A korszellem szolgálatában

Claus Schenk von Stauffenberg (1907-1944)

Helmuth James von Moltke (1907-1945)

Helmuth von Moltkét kettőt is számon tart a történelem: az idősebbet és az ifjabbat (bár utóbbi nem fia, hanem unokaöccse volt az előbbinek): mindketten a német hadsereg vezérkari főnökei voltak. Az idősebb Moltke tábornok (1800-1891) vezette győzelemre a porosz csapatokat az egységes (porosz vezetésű) német nemzetállam létrejötte szempontjából sorsdöntő 1866-os porosz-osztrák és az 1870-71-es porosz-francia háborúban: ő volt a königgrätzi és a sedani csata győztese. Voltaképpen azt mondhatjuk, hogy a Második Birodalmat Bismarck politikai és az idősebb Moltke hadvezéri zsenialitásának összefogásával hozták létre I. Vilmos porosz király, majd német császár uralkodása alatt. Az ifjabb Moltke (1848-1916) pedig az első világháborút megelőző években, illetve a háború legelején volt a német vezérkar főnöke, ugyanakkor a hadvezetésen belül ő volt Hindenburg és Ludendorff egyik fő ellenfele. Bár a Porosz Birodalom és az egységes német nemzetállam létrejötte szempontjából az idősebbiket szokták a „nagy” Moltkének tekinteni, de Rudolf Steiner szellemtudományos kutatásaiból tudjuk, hogy unokaöccse, a „kis” Moltke is világtörténelmi jelentőségű személyiség volt. (Ezzel kapcsolatban lásd Szergej O. Prokofjev Az ellenerők beavatkozása Közép-Európa szellemtörténeti fejlődésébe. A német nemzetállam születése: a Második Birodalom című tanulmányát és a hozzá írt jegyzeteket.)

A Moltke család szellemi pozícióját és irányultságát jelzi, hogy egy harmadik Helmuth von Moltkéról is tudunk (1907-1945), aki az 1944-es Stauffenberg-féle Hitler elleni összeesküvésben és merényletben játszott szerepet (az összeesküvők egyik csoportja, az ún. Kreisaui Kör Moltke birtokáról kapta a nevét). Christoph Göbel cikke erről a „harmadik” Helmuth von Moltkéról szól, aki Stauffenberghez hasonlóan éppen száz esztendővel ezelőtt, 1907-ben született.

Mint ismeretes, a Hitler elleni merénylet és puccskísérlet (a Wagner ihlette „Walkür-akció”) nem érte el a célját, Hitler könnyebb sérülésekkel megúszta a robbantást. Stauffenberget és társait azonnal elfogták, kegyetlen kínzásoknak vetették alá és kivégezték (a tortúrát Hitler parancsára filmre is vették). A többi összeesküvőt - és a merénylettel kapcsolatba hozott személyeket, összesen mintegy hétezer (!) embert - később fogták el, sokukat (köztük Moltkét is) „népbírósági” tárgyalás után felakasztották. (A négy-, öt-, hat-, hétezrek és a kultúrkorszakok közötti összefüggéssel kapcsolatban lásd Emil Bocknak az Újszövetségről és az evangéliumokról szóló elmélkedéseit.)

Stauffenberg kivégzés előtti utolsó szavai („Éljen a Szent Németország!”) nem az Első, Második és Harmadik Birodalom - Karl Heyer antropozófus történész kifejezésével - pszeudo-Németországára vonatkoznak, hanem a német nép szellemi-kulturális birodalmára, a Michaelhez mindig hű német népszellem és a goethei szellemiség igazi Németországára utalnak.

Helmuth James von Moltke gróf olyan ember volt, aki magasrendű szellemi célok iránt érzett elkötelezettséget, és aki messzire tekintő módon hagyta, hogy egész munkásságát és minden igyekezetét következetesen ezek a célok határozzák meg. 1944. október 24-én, fogsága idején írta le a következő mondatot: „Úgy jártam a földön, mint egy csendes magvető, de éppen ezt nem akarják. A mag azonban, amit elvetettem, nem pusztul el, hanem egy szép napon majd gyümölcsöt hoz, anélkül, hogy bárki is tudná, hogy honnan származik a mag, s hogy ki volt az, aki elvetette.”

H. J. von Moltke a náci népbíróságon (1945)

Christoph Göbelnek a „harmadik” Helmuth von Moltkéról szóló írása a Das Goetheanum 2007/40. számában jelent meg (2007. október 5.). A bevezetőt írta és a részleteket fordította: Korcsog Balázs