Később, miután Berlinbe költöztem, mindig kupacszám vettem ki a könyveket a Bernadottestrassén található Rudolf Steiner Ház könyvtárából. Az ottani emberek barátságosak voltak, és teljes bizalommal hagytak dolgozni engem, a számunkra ismeretlen könyvtárlátogatót, némiképp persze csodálkozva az általam kikölcsönzött, mindig toronymagasságú könyvkupacokon. Csak egyszer mondta egy idősebb úr: „Fiatalember, egy könyv bőven elég egy hónapra.” Tudtam, hogy a mű belső feldolgozása és az egyéni fejlődés szempontjából igaza volt - ám azzal is tisztában voltam, hogy sürgetett az idő: nem miattam személy szerint, hanem az antropozófia befogadása és fogadtatása szempontjából. Azzal nyugtattam magam, hogy gyakran Rudolf Steiner is nagyon gyorsan olvasott.

Ez a munka természetszerűleg újra és újra válságba került. Még Berlinben történt, hogy egyszer csak nem bírtam tovább, és nem akartam folytatni a munkát - oly sok ezer oldalnyi könyv, másolat és kézzel írott tartalmi összefoglaló után, Rudolf Steiner kijelentéseinek túl magas követelményeket támasztó teljessége és egy gyakran szinte áttekinthetetlen „anyag” után, melyet alaposan fel kellett dolgozni és részletekbe menően ismertetni. S ekkor Gerhard Kienléről álmodtam, aki 1983-ban hunyt el, és álmomban arra buzdított, sőt nyomatékosan felszólított, hogy mindenképpen folytassam tovább a munkát, és vigyem véghez a művek tanulmányozását (erre fel az éjszaka kellős közepén fölkeltem, és a konyhában tovább írtam a jegyzeteimet). Nappali tudatállapotomban ekkortájt merült föl bennem először a kérdés, hogy azok az emberek, akik Rudolf Steiner „lábainál ültek”, s így a hallgatóságát alkották, egyáltalán miként fogták föl az előadásait, hogyan bántak velük - s ezáltal hogyan változott meg az életük.

Nem sokkal később ismét a szívélyes Berlin-Dahlem-i Rudolf Steiner Ház könyvtárába mentem, és elkezdtem egymás után kikölcsönözni Rudolf Steiner egykori hallgatóinak és munkatársainak életrajzait. Hálás voltam, hogy a dornachi Goetheanum Kiadó „Az antropozófia úttörői” címmel megjelentetett egy könyvsorozatot, jóllehet a sorozat címében található „úttörő” szót esztétikailag nem tartottam megfelelőnek (a berlini metróállomásokon látható vadnyugati dohányreklámokra emlékeztetett). Mindezeket az élettörténeteket azzal a kérdéssel tanulmányoztam, hogy ezek az emberek mikor és hogyan találkoztak Rudolf Steinerrel, miként változtatta meg az életüket ez a találkozás, és hogy konkrétan hogyan foglalkoztak azokkal az előadásokkal, melyeket Rudolf Steinertől hallottak, és azokkal a gyakorlatokkal, amiket tőle kaptak? Bár ez utóbbi kérdésre e könyvek sajnos csak nagy ritkán adtak választ, mégis nagy hatással voltak rám ezek az életrajzok. Érezhető volt bennük Rudolf Steiner és az antropozófia jelenléte. S ha az ember elkezdte átélni a bennük leírtakat, és szinte együtt élt velük, akkor beláthatta, hogy a legszörnyűbb „szélsőségek korában” az antropozófia a tudományos, művészeti és vallásos tevékenység milyen építő hatású áramlatát indította útjára, különösen Rudolf Steiner életében. Noha e könyvek közül sokat sem irodalmi, sem életrajzi szempontból nem tartottam megfelelőnek, mégis nagy érdeklődéssel és együttérzéssel olvastam őket: különös módon némelyikük által az ember közelebb került Rudolf Steinerhez, holott ezek a könyvek jórészt egyáltalán nem is róla szóltak.