Rudolf Steiner kijelentései

Richard Wagnerről

Az „Arenson-vezérfonal” nyomán[1]

Wagner szerzeményeiben az az új kultúrimpulzus él, melynek a „művészet, vallás és tudomány” három egymástól különvált áramlatát újra egyesítenie kell a jövőben. (GA 105: A világ, a Föld és az ember, 11. előadás - 1908. augusztus 16.)

Richard Wagner az ötödik kultúrkorszak[2] reprezentatív alakja, aki a műalkotást a szellemi világ külső nyelvének, külső megnyilatkozásának tekinti. Ezért van oly sok ellenfele,[3] akik a tisztán emberi-formális zenét akarják védelmezni (lásd Hanslick). (GA 126: Okkult történelem, 3. előadás - 1910. december 29.; magyarul lásd A világtörténelem szellemi háttere című kötetben)[4]

Richard Wagner bizonyos módon megsejtette a Golgotai Misztériumot - csak ezáltal vált lehetővé számára, hogy megalkossa a Parsifalt. (GA 131: Jézustól Krisztushoz, 4. előadás - 1911. október 8.)[5]

Sohasem jutott egy nem beavatott olyan közel az ezoterikus kereszténység legmélyebb igazságához, mint Wagner a Parsifalban. (GA 149: Krisztus és a szellemi világ. A szent Grál keresése, 6. előadás - 1914. január 2.)[6]

Rudolf Steiner

A wagneri muzsikáról

A Grál-misztérium Wagner műveiben

Wolfram von Eschenbach annak idején írt egy egyszerű eposzt, a Parzivalt. Ez a mű megfelelt a maga korának. Akkoriban ugyanis még voltak olyan emberek, akik egy bizonyos adottságuk révén a tisztánlátás képességével rendelkeztek, s így képesek voltak megérteni Wolfram von Eschenbachot. A 19. században azonban már nem volt lehetőség arra, hogy a műben ábrázolt események és folyamatok mély értelmű jelentését és jelentőségét érthetővé tegyék az emberek számára. Létezik azonban egy eszköz, hogy a mű jelentése akár szavak, fogalmak és eszmék nélkül is világossá váljon. Ez az eszköz a zene. Wagner zenéjében benne vannak mindazok az igazságok, amiket Wolfram Parzivaljában megtalálhatunk.

Rudolf Steiner

Richard Wagner a

szellemtudomány fényében

A berlini Wagner-ciklus

(1905. március-május)

Rudolf Steiner és korának zenéje

A zene jelentős szerepet játszott Rudolf Steiner életében. Steiner nagy zenekedvelő volt, s gyakran járt hangversenyre és operába is. Ifjúkorában Beethoven zenéjét tartotta különösen nagyra (egy 1892-ből - A szabadság filozófiájának születése idejéből - származó játékos kérdőíven őt nevezte kedvenc zeneszerzőjének), ám a komolyabb zenék mellett a könnyedebb, de színvonalas muzsikát is kedvelte, mint például Johann Strausstól A denevért. Rudolf Steiner ugyanakkor nagy érdeklődéssel kísérte figyelemmel korának zenei fejlődését és vitáit. Saját nemzedékének komponistái közül többeket személyesen vagy a koncertpódiumról ismert, például Richard Strausst, Hugo Wolfot és Gustav Mahlert. Korának zeneszerzői közül legtöbbször Richard Wagnerről beszélt, akinek zenedrámáira Bécsben, Weimarban, Bayreuthban, Berlinben és Stuttgartban is rendszeresen eljárt. 1905 és 1908 között mintegy 20 előadást tartott Wagner munkásságáról és műveiről, s 1907-ben „az új idők egyik legnagyobb művészének” nevezte őt. (GA 92, 1907. december 2-ai előadás)

Karl König

Kaspar Hauser

„Egyfajta rekviem” - Ita Wegmanért

A „Rekviem” keletkezése (Peter Selg bevezetője)

Karl König az 1943. március 5-étől 8-áig tartó időszakban, az Ita Wegman halála (1943. március 4.) utáni első napokban, a skóciai Camphillben (Aberdeen közelében) vetette papírra Kaspar Hauserről szóló írását, „egyfajta rekviemként Wegman doktornő számára”. König, miután műve végére ért, hallotta a híradást, hogy angol bombázók teljesen lerombolták Nürnberg óvárosát: „éjjel a R. A. F. [Royal Air Force: a brit királyi légierő] Nürnberget bombázta, s ma azt írja az újság, hogy a német rádióban bejelentették: »a régi Nürnberg gyakorlatilag teljes egészében elpusztult.« - Véletlen volna ez, vagy a sors szava?” (1943. március 10-ei feljegyzés)

Európa gyermeke és a rózsakeresztesség

Kaspar Hauser és Christian Rosenkreutz

Paul Michaelis, Polzer-Hoditz gróf barátja és tanítványa (aki kiadta Rudolf Steinerrel folytatott beszélgetéseiről készült feljegyzéseit), 1943 nyarán fejezte be Kaspar Hauser-drámáját, amelynek már az első jelenete is igen figyelemreméltó. 1802 januárjában játszódik, és egy „nyugati páholy” titkos gyűlésére vezeti be az olvasót. A tanácskozás résztvevői a német klasszicizmussal és a francia forradalommal meginduló európai ébredéstől megrettenve elhatározzák, hogy Bonaparte Napóleon személyén keresztül eltérítik ezt a fejlődést. Megjelenik egy vatikáni követ, és közli a páholytestvérekkel, hogy tudomásukra jutott: a badeni uralkodóházban fog megszületni az a rózsakeresztes személyiség, aki képes egyesíteni Franciaország gábrieli impulzusait Németország michaeli impulzusaival. Ezért elhatározzák, hogy okkult fogságba ejtik ezt az individualitást, mégpedig oly módon, hogy gyermekkorában valójában sem élni, sem meghalni nem engedik, vagyis egyfajta „köztes állapotban” tartják őt ebben a sorsdöntő időszakban, hogy ne tudjon máshol megtestesülni. A szabadkőműveseknek és a jezsuitáknak ezzel az együttműködésével az újkor talán legkomolyabb és legszövevényesebb okkult támadását intézték egy szabad emberi individualitás ellen.

Szergej O. Prokofjev

„Időutazások”

Az antropozófiai szellemi kutatás ellenképe

Korunkban különféle okkult, vallási és misztikus áramlatok léteznek a világban. Némelyikük már régóta, némelyikük pedig csak nemrég behatolt az Antropozófiai Társaságba is. Ez óhatatlanul is fölvet egy lényeges, sőt talán az egész antropozófiai mozgalom jövője szempontjából is döntő fontosságú kérdést: hogyan viszonyulnak ezek az áramlatok Rudolf Steiner szellemtudományához, s mennyiben jogos, hogy összekeverednek az antropozófiával? Prokofjev új könyve e kérdés szempontjából vizsgálja meg mélyrehatóan az egyik ilyen áramlatot, melynek nem kevés híve van az antropozófusok között [Judith von Halle látomásos-misztikus irányzatáról van szó]. A könyvben felhozott tények alapján az olvasó maga válaszolhatja meg a kérdést.

A jezsuita rend (Jézus Társasága) címere

Rudolf Steiner kijelentései

A „jezsuitizmusról”

Szergej O. Prokofjev összefoglalója (3. rész)

Ludwig Polzer-Hoditz utolsó beszélgetése Rudolf Steinerrel négy héttel Steiner halála előtt. Szellemi hagyaték- vagy végrendeletszerű szavak a jezsuitákról: „Hordozza ezt mindig a tudatában: a jezsuiták elvették az emberektől a vallásosságot, a jámborságot, s teljesen azonosak a római államhatalommal. Hatalmuk erőszakos módszere a szellem elleni harc, vagyis a szellem elleni bűn, melyről az Írás azt mondja, hogy ez az egyetlen bűn, amely megbocsáthatatlan. A szellemet azonban nem lehet teljesen elpusztítani, de csak kevesek tudják majd átvinni a jövőbe.” Ez a [jezsuita] áramlat a társaságon belül is erősen érezhető, s reméli, hogy a Karácsonyi konferencia révén meg tudta bénítani azt (…). Mindig is a szellem elleni harc állt és áll továbbra is minden külső történés hátterében. (…) Azután a római és a nyugati páholyok törekvéseiről beszéltünk, és Rudolf Steiner nagyon komolyan hangsúlyozta, hogy három feladatot kell megoldani, melyek eredménye egészen rendkívüli jelentőségű a jövő szempontjából: 1. a két Jánosra vonatkozó kérdést; 2. ki volt Demetrius?; 3. honnan jött Kaspar Hauser? (1925. március 3., lásd GA 265, 453. o.)

Rudolf Steiner kijelentései

A „jezsuitizmusról”

Szergej O. Prokofjev összefoglalója (2. rész)

A jezsuitizmus csak a római katolikus egyházon belül lehetséges. [Ugyanakkor: minden vallásnak megvan a maga jezsuitizmusa. (GA 168)] A jezsuitizmus Isten országát a földi uralom birodalmává változtatja (harmadik kísértés). A jezsuitizmus, Szolovjov és az orosz néplélek közötti ellentét. Loyolai Ignác lelkigyakorlatainak részletes bemutatása: Loyolai Ignác „egy különös természetű kinyilatkoztatás által” kapta lelkigyakorlatait. A jezsuitizmus küzd a goetheanizmus ellen. (GA 185: Történelmi szimptomatológia, 1918. november 2.)

A jezsuitizmus és a nyugati páholyok belső hasonlóságáról. Rudolf Steiner rámutat, hogy „a jezsuiták beszivárogtak, beépültek az összes [nyugati, szabadkőműves] páholyba”, különösen a magasabb fokozatúakba. (GA 185, 1918. november 3.)

Rudolf Steiner kijelentései

A „jezsuitizmusról”

Szergej O. Prokofjev összefoglalója (1. rész)

Rudolf Steiner előadói életművében több helyütt is beszél arról, hogy korunkban a keresztény-rózsakeresztes beavatási út az egyetlen, amely megfelel a nyugati emberiség számára. Ennek az útnak egy olyan beavatás a célja, amely egészen különös kapcsolatban van az ember szabad akaratának fejlődésével. A keresztény-rózsakeresztes beavatás akarati gyakorlatainak legfőbb sajátossága kezdettől fogva abban állt, hogy „a lélek legbenső szentélyeként tartotta tiszteletben az ember akaratát”, tehát nem közvetlenül hatott az ember akaratára, hanem csakis „a szellem kerülő útján, a szellemen keresztül”. Ezért Rudolf Steiner nem akarati, hanem „szellemi beavatásnak” nevezte ezt az utat, amely ma az antropozófia formájában áll a nyugati emberiség rendelkezésére.

A negyedik misztériumdráma pecsétje

A 2013/14-es év témája

„Az Én megismeri önmagát”

Az Alapkőletétel dimenziói

A 2012-es év témájához – „az Antropozófiai Társaság identitásához” – kapcsolódva a 2013/14-es éves téma az emberi én fejlődése felé fordul. Az individuális én egyszerre a tű foka, illetve az a gyújtópont, amelyből a közösség, a társadalom, sőt: maga a világ is formálódik.

I. Ferenc

A jezsuita pápa

A fekete-fehér egyházfő

2013. március 13-án a pápaválasztó bíborosi konklávé Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost, Buenos Aires érsekét választotta meg Róma püspökének, a római katolikus egyház fejének. Az új pápa - az egyháztörténetben elsőként - a Ferenc nevet vette fel, a ferences rend alapítójára, Assisi Szent Ferencre utalva. Az újonnan megválasztott egyházfő azonban nem a ferences, hanem a jezsuita rend (SJ) tagja, a pápaság történetében először. Ezzel olyan helyzet állt elő, hogy 2013 márciusától mindkét pápa jezsuita: vagyis a fekete pápa (a jezsuita rend mindenkori generálisa) mellett mostantól a fehér pápa is a jezsuita rend tagja. A jezsuiták külön engedelmességet fogadnak a pápának. De az új pápa - a jezsuita rend tagjaként - vajon kinek engedelmeskedik? És az éteri Krisztus korában mi lesz a Krisztus-impulzus sorsa a jezsuita Jézus-princípium ilyen látványos és leplezetlen előtérbe kerülésével?

A fehér és a fekete pápa (SJ)

„Urbi et orbi” - a testi szenvedésről

A fehér és a fekete pápa párbeszéde

Pilinszky János színműve (1973)

A Vatikánnak a Szent Péter térre nyíló ablaka. A befüggönyözött ablak mögött oldalvást, szemközt egymással két pápai trón. Az egyik fekete, benne fehér ruhában az agonizáló pápa, szemközt vele, a fehér trónban, fekete ruhába öltözve a következő, eljövendő pápa ül.

Szellemtudományos szempontok

XVI. Benedek lemondásához

A pápa lemondása és az egyház jövője

„Derült égből villámcsapás”

2013. február 11-én, hétfőn XVI. Benedek pápa teljesen váratlanul bejelentette lemondását: február 28-ai hatállyal távozik a pápai trónról. Az egyik legbefolyásosabb vatikáni főpap, Sodano bíboros, korábbi vatikáni államtitkár szerint még a pápai állam vezető köreit is „derült égből villámcsapásként” érte az egyházfő bejelentése. Még ugyanaznap este heves vihar tört ki Vatikán felett, és villám csapott a Szent Péter bazilika kupolájának csúcsán álló keresztbe.

Rudolf Steiner szerint „régen az emberek olyan intenzíven együtt éltek kozmikus környezetükkel és az abban megnyilvánuló természeti és időjárási jelenségekkel, hogy úgy képzelték: az események valamilyen összefüggésben állnak a velük egy időben zajló természeti jelenségekkel. Roppant érdekes, hogy rendkívüli eseményeknél egyes helyeken még ma is számon tartják, hogy milyen idő volt akkor, vagy milyen természeti jelenségek voltak megfigyelhetők.” (GA 222)

Szergej Prokofjev levele

a tagokhoz és barátokhoz

Az Antropozófiai Társaság tisztelt tagjai, kedves barátaim!

Ahogy egy évvel ezelőtt megígértem, ezzel a levéllel további tájékoztatást szeretnék adni Önöknek egészségi állapotomról. Az utóbbi időben sajnos komolyabb komplikációk, súlyos szövődmények léptek föl, melyek különféle következményekkel járnak a Vezetőség és a főiskolai kollégium [a Szabad Szellemtudományi Főiskola vezető testületének] tagjaként végzett tevékenységemre. A vezetőségbeli kollégáimmal folytatott megbeszélés során arra az elhatározásra jutottam, hogy a soron következő (2013-as) közgyűléstől kezdve a nyugalmazott vezetőségi tag tisztségét töltöm be [vagyis vezetőségi tagként nyugállományba vonulok]. Esetemben ez nem csupán azt jelenti, hogy a Goetheanumban nem fogok semmilyen tevékenységet kifejteni (ahogy azt az elmúlt két évben tettem), hanem a belső tájékoztatás és az írásbeli érintkezés minden formájáról is le kell mondanom a jövőben. A nevem ezentúl nem fog szerepelni a vezetőségi közleményeken és okiratokon.

Peter Selg

Rudolf Steiner (1861 - 1925)

  Élete és munkássága

Peter Selg hosszú évekig dolgozott terjedelmes művén, mely Rudolf Steiner fejlődését és munkásságának kibontakozását újfajta módon mutatja be. A most megjelent, régóta várt három kötet részletesen feltárja e páratlan életmű belső folytonosságát „a szélsőségek korában”. A mű dokumentumok segítségével, pátosz és dicsőítés nélkül mutatja be azt a rendíthetetlen helytállást, melyet Rudolf Steiner - hatalmas ellenállás és számtalan akadály közepette - tanúsított a maga korában, s hogy mindvégig síkraszállt azért, amit az emberiségfejlődés előrehaladó áramlatának tekintett. A könyv újszerű módon közelíti meg Rudolf Steiner szellemi alakját és lényét, s újfajta viszonyt tesz lehetővé vele - és azzal a lénnyel, akit ő egész életében képviselt, s akit összekapcsolt az „antropozófia” fogalmával. A mű az egész antropozófiai mozgalom jövője számára íródott, s így nem csak az Antropozófiai Társaság, de a tőle különálló intézmények, az egyéni és szabad kezdeményezések számára is - s egyúttal mindazoknak, akik komolyan érdeklődnek az antropozófiai irányultságú szellemtudomány megalapítója iránt.