1911. augusztus 28.

Friedrich Rittelmeyer sorsdöntő találkozása Rudolf Steinerrel

Az egyház és a kereszténység

újra egymásra talál

1911. augusztus 28-án, Goethe születésnapján láttam először Rudolf Steinert. Egy kisebb utazásomat úgy intéztem, hogy vasárnap Münchenben részt tudtam venni a nyári teozófiai gyűlésen. Fél évig szinte kizárólag Steiner doktor írásait olvastam a szabadidőmben. De még nagyon messze voltam attól, hogy összekapcsolódjam az Antropozófiai Társasággal. Mégis lehetővé tették számomra, hogy bármiféle kötelezettség nélkül mindenben részt vegyek.

Amikor beléptem a terembe, meglepett a hangulat. Az emberek nagy részét elég idegennek éreztem. Nagy problémát okozott nekem egy bizonyos fajta passzív, kéjsóvár szellemiség. Különösen az volt kibírhatatlan, ha hosszú hajú férfiakat láttam. Később jelentősen javult a helyzet, amikor lehullt a „teozófus” tojáshéj, és Rudolf Steiner egyre több tudományosan gondolkodó embert vonzott maga köré. Bár sok minden bántotta őt azokban a korai években, a külsőségekbe alapvetően nem szólt bele, és a személyes szabadságot tiszteletben tartva, belülről kiindulva, fokozatosan próbált nevelni.

Ami szimpatikusnak tűnt számomra, az egy bizonyos ünnepélyes áhítat volt. Könnyen érezhető volt, hogy itt az embert ünneplik. Ezek a férfiak és nők mind annak boldog tudatában éltek, hogy egy olyan ember volt közöttük, akit egészen rendkívülinek, sőt az emberiség vezetőjének éreztek, akit mélyen tisztelhettek, s aki mégis teljesen emberi közelségben járt-kelt közöttük. Bár kívülállónak éreztem magam, és néhány dolog megütközést váltott ki belőlem, mégis együttérzést keltett bennem, hogy itt mennyire valóságosan és erőteljesen átérzik: ez az ember fontos eseményt jelent az emberiség számára. Mindent áthatott az emberlét nemessége, mivel az emberi nem nagy alakját érezték maguk között. (…)

Dr. Steiner közben egészen rövid beszédet tartott. Nem mondhatnám, hogy különösebb hatással lett volna rám. Ami fontos lehetett benne, az bizonyára még nem talált nálam nyitott fülekre. (…) Újra meg újra azt kérdeztem magamtól: minek tartanád ezt az embert, ha az utcán találkoznál vele? Leginkább katolikus papnak - mondtam magamnak. De akkor még nem láttam az arcát, csak a fekete kabátját, ami lelkészként különösen ellenszenves volt nekem. (…) Azt azonban teljes bizonyossággal mondhatom, hogy minden alapot nélkülöznek azok a szemrehányások, amelyek Rudolf Steinert olyan hétköznapi rossz tulajdonságokkal illetik, mint a hiúság vagy a hatásvadászat. (…) Ha van szöges ellentéte a személyes hiúságnak, akkor az Rudolf Steiner. A hatásvadászathoz pedig nemcsak túl lelkiismeretes, hanem túl okos is volt.

Az első benyomás tehát olyan volt, hogy minden nyitva maradt. (…) Barátom, Michael Bauer tanácsát követve megköszöntem, hogy beengedtek mint vendéget, és megkérdeztem, hogy este ismét eljöhetek-e. Rudolf Steiner csupán egy futó pillantás erejéig nézett rám, aztán a földre szegezte a tekintetét. Ez olyan eljárásnak tűnt nekem, mellyel egy ember szellemi lényét idézi gyorsan maga elé. Ezután száraz hangon így szólt: „Ha már ma délelőtt is itt volt, akkor este is eljöhet” - és továbbment. Ez volt az első beszélgetésem vele.

A másik előadássorozaton kívül este elhangzott egy előadás Goethe emlékére. Az a Goethe, aki ekkor megjelent, új élmény volt számomra. Ez nem a költő, és nem is az ember volt, hanem Goethe, az egyetemes gondolkodó. Az az önállóság, biztonság és szuverenitás, ahogyan itt Goethéről beszélt, magas szellemi rangra emelte a szememben Rudolf Steinert. (…) Ő maga is Goethe szemével látta a világot. De nagyobb erőt engedett beáramlani ebbe a szemléletbe, s Goethe világa mögött megmutatkozott egy szellemibb és gazdagabb világ. És ez a világ olyan volt, hogy benne lakozhatott az emberiség valamennyi istene, de mindenekelőtt a keresztények istene. Itt valóban egy királyi szellem állt a tudás birodalmában, széles látókörű és szabadon tevékenykedő. Általa olyasfajta természetismeret bontakozott ki körülöttünk, amely sokkal elevenebb, élettelibb volt, mint napjaink holt tudománya, s melyben a vallás is lélegzethez juthatott, sőt egészen újfajta lelkület tölthette be. Azzal a boldogító sejtéssel mentem haza, hogy a vallás a maga teljes nagyságában összeegyeztethető a legtisztább gondolkodással és a legszabadabb kutatással.

Részletek Friedrich Rittelmeyer Sorsdöntő találkozásom Rudolf Steinerrel című könyvéből (Genius Kiadó, 2011). Wirth-Veres Gábor fordítását a német eredeti alapján átdolgozta: Korcsog Balázs

Kapcsolódó anyagok (Találkozások Rudolf Steinerrel): 

Albert Steffen találkozása Rudolf Steinerrel

Willem Zeylmans találkozása Rudolf Steinerrel

Franz Kafka találkozása Rudolf Steinerrel