November 9. és a holtak világa

November 9. mint pozitív és negatív küszöbélmény a német szellemtörténetben

Ennek a Rudolf Steiner életében és fejlődésében oly jelentőségteljes napnak egy másik rétegét is figyelembe kell vennünk. November 9. általában is különleges napnak számít. Ahogyan azt Peter Sloterdijk egyszer ismeretterjesztő formában kifejtette, ezt a napot - különösen a német szellemtörténetben - mintegy a túlvilágiság, s olykor egyfajta félelemmel teli titokzatosság, vagy a kettéhasadó szakadék, a mindent elnyelő feneketlen mélység légköre veszi körül. Ez utóbbival kapcsolatban gondoljunk csak 1923. november 9-ére (Hitler puccskísérletére), az 1938-as birodalmi kristályéjszakára (a zsidóellenes pogromra Németországban), vagy akár a berlini fal 1989. november 9-i ledöntésére.

Az általunk vizsgált összefüggésben november 9. legmélyrehatóbb jellemzését abból a beszélgetésből kapjuk, amelyet Rudolf Steiner folytatott egyik tisztánlátó tanítványával, Johanna Keyserlingk grófnéval, aki magától jött rá ennek a napnak a jelentőségére, mégpedig Faust alakjával összefüggésben. Johanna Keyserlingk készített egy vázlatrajzot: egy kört rajzolt, benne egy hatszöggel, melynek legfelső csúcsa a Pünkösdöt, a legalsó pedig az őszt jelentette. Erre az alsó csúcsra mutatva Steiner megkérdezte tőle: „»És ezt hogy nevezi?« »Faust alászállásának az ősanyákhoz« - válaszoltam. »Igen, november 9-én« - mondta Rudolf Steiner.” Ezzel arra a jelenetre utalt Goethe Faustjának második részéből, amelyben - annak ellenére, hogy Mefisztó megpróbálja őt megakadályozni ebben - Faust elkezd behatolni a dolgok szellemi, örök ősképeinek vagy ősokainak világába. A fausti november 9-ét tehát bizonyos szempontból e nap pozitív ősképének tekinthetjük: Faust törekvéseihez az is hozzátartozik, hogy átlépje a hétköznapi és az érzékfeletti tudatállapot közti küszöböt. A német történelem e napon bekövetkezett eseményei viszont -, amelyeket a meghasonlottság érzése vesz körül - tévútra vezető, félresiklott küszöbátlépésekről tanúskodnak, mégpedig a lefelé, a démonikus, küszöb alatti világba való átlépésről tesznek tanúbizonyságot.

Sloterdijk a továbbiakban nemcsak „november 9. mágiájáról” beszél, hanem ezenkívül azt is mondja, hogy „a német november 9-e titkai közé” tartozik az is, „hogy ezen a napon valamiféle túlvilági suttogás van a levegőben, mintha a holtak népszavazásának szavazatait számlálnák össze, mellyel az élők döntéseit akarnák befolyásolni”.

S így feltehetjük magunknak a kérdést, hogy vajon az 1888. november 9-i bécsi eseményeknek is voltak-e olyan szószólói vagy legalábbis rejtett szemtanúi a holtak birodalmából, akik titokban vettek részt ezekben? Egyvalaki biztosan volt, aki már Rudolf Steiner születése előtt az ő korábbi megtestesülésével foglalkozott: Karl Werner. Steiner ismerte és nagyra becsülte Werner Aquinói Tamásról írott művét, személyesen azonban sohasem találkozott vele. Neumann viszont jól ismerte őt. Hát hogy ne érdekelte volna Wernert, hogy Neumann kimondta Steinernek Aquinói Tamás nevét, amikor lehet, hogy ekkor ő maga is jelen volt? Pedig Werner sosem jelent meg delle Grazie bécsi költőnő estjein, amelyeken Steiner is részt vett. De mi akadálya lett volna annak, hogy Werner 1888. november 9-én - már halála után - szellemileg jelen legyen ott, ahol ezen az estén egész életén át folytatott kutatásainak és elmélkedéseinek központi alakja egyetlen jelentőségteljes szóban villant fel? Karl Werner 1888. április 4-én hunyt el. Lehetséges, hogy lelke a halál után talán még nagyobb érdeklődést tanúsított Aquinói Tamás és a tomizmus további fejlődése iránt? A szellemi világban erről aligha lehetett felvilágosítást kapni. Neumann lelkének mélyén azonban, mikor Steiner előtt állt, e „világtörténelmi jelentőségű pillanatban” - ahogy Emil Bock oly találóan fogalmazott - egyfajta szellemi-valós válasz kezdett körvonalazódni: ő az, aki itt előttem áll, aki elkezdte továbbfejleszteni a tomizmust. Ami ekkor Neumann lelkében felmerült, azt éjszaka magával vitte az érzékfeletti világba, ahol a holtak olvasni tudnak abban, amit az élők világából visznek elébük.

S így Steiner Neumann-élményét - amelyet éppúgy nevezhetnénk Neumann Steiner-élményének - tehát több szempontból is a pozitív küszöbélmény mintapéldájának tekinthetjük. A következőkben megpróbáljuk bemutatni, hogy ennek milyen jelentősége lesz Rudolf Steiner későbbi reinkarnációval kapcsolatos kutatásai szempontjából. Itt csak arra kell még rámutatnunk, hogy ez az esemény nemcsak hogy november 9-én következett be, hanem erre témája szerint és szervezetileg is Goethével összefüggésben került sor (a bécsi Goethe Egyesület helyiségében).

Thomas Meyer Rudolf Steiners «eigenste Mission». Ursprung und Aktualität der geisteswissenschaftlichen Karmaforschung [Rudolf Steiner „legsajátabb küldetése”. A szellemtudományos karmakutatás eredete és időszerűsége] című könyvének 10. fejezete. Megjelent a bázeli Perseus Kiadónál, 2009 áprilisában. Fordította: Korcsog Balázs

Thomas Meyer könyvének első fejezetei:

(1) A Tamás-motívum Rudolf Steiner földi életének utolsó napjaiban (Friedrich Eckstein és Albert Steffen)

(2) Egy életrajz mint a világrajövetel szellemi segítője (Karl Werner könyve Aquinói Tamásról)

(3) Egy „rendkívüli jelentőségű” esemény (Rudolf Steiner első „okkult összélménye”)

(4) Találkozás a Mesterrel (Három sorsdöntő bécsi találkozás: Schröer, Koguzki és a Mester)

November 9-ével kapcsolatban lásd még:

November 9. okkult háttere

A Novalis Szeminárium 2. évfolyam 4. órájának összefoglalóját (2008. november 10.)