Aquinói Tamás - Arisztotelész és Platón között

Thomas Meyer

A Tamás-motívum

Rudolf Steiner földi életének

utolsó napjaiban

(Friedrich Eckstein ifjúkori barátsága és Albert Steffen korábbi inkarnációja)

Az 1925-ös esztendő márciusának utolsó napjaiban Rudolf Steiner a betegágyán feküdt a dornachi asztalosműhely műtermében. Ez egy nagy belmagasságú helyiség volt, ahová felülről jött a fény. A fekhely lábánál állt a magasba emelkedve az a szoborcsoport, melyet Steiner tanítványának, Edith Maryon szobrásznőnek a segítségével fából faragott ki, s amely az „Ember-ség” képviselőjét (az ember valódi mivoltának megtestesítőjét) ábrázolja, amint az ellenerők: Lucifer és Ahriman között halad keresztül. Rudolf Steiner önéletrajzi visszaemlékezésein dolgozott, melyek Életutam címmel, heti rendszerességgel jelentek meg a Das Goetheanum hasábjain, és amelyeket Steiner halála után könyv alakban is kiadtak. Az asztalokon és állványokon könyvek és folyóiratok hevertek, s minden bizonnyal Friedrich Eckstein egyik könyve is köztük volt, akiről Steiner meleg szavakkal emlékezett meg önéletírásának 1925. január 25-én közzétett fejezetében, mire Eckstein hálája jeléül még 1925 márciusában „szívélyes üdvözlettel” küldte el neki az Emlékezések Anton Brucknerre című könyvét, a következő ajánlással: „Szellemi boldogságunk régmúlt napjainak emlékére.”

Ez egy melegszívű üdvözlet volt Steiner számára, mely felébresztette benne Bécsben töltött ifjúkorának azokat az élményeit, melyeket az Ecksteinnel való találkozása idején élt át. E találkozás jelentőségét a saját fejlődése szempontjából Rudolf Steiner egy 1890 novemberének végén Ecksteinhez írott levelében csupán egyetlen egy másik élményével tartotta egyenértékűnek abból az időszakból, s azzal említette egy lapon, erről a másik élményéről azonban hallgatnia kell. „Két olyan eseménye van az életemnek - írja Steiner -, melyeket létem legfontosabb eseményei közé sorolok, s amelyeknek a megtörténte nélkül én magam is egészen másvalaki lennék. Az egyikről nem beszélhetek, a másik viszont az a körülmény, hogy Önt megismertem.”

Kétség sem férhet hozzá, hogy e két esemény közül az elsővel Rudolf Steiner a Mesterével való találkozására kívánt utalni, melyre tizenkilenc éves korában került sor, s amelyről később Edouard Schurének számolt be.

Friedrich Eckstein a régi okkult hagyományok ismerője és bizonyos szempontból maga is okkultista volt. Az irodalom terén sok fáradságos keresgéléstől kímélte meg Steinert, és Wilhelm Rath szerint ő volt az, aki felhívta a figyelmét Goethe Meséjére. Ecksteinnek mindazonáltal az volt a meggyőződése, hogy az okkult tudást továbbra is titokban kell tartani, s ezért nem volt képes sem arra, hogy támogassa Steiner más irányú elképzeléseit a századfordulón, sem pedig arra, hogy kövesse őt a szellemtudomány kialakításában. Ám e különbségükön túl Eckstein minden bizonnyal ráérzett Steiner nagyságára és jelentőségére.

Ecksteinnek ehhez „a szellemi boldogság régmúlt napjaira” emlékeztető köszöntéséhez egy másik üdvözlet is társult 1925 márciusának ezekben az utolsó napjaiban - még távolabbi időkből, amikor nem csupán a szellemi boldogságban volt részük, hanem hosszú éveken keresztül folytatott kemény szellemi küzdelmekben is. Ez az üdvözlet nem a messzi Bécsből, hanem Steiner legközvetlenebb környezetéből érkezett.

Rudolf Steiner életének utolsó napjaiban Albert Steffen is a néhány rendszeres látogatója közé tartott: ő volt az Antropozófiai Társaság helyettes vezetője és a Das Goetheanum hetilap szerkesztője. Steffen mindennap este öt órakor léphetett be a műterembe.

Gozzoli: Aquinói Tamás

Steffen a március 26-ai látogatására magával vitt egy fényképet, amely Benozzo Gozzolinak a Louvre-ban található festményéről készült, s melyet aznap adott át neki egy meg nem nevezett illető. Gozzoli képe Aquinói Tamást ábrázolja, amint Arisztotelész és Platón között ül, a lábai előtt Averroes fekszik, az arab filozófus, akin Tamás a szellemi küzdelmeik során felülkerekedett, feje fölött pedig a Krisztustól eredő szózat olvasható: Bene scripsisti de me, Thoma - Helyesen írtál rólam, Tamás.

Steffen ezen az estén tehát ezzel a festménnyel lépett Steiner betegágyához. Erről a következőket írja: „Megmutattam neki a képet, mire ő rögtön azt mondta, hogy »igen jól ismerem ezt a festményt. Utolsó párizsi előadóutam során láttuk is a Louvre-ban.« Steiner hosszasan szemlélte a képet, és az volt az érzésem, mintha a fénykép az ő átszellemült gondolataiban fénnyel és élettel telítődött volna.”

Rudolf Steinert tehát életének utolsó napjaiban két ízben is jelzésértékű módon, két különböző sorskapcsolatából eredően is kívülről terelték afelé, ami e konkrét földi életén túlmutatóan a saját spirituális fejlődési folyamata szempontjából a legfontosabb. Eckstein üdvözlő szavai a vele, illetve a Mesterével való találkozásának időszakát, Gozzoli festménye pedig a kései középkor idejére tehető előző földi életében kifejtett tevékenységének eredményét elevenítette fel, mintegy annak átfogó összegzését keltette életre benne. Steffen, aki Steinernek a jelenlegi inkarnációjáról szóló visszaemlékezéseit hétről hétre megjelentette nyomtatásban, nem sokkal Steiner halála előtt egy olyan képet nyújtott át neki, amely Tanítójának előző földi életét ábrázolta.

Semmi sem utal arra, hogy Albert Steffen ekkor már tudott volna Tanítójának középkori megtestesüléséről. Megérzés volt talán, amely arra késztette, hogy elvigye neki Gozzoli festményét? Steffen nem csupán hallgatója volt Rudolf Steiner 1920 Pünkösdjén Aquinói Tamásról tartott előadásainak, hanem összefoglalókat is közzétett róluk a Das Goetheanumban, s ez még inkább felkeltette az érdeklődését Aquinói Tamás alakja iránt. Ezenkívül 1925 tavaszán egy elbeszélést is írt Aquinói Tamás haláláról. Albert Steffen költői lelkülete megsejtett valamit, amivel tudata még nem volt teljesen tisztában.

Thomas Meyer Rudolf Steiners «eigenste Mission». Ursprung und Aktualität der geisteswissenschaftlichen Karmaforschung [Rudolf Steiner „legsajátabb küldetése”. A szellemtudományos karmakutatás eredete és időszerűsége] című könyvének 1. fejezete. Megjelent a bázeli Perseus Kiadónál, 2009 áprilisában. Fordította: Korcsog Balázs

Thomas Meyer könyvének első fejezetei:

(1) A Tamás-motívum Rudolf Steiner földi életének utolsó napjaiban (Friedrich Eckstein és Albert Steffen)

(2) Egy életrajz mint a világrajövetel szellemi segítője (Karl Werner könyve Aquinói Tamásról)

(3) Egy „rendkívüli jelentőségű” esemény (Rudolf Steiner első „okkult összélménye”)

Következik:

(4) Találkozás a Mesterrel (Három sorsdöntő bécsi találkozás: Schröer, Koguzki és a Mester)