Rudolf Steiner kijelentései

Richard Wagnerről

Az „Arenson-vezérfonal” nyomán[1]

Wagner szerzeményeiben az az új kultúrimpulzus él, melynek a „művészet, vallás és tudomány” három egymástól különvált áramlatát újra egyesítenie kell a jövőben. (GA 105: A világ, a Föld és az ember, 11. előadás - 1908. augusztus 16.)

Richard Wagner az ötödik kultúrkorszak[2] reprezentatív alakja, aki a műalkotást a szellemi világ külső nyelvének, külső megnyilatkozásának tekinti. Ezért van oly sok ellenfele,[3] akik a tisztán emberi-formális zenét akarják védelmezni (lásd Hanslick). (GA 126: Okkult történelem, 3. előadás - 1910. december 29.; magyarul lásd A világtörténelem szellemi háttere című kötetben)[4]

Richard Wagner bizonyos módon megsejtette a Golgotai Misztériumot - csak ezáltal vált lehetővé számára, hogy megalkossa a Parsifalt. (GA 131: Jézustól Krisztushoz, 4. előadás - 1911. október 8.)[5]

Sohasem jutott egy nem beavatott olyan közel az ezoterikus kereszténység legmélyebb igazságához, mint Wagner a Parsifalban. (GA 149: Krisztus és a szellemi világ. A szent Grál keresése, 6. előadás - 1914. január 2.)[6]

(I) Ha visszatekinthetnénk a régi, egyiptomi misztériumokra, akkor láthatnánk, hogy a vallás, a tudomány és a művészet még egységet alkotott. (…) Később a vallás, a tudomány és a művészet útjai elváltak egymástól. A mi korunkban azonban már ismét érzik az emberek, hogy e három dolognak újra egyesülnie kell. Mi más volt Richard Wagner jelentőségteljes törekvésének célja, mint az, hogy a spirituális törekvést kultúrimpulzussá alakítsa a maga nagy, hatalmas sejtéseiben? Az egyiptomiaknál ez szemléltető kép volt, mivel a külső szemnek erre volt szüksége. A mi korunkban ez megismétlődik: az egyes kultúráramlatoknak újra egységet kell alkotniuk, de olyan műalkotásokban, melyeknek fő eleme a hang áramlása. (GA 105)

(II) A külső benyomásokat a mögöttük álló szellemi hatalmakra kell vonatkoztatnunk. (…) Így van ez korunk tudományával és művészetével is. Korunkban az igazán nagy művészi egyéniségeknél a művészet egyfajta áldozati tevékenység az isteni-szellemi világ számára, vagyis ami náluk például a hangokban nyilvánul meg, azt szellemi misztériumok megnyilatkozásának kell tekintenünk. Kultúrtörténetileg és okkult szempontból is így kell néznünk Richard Wagnert minden egyes részletében. Úgy kell néznünk őt, mint korunk reprezentatív alakját, mint aki az ötödik kultúrkorszakot testesíti meg. Wagnernek mindig az volt a törekvése, hogy a hangok és hangzások révén fejezze ki a szellemi világ felé fordulást, és a műalkotást a spirituális világ külső nyelvének, a szellemi világ külső megnyilatkozásának tekintette. S korunkban valóban élesen szemben áll egymással a régi kultúra maradványa és egy új kultúra hajnala. Láthattuk, hogy a hangokban való pusztán emberi tevékenykedést, a tisztán formális zenét, amin Wagner felül kívánt kerekedni, amin ő túl akart haladni, milyen hevesen védelmezik Wagner ellenfelei, mivel képtelenek voltak megérezni, hogy ösztönös módon éppen Wagnernél jelent meg egy új impulzus, mint egyfajta hajnalhasadás.

Nem tudom, tisztában vannak-e vele, hogy Richard Wagnert hosszú időn keresztül a legcsípősebb és legszörnyűbb bírálatokkal illették, és hogy legtöbbször elutasításban volt része. E bírálói és elutasítói a Bécsben élő Eduard Hanslick roppant szellemdús műveire hivatkoztak: ő volt az, aki A zenei szépség című érdekfeszítő könyvecskét írta. Nem tudom, tudják-e, hogy ezzel úgyszólván a régi szegült szembe egy történelmi jelentőségű hajnalhasadással. A zenei szépségről írott könyv történelmi dokumentumként szolgálhat a későbbi korok számára. Mert mit is akart Hanslick? Ő azt mondja: ilyen módon nem lehet zenét szerezni, ahogyan azt Richard Wagner teszi; ez egyáltalán nem is zene, hiszen nála a zene olyan irányba mutat, az ő zenéje olyasvalamire akar rámutatni, ami a zeneiségen kívül van - valami érzékfelettire.

Hanslick kijelentette, hogy Richard Wagner valójában nem is muzsikus, és hogy egyáltalán nem érti a zene lényegét, a zeneiség mibenlétét. - Mit mondhatunk egy ilyen jelenségről? Semmi mást, mint hogy Hanslick a szó legszorosabb értelmében visszamaradt a negyedik kultúrkorszakban,[7] hogy annak kései gyermeke, és azt kívánja visszaállítani. Annak a korszaknak a vonatkozásában igaza volt, de ami az egyik korszakban helyes, az a következőben már nem az. Hanslick szempontjából lehet azt mondani, hogy Richard Wagner nem zenész. Ám ezután úgy kellene folytatnunk, hogy annak a korszaknak már vége, hogy elégedettnek kell lennünk azzal, ami a jelenlegi korszakból származik, s meg kell békélnünk vele, hogy a hanslicki értelemben vett zeneiség kiegészül az Újjal. (GA 126)

Az Arenson-Leitfaden (Verlag Freies Geistesleben [a Szabad Szellemi Élet Kiadója], Stuttgart, 1930, 1961²) Wagner-szócikke alapján (Szilágyi Rózsi néni, Dalmai Zoltán és Drahos Sándor fordításainak felhasználásával) összeállította, fordította és a jegyzeteket írta: Korcsog Balázs