Szellemi ellenállás és felülemelkedés

(Ita Wegman 1933-1935)

A szellemi iskolázás, bizonyos szellemi képességek és lelki tulajdonságok (a logikus gondolkodás, az érzelmi egyensúly, a szabad akaratból fakadó cselekvés, a pozitivitás, az elfogulatlanság és mindezek lelki összhangjának) „kifejlesztése elengedhetetlen azok számára, akik át akarnak látni és tisztázni akarnak bizonyos problémákat az Antropozófiai Társaság történetében. Akik ezt figyelmen kívül hagyják, azokra méregként hatnak ezek a problémák.” „Nem mindenkinek feladata, hogy elmélyedjen egy betegség történetében. Az olvasó rosszul érezheti magát a régi idők alább összegyűjtött kijelentéseinek tanulmányozása közben. Ezek a szövegek úgy hatnak, mint a lelki méreg. Ezért kötelességemnek érzem, hogy óvjak mindenkit e dokumentáció elolvasásától.”

(J. E. Zeylmans van Emmichoven intő szavai a Ki volt Ita Wegman? című dokumentáció harmadik kötetéhez: Harcok és konfliktusok 1924-től 1935-ig)

A társaság története: a 20. század kicsiben

Peter Selg könyvében az antropozófiát megalapozó nemzedék egyik legérdekesebb tagjának, Ita Wegmannak az alakja rajzolódik ki előttünk. Ő nem volt formaművész, nem volt a fogalmazás mestere, és nem volt ragyogó előadó sem: Ita Wegman Rudolf Steiner hűséges követője volt, és olyan orvos, akinek nemcsak az egyes betegek, és nem is csupán az Általános Antropozófiai Társaság, hanem az egész emberi társadalom hogyléte a szívügye volt.

Levelei és különös kijelentései révén Ita Wegman rendkívül közel kerül az olvasóhoz. Noha a szerző Ita Wegman életének csupán egy rövid szakaszát tárgyalja, mégis sikerül átfogóan bemutatnia Ita Wegman személyiségét: a maga becsületességével és szívélyességével, spirituális mélységével és határozottságával, szigorú ítélőerejével és pontos megfigyelő képességével, testi bántalmaival, valamint érzelmi magaslataival és mélységeivel, lelki mélypontjaival.

Peter Selg mély átéléssel és együttérzéssel olyan személyiségként ábrázolja Ita Wegmant, akit Rudolf Steiner öröksége és korának történelmi eseményei igen komolyan és mélyen foglalkoztattak. Könyve egy olyan ember sorsszerű életútjáról szól, akit megakadályoztak abban, hogy teljes mértékben keresztülvigye a célkitűzéseit, hogy megvalósítsa a szándékait és törekvéseit, aki tudatában volt ennek, és mégsem vált lemondóvá és reményvesztetté, s nem nyugodott bele a sorsába.

Ita Wegman életútja szorosan összekapcsolódik Rudolf Steinerével. Steiner halála után olyan válsághelyzetek alakultak ki az Általános Antropozófiai Társaságban, amelyekbe a Társaság csaknem belepusztult. Ita Wegman állt a gyújtópontjában ezeknek a konfliktusoknak, amelyek végül ahhoz vezettek, hogy kizárták őt a Goetheanum, illetve az Általános Antropozófiai Társaság Alapító Vezetőségéből. Peter Selg könyvéből az 1930-as évek első felében történt események néhány új - mostanáig szinte ismeretlen - vonatkozását ismerhetjük meg.

A könyv „csak” három évet vesz szemügyre Ita Wegman életéből. Ezt a rövid időszakot három fő motívum határozta meg: (1) a német nyelvű térség és a még igen fiatal Antropozófiai Társaság politikai helyzete 1933-ban; (2) Ita Wegman betegsége, gyógyulása és 1934-ben tett palesztinai utazása; és (3) eltávolodása (majd eltávolítása) a Goetheanum és az Antropozófiai Társaság Vezetőségétől (illetve Vezetőségéből), valamint 1935-ben kifejtett nemzetközi tevékenysége.

Az 1933-as év

Peter Selg könyvének első fejezetét az 1933-as évnek szenteli. Hitlert [január végén] nevezték ki a Német Birodalom kancellárjának. Ita Wegman már 1933 februárjában azt írja: „rettenetes, hogy Hitler hatalomra került.(1) Túl gyengék voltunk, és ennek keserves következményei lesznek.” Ita Wegman ezzel vélhetően arra akart rámutatni, hogy az antropozófia nem bontakozott ki eléggé és nem terjedt el megfelelő mértékben ahhoz, hogy a közelgő eseményekkel szemben kellő ellenállást tudjon kifejteni.

Ita Wegman hollandként valószínűleg kevésbé állt Rudolf Steiner német népszellemre vonatkozó kijelentéseinek hatása alatt, mint az Alapító Vezetőség többi tagja,(2) s így a közelgő eseményeket tárgyilagosabban tudta megítélni.(3) Ezért sajnálatosnak tartotta, hogy a Vezetőség nem határolódott el egyértelműen a nemzetiszocializmustól. Sőt, ennek ellenkezője történt. Peter Selg a továbbiakban azt mutatja be, hogyan nem volt képes a Goetheanum Alapító Vezetősége a németországi nemzetiszocialista fejleményeket oly módon megítélni, ahogyan azt Ita Wegman tette. Az Alapító Vezetőség többi tagja talán nem is akarta felismerni és elfogadni annak nyilvánvalóságát, hogy a német népszellem visszahúzódott, és steineri értelemben valójában éppen hogy nem a német népszellem volt az, aki Németország új keletű náci rendszerében megtestesült.

Ebben az összefüggésben érdemes megvizsgálnunk azt a Guenther Wachsmuthtal készült interjút, amiből Peter Selg is idéz a könyvében, s amely egy koppenhágai újságban jelent meg 1933. június 6-án: „Nem titkoljuk, hogy [mi, a dornachi Vezetőség tagjai] rokonszenvvel nézzünk, ami most Németországban történik. A stagnálás, a tespedés mindenfajta szellemi élet halálát jelenti. Mozgásra van szükség, és amilyen bátran és derekasan oldja meg a problémákat az új Németország Vezére, az véleményem szerint csak csodálatot ébreszthet bennünk.” Peter Selg ezen a ponton idézi Guenther Wachsmuth egyik úti beszámolóját, amelyet a Das Goetheanum tagoknak szóló hírlevelében tett közzé 1933-ban: „Biztató, hogy a mi sorainkban is többségben vannak azok, akik helyeslik és részt akarnak venni ezekben a németországi fejleményekben.” (1933/26. szám)

A náci rezsim már akkoriban is veszélyt jelentett a németországi antropozófiai mozgalomra. Marie Steiner ezért Rudolf Steiner árja származásáról írt Rudolf Hessnek.(4) Úgy vélte, ezzel a nácik számára is „kóserré” teheti az antropozófiát. A háttérben azonban az a probléma is ott húzódott, hogy az antropozófiai tevékenységek betiltása Németországban a [német antropozófusoktól eredő] pénzforrások elapadását, illetve a Goetheanumba áramló anyagi támogatások és pénzfolyósítások teljes leállítását jelentette volna, ami később be is következett.

Hogy ez összeegyeztethető-e az Antropozófiai Társaság alapelveivel (lásd a Társaság szervezeti és működési szabályzatának 4. pontját, amely kimondja, hogy „a politika nem tartozik az Antropozófiai Társaság feladatai közé”, hogy „az Antropozófiai Társaság a politikát nem tekinti feladatának”), és hogy lehet-e az idézett példákkal bemutatott módon képviselni az antropozófiát, arról lehetne vitatkozni.

Peter Selg könyve 2005-ben jelent meg a dornachi Goetheanum Könyvkiadójának keretében működő Natura Kiadónál

Udi Levy írása a Das Goetheanum 2005/50. számában jelent meg. Fordította és a jegyzeteket írta: Korcsog Balázs

JEGYZETEK

(1) Ita Wegman megfigyelő képességének pontosságáról és ítélőerejének spirituális mélységéről tanúskodik, hogy itt a bös(e) szót használja, amivel az egyszerű szófordulaton (miszerint „rossz, illetve borzasztó, hogy Hitler került kormányra”) túlmutatva egyértelműen arra utal, hogy Hitlerrel valami rossz, valami gonosz erő került hatalomra Németországban.

(2) A Rudolf Steiner által az 1923/24-es Karácsonyi Gyűlésen beiktatott Alapító Vezetőségnek valójában két holland tagja volt. Az „Ős-Vezetőséget” összességében tehát egy osztrák (Rudolf Steiner), egy svájci (Albert Steffen), két német (Marie Steiner és Guenther Wachsmuth) és két holland személyiség (Ita Wegman és Elisabeth Vreede) alkotta, így a közép-európai (német) népszellem - illetve a német nyelvgéniusz - „fennhatósága” (vagy egykori fennhatósága) alá tartozó területek egy sajátos szellemi konstellációban képviseltették magukat az Általános Antropozófiai Társaság első Vezetőségében.

(3) Lásd Rudolf Steiner: Közép-Európa szellemi életéből (GA 65), 456. o.

(4) Rudolf Hess volt a Führer „jobb keze” a Mein Kampf lejegyzésekor; 1941-ig ő volt Hitler helyettese.