A kimondatlan név - a névnélküliség

A stigmatizáció kérdése az utóbbi évtizedekben az Antropozófiai Társaságon, illetve a szélesebb antropozófiai mozgalmon belül, sőt a német nyilvánosság előtt sem játszott semmiféle említésre méltó szerepet. A stigmatizáció az antropozófiai tanulmányok szempontjából bizony olyannyira félreeső területnek számított, ami eddig csak a kimondottan ezt megismerni vágyók speciális érdeklődésére tarthatott számot, de aminek amúgy nincs - illetve most már úgy kell fogalmaznunk, hogy eddig nem volt - különösebb jelentősége.

Az történt ugyanis, hogy a 2004-es esztendő Húsvét előtti és húsvéti időszakában a berlini Rudolf Steiner Ház egyik munkatársán, Judith von Hallén bekövetkezett a stigmatizáció, s ezzel az Antropozófiai Társaságban, de különösen annak berlini munkacsoportján belül egy olyan sorsszerű helyzet állt elő, amely egyre hevesebb reakciókat váltott ki. Judith von Halle mintegy fél év után jutott arra az elhatározásra, hogy 2004 őszétől kezdve beszélni fog az élményeiről és tapasztalatairól, s e beszámolóit kezdettől fogva áthatották Rudolf Steiner szellemtudományos felismerései. Ezek az előadásai azóta könyv formájában is megjelentek „És ha fel nem támadott volna…” címmel (2005). Ezek az előadások az emberek széles körét megszólították, ugyanakkor - főként tudatalatti - elutasítást és ellenállást is előidéztek. Az Antropozófiai Társaság vezető testületei sem Németországban, sem Dornachban nem voltak képesek pozitívan és elfogulatlanul befogadni Judith von Hallét és törekvéseit, s ez végül - jellegzetes tünetként, szimptomatikus módon - ahhoz vezetett, hogy Judith von Hallét és a vele kapcsolatban álló embereket 2005 augusztusában elbocsátották a berlini Rudolf Steiner Házból.

Ezzel bármiféle elfogadható magyarázat nélkül olyan helyzet állt elő, amelynek azután végzetes következményei lettek az Antropozófiai Társaságra nézve. A Társaságon belül legjobb esetben is csak az egymásmellettiséghez jutottunk el a közösségalkotás és az együttes munkálkodás helyett. Az Antropozófiai Társaságban mindmáig szinte semmi sem történt az irányban, hogy valahogyan kikeveredjünk az így kialakult kényszerhelyzetből.

Szergej O. Prokofjev viszont 2008 decemberében megjelentetett egy könyvet A feltámadás misztériuma az antropozófia fényében címmel, melyhez A fantomtest erői és a stigmatizáció címmel egy függeléket is írt. Ám nemcsak e függelék, hanem egész könyve valójában nem más, mint elszánt vita Judith von Halle sorsával és műveivel. Az olvasó azonban hiába keresi a könyvben Judith von Halle nevét. A stigmatizáció kérdése az Antropozófiai Társaságon belül csupán a stigmatizálódott Judith von Halle miatt jöhet egyáltalán szóba, az olvasó észreveszi ezt és tudatosítja magában, és bizony ezt észlelnie és tudatosítania is kell, Prokofjev azonban egyfajta misztifikálást alkalmaz, ami az adott körülmények között egyáltalán nem tekinthető misztifikálásnak. Valójában nem a stigmatizációról, hanem egyetlen stigmatizáltról van szó, akit Prokofjev névtelenné tesz, és akivel szemben rendkívüli kíméletlenséggel, szinte megsemmisítőleg jár el. Ezzel kapcsolatban egyesek azt állítják, hogy a név mellőzése egyfajta védettséget is jelenthet. Ez azonban illúzió, mivel a Prokofjev művében mondottak félreérthetetlenül Judith von Halléra vonatkoznak.

Akármilyen - számára elfogadható - okok is késztették Prokofjevet arra, hogy Judith von Halle nevét elhallgassa, azt a kifogást el kell fogadnia, hogy ez az eljárás irodalmi keretek között teljes képtelenség.

De még nagyobb súllyal nyom a latba, hogy Prokofjev a csakis Judith von Halle által alkalmazott „időutazás” kifejezést is anélkül használja, hogy megnevezné annak forrását, ami pedig tudományos szempontból és emberileg is alapvető kötelessége lenne.