Bázel - Budapest

Az első nagy evangéliumi sorozat, az 1907 novemberében tartott János-ciklus helyszínének is különös jelentősége van: ez Rudolf Steiner első svájci, bázeli előadássorozata, vagyis az első olyan ciklus, amit Közép-Európa nyugati határán tart. Így az 1907-es esztendőt mintegy keretbe foglalja, hogy Rudolf Steiner az év elején tartja első budapesti előadásait, Közép-Európa keleti végének fővárosában, az év vége felé pedig első bázeli ciklusát tartja meg, a közép-európai térség nyugati szélén, Svájc északnyugati német részének egyik központjában. (Közép-Európa határaival kapcsolatban lásd Göllner-Nagy Máriának, a magyar antropozófia „alapító anyjának” Magyarországról és Svájcról szóló feljegyzéseit: „Magyarország Közép-Európa legkeletibb területe, vele szemben, Európa nyugati határán Svájc tölti be ezt a szerepet.” Közép-Európának ez a két vége Rudolf Steiner életútját is behatárolja: „Az újkor két legnagyobb beavatottja Magyarországon született: Saint-Germain 1696-ban Sárospatakon, és Rudolf Steiner 1861-ben Kraljevecben. Rudolf Steiner Svájcban fejezte be életét. Születése utáni első éveit Közép-Európa keleti országában, Magyarországon töltötte, élete végét pedig Közép-Európa nyugati országában, Svájcban.” - Közép-Európa keleti és nyugati határa, Magyarország és Svájc, Budapest és Bázel egyúttal Göllner-Nagy Mária életpályáját is keretezi.)

Bázel környéke, a német területek délnyugati csücske a tulajdonképpeni német „magvidék”, a német kultúra és szellemi élet sváb-alemann forrásvidéke. A két közép-európai birodalom - a porosz és az osztrák császárság - uralkodó dinasztiáinak, a Hohenzollerneknek és a Habsburgoknak is ezen a vidéken állt az ősi vára: a későbbi porosz uralkodók bástyája, a hechingeni lovagvár, illetve a leendő osztrák császári család fészke, a „Héjavár”, vagyis maga a névadó Habsburg. (Nem véletlen, hogy Rudolf Steiner a novemberi osztrák és a decemberi német előadó körútjai - illetve bécsi és berlini előadásai - között éppen Bázelben tartotta meg ezt a krisztológiai ciklusát.) 

Bázel ugyanakkor három ország: Németország, Franciaország és Svájc érintkezési pontja - a badeni-sváb Fekete-erdő, az elzászi Vogézek és a svájci Jura-hegység találkozásánál, a Duna forrásvidékén és a Rajna nagy kanyarulatánál. Bázel a „Rajna-kanyar” városa: ahogyan a Duna nyugat felől érkezvén a magyar Duna-kanyarban fordul dél felé, úgy a Rajna kelet felől (a Boden-tavon keresztül)folyva Bázelnél (mi több: Bázelben), a svájci-bázeli Rajna-kanyarban fordul északi irányba. (A két nagy folyó, a Duna és a Rajna, illetve a magyar Duna-kanyar és a svájci Rajna-kanyar ilyen értelemben éppen a fordított tükörképe egymásnak. A Dunának a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig, illetve a Rajnának az Alpoktól az Északi-tengerig tartó útján is ez az egyik legnagyobb és talán a legjelentősebb kanyarulat, a legradikálisabb irányváltoztatás.) És ahogyan bizonyos szempontból az Esztergomtól Visegrádon és Vácon, a Pilisen és Szentendrén át Budapestig húzódó magyarországi Duna-kanyar jelzi Közép-Európa keleti határát, úgy a közép-európai térség másik szélén, ezzel átellenes végén a Rajna nagy svájci kanyarulata, a bázeli Rajna-kanyar jelöli ki Közép-Európa nyugati határát (ami természetesen nem jelenti azt, hogy Svájc és Magyarország egyéb részei - illetve az ezen a folyókanyar-közi területen kívül eső más országok - ne tartoznának Közép-Európához). Ebben az értelemben tehát a sváb tenger és a magyar (pannon) tenger, a Bodensee és a Balaton (Plattensee), a Rajna-kanyar és a Duna-kanyar (illetve „fővárosuk”: a Bázel és Buda) közötti területet nevezhetjük Közép-Európának. Mint láthattuk, ezeket a határokat Rudolf Steiner 1907-es budapesti és bázeli előadásai is jelzik.

Bázellel kapcsolatban az antropozófia szempontjából mindenképpen hangsúlyoznunk kell Dornach közelségét, hogy Rudolf Steiner később (1912/13-ban) az antropozófia központját Bázel tőszomszédságába helyezi, illetve hogy végül itt építik fel az eredetileg Münchenbe tervezett János-épületet (a Johannesbaut), ami 1918-ban aztán a „Goethe-épület” (Goetheanum) nevet kapja. Tehát az 1906-os müncheni János-ciklus és a Münchenbe tervezett János-épület, illetve az 1907-es bázeli János-ciklus és a Bázel melletti Dornachban felépült János-épület között - vagyis Rudolf Steiner első krisztológiai-evangéliumi előadássorozata(i) és az antropozófia későbbi központja között - nyilvánvalóan nagyon szoros szellemi összefüggés található.

Szergej O. Prokofjevnek a Rudolf Steiner és az új misztériumok megalapítása című első nagy könyvében a következőket olvashatjuk Bázel és Dornach szellemi környezetéről: „[Bázel és Dornach] környéke már az ősidők óta kapcsolatban állt az Európán a legkülönbözőbb irányokból keresztülvonuló szellemi áramlatokkal, s az idők folyamán ez alakította ki sajátos szellemi környezetét. Dornach közelében már az ősidőkben is egy druida [vagyis kelta] szentély állt. Később az ír kereszténységet terjesztő szerzetesek telepedtek le ezen a környéken (egyik központjuk innen északnyugatra, Elzászban volt), és a szent Grál keresése közben Parszifálnak is sorsdöntő élményei voltak ezen a vidéken. [Prokofjev a Rudolf Steiner születési helye körüli misztériumtitkok című előadásában részletesebben is beszél Parszifálnak ezekről az élményeiről: Parszifál a Dornach melletti Arlesheimben található Ermitázs (az Odília-domb) környékén találkozott a halott vőlegényét (a Parszifál helyett meghalt Schionatulandert) sirató Sigunéval, tehát Schionatulandernek ezen a vidéken kellett áldozati halált halnia. S tudjuk, hogy e találkozó nemcsak Parszifál életében, hanem Rudolf Steiner és Ita Wegman karmikus életútján is sorsdöntő jelentőségű volt. - Vö. továbbá Göllner-Nagy Mária utalásával: „Arlesheimben, Bázel közelében áll az »Ermitázs«, ahová a legenda szerint Szent Odília menekült, s amely évszázadokon át a keresztény zarándokok úti célja volt.” - Margarete és Erich Kirchner-Bockholt Rudolf Steiner és Ita Wegman feladata az emberiségért című könyvükben azonban felhívják a figyelmet arra, hogy a Bázel és Dornach melletti, arlesheimi Odília-dombot (Odilienhügel) nem szabad összetéveszteni az elzászi, Vogézekbeli Odília-heggyel (Odilienberg): „Az Odília-domb Arlesheimben van, Ermitázs néven ismert, ez az a hely, ahová egykor Szent Odília menekült üldözői elől. Az Odília-hegy ezzel szemben Elzászban van. Korábbi időkben ez jelentős pogány misztériumhely volt, amely Szent Odília titkokkal átszőtt sorsa következtében keresztény központtá vált. Odília az elzászi herceg, Eticho lánya volt, vakon született, majd a keresztelés után látóvá lett. Apja elől menekülve, az érte küldött katonák elől rejtőzött el az arlesheimi Ermitázs barlangjaiban. Arlesheimben ma is védőszentjükként tisztelik Szent Odíliát. Feltételezhetjük, hogy mind az elzászi Odília-hegy, mind az Odília-domb és Arlesheim környéke a Grál körüli események színteréhez tartozott.” (Ezzel kapcsolatban lásd még Walter Johannes Stein A világtörténelem a szent Grál fényében. A kilencedik század című könyvét.)] Ezenkívül a 16. században Bázelban tevékenykedett Paracelsus, aki a rózsakeresztes bölcsességből kapta inspirációit. És az 1499-ben Dornach mellett lezajlott [úgynevezett sváb] csatának [Schwabschlacht] is döntő jelentősége volt Svájc fennmaradása és szabadsága szempontjából: Svájc az az európai állam, amelynek létrejöttében az új (germán-angolszász) kultúrkorszak (az Atlantisz utáni ötödik korszak) legtisztább impulzusai is közreműködtek. Ezek az áramlatok és események kétségkívül nyomot hagytak ennek a helynek a szellemi auráján”, s bizonyára mindezek a szellemi tényezők és az ezoterikus kereszténységnek mindezek az áramlatai (a hyberniai, a Grál és a rózsakeresztes misztériumáramlatok) is Rudolf Steiner lelki szemei elé tárultak (tehát mintegy szellemileg látta Bázelt és Dornachot mint régi és új európai misztériumhelyet), amikor 1912/13-ban végül úgy határozott, hogy éppen ide helyezi az antropozófiának mint a tudati lélek korának és az új michaeli korszaknak a misztériumközpontját, és itt építi fel az új misztériumok „templomát”, a János-épületet. »Bázelnak kedvező karmája van teozófiai szempontból« - Rudolf Steiner ezekkel az egyszerű és mégis oly szívhez szóló szavakkal fejezte ki elhatározásának lényegét, hogy ezen a helyen hozza létre az antropozófiai mozgalom központját.”

Mindezek fényében gondoljunk csak bele, milyen súlyos karmikus örökségként nehezedik Magyarországra és a magyarországi antropozófiára is, hogy csaknem pontosan ezer évvel a Bázel melletti János-épület leégése, az első Goetheanum pusztulása előtt, a 10. század elején a „kalandozó” magyarok felégették Bázelt, az ezoterikus kereszténységnek ezt a régi-új misztériumhelyét.

Rudolf Steiner, Guenther Wachsmuth, Christoph Lindenberg, Hans Schmidt és Szergej O. Prokofjev életrajzi műveinek felhasználásával írta: Korcsog Balázs