szembeni udvariasságból nem mond le a társaság tiszteletbeli elnökségéről, ám Steiner asszony, amilyen gyorsan csak lehet, visszavonul a központi vezetőségben betöltött tisztségéből.” Rudolf Steiner ekkor úgy fogalmaz: „Épp elég megbeszélést tartottunk. Eleget üléseztünk mindenféle dolgokról… Talán többet ér, ha végre teszünk is valamit.”[1] 

1916: a Közel-Kelet felosztása a franciák és a britek között

1916 – 2016

Köln romjai és a kölni dóm, 1945

Mi történik a világban?

1916 – 2016

„Világosan végiggondolni a dolgokat –

most ez az egyetlen, amit tehetünk.”

(Rudolf Steiner, 1916)

Rudolf Steiner száz évvel ezelőtt, az első világháború kellős közepén, a következőket mondta az akkori és azóta csak súlyosbodó problémák és konfliktusok megoldhatatlanságával, a háborúval, a háborús propagandával, a sajtó különböző érdekek által vezérelt félretájékoztatásaival, és a mi ebből adódó feladatunkkal kapcsolatban: „Az egyetlen, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk világosan megismerni ezeket a dolgokat, hogy megpróbáljuk szellemileg áttekinteni a világban zajló folyamatok összefüggéseit, s megpróbálunk élni ezekkel a felismerésekkel. Mindig ahhoz kell tartanunk magunkat, hogy a gondolatok igazi, dinamikus erők. Világosan átgondolni a dolgokat – most ez az egyetlen, amit tehetünk. És ha az ember akár csak két napig együtt él ezekkel a valós gondolatokkal, s aztán ismét hatalmába keríti őt a sajtó fekete mágiája, ennek a két napnak akkor is jelentősége van, amelyből erők fakadnak.”[*]

Plein air erfunden (Napút-festés feltalálva) (Csontváry)

Krisztus „visszatérése”

„az ég felhőiben…”

Csontváry géniusza, 12. rész

Az előző fejezetben láthattuk, hogy 1910. január 10-én, amikor a Teozófiai Társaság angol vezetői elkezdték „beavatni” az általuk Krisztus újbóli fizikai megtestesülésének kikiáltott indiai fiút, éppen ezen a napon szakadt meg Csontváry „isteni összeköttetése”, ekkor ért véget szellemi inspirációja, s így ez a nap jelenti termékeny alkotó időszakának, sőt egész festői pályájának a lezárulását. Vagyis az a nap, amikor az indiai Adyarban egy lelki és szellemi „erőszaktétel” formájában kezdetét vette az ifjú Krisnamurti „beavatása” (amely valójában egy ál- vagy ellen-beavatás volt), Csontváry leírásában éppen ez a nap jelenti egy szellem nélküli, „hatalmi” korszak, egy anyagi, materiális szemléletű időszak kezdetét. Az angol teozófus vezetők ugyanis csak látszólag beszéltek a szellemről, s valójában mindent, még Krisztus újra eljövetelét is csupán materiális (fizikai) értelemben – a régi palesztinai események „megismétlődéseként” – tudták elképzelni. „A Teozófiai Társaságba olyan mértékben behatoltak a materialista tendenciák, hogy úgy vélik, Krisztus anyagi testet öltve fog visszatérni” – foglalta össze a helyzetet 1910-ben Rudolf Steiner.[1]

A boroszlói ismétlő órák (Breslau),

1924. június 12–13.

A bázeli Perseus Kiadó egyik legújabb könyvében egy jelentős felfedezést tett közkinccsé: kiadták annak a két, eddig ismeretlen Klasse-órának, annak a két ismétlő órának (Wiederholungsstunde) a szövegét, amelyeket Rudolf Steiner 1924. június 12-én és 13-án – a boroszlói és koberwitzi pünkösdi kurzusok alatt – tartott a ma Lengyelországhoz tartozó sziléziai német városban (lengyelül Wrocław). Ez azt jelenti, hogy a hét dornachi ismétlő óra és az eddig publikált berni, londoni és prágai „különórák” kiegészülhetnek ezzel a most megjelent két boroszlói Klasse-órával. Rudolf Steiner ezenkívül tartott még két ismétlő órát a hollandiai Arnheimben, kettőt a francia fővárosban és egyet az angliai Torquay-ben. Ám e nyugat-európai helyszínek mellett két kelet-közép-európai, a szláv elemmel érintkező városban (Prágában és Boroszlóban) is elhangzott két-két Klasse-óra, a Szabad Szellemtudományi Főiskola első osztályának mint Michael-iskolának az órái.