Szergej Prokofjev

Ma hogyan állunk helyt

Rudolf Steiner előtt?

Peter Selg Az Általános Antropozófiai Társaság identitása című könyvéről

Peter Selg az idei közgyűlésen elmondott kritikus szavait az Antropozófiai Társaság identitásáról most könyv formájában is közzétette. Felvetéseit Szergej Prokofjev „bátor felhívás”-nak nevezi a könyvhöz írott kommentárjában.

A jövő alapja a múlt.

A múlt teszi lehetővé, hogy a jövő

Erőteljesen lehessen jelen…[1]

Az embernek azonban igen gyakran az az érzése, hogy az emberiség csak nagyon nehezen tanul saját múltbéli hibáiból. Az Antropozófiai Társaság esetében azonban ennek nem kellene így lennie. Hiszen Rudolf Steiner olyan döntő fontosságú szellemi kulcsokat adott a társaság mibenlétének, lényének és történetének megértéséhez, melyek képesek felgyorsítani annak fejlődését. Ezért az ember szinte sokkot kap, amikor e könyv első fejezetét olvassa, mely Peter Selg ez év márciusában Bázelben és Dornachban tartott két előadását tartalmazza, melyekben az Antropozófiai Társaság problémáinak tömör összefoglalásáról és Rudolf Steiner ezzel kapcsolatos fejtegetéseiről és küzdelmeiről van szó az 1923-as válságos esztendőben, pontosabban szólva az első Goetheanum leégése és a Karácsonyi konferencia közötti időszakban.

Miért döbbenünk meg annyira, hogy Peter Selg ilyen kíméletlenül szembesít bennünket a saját történelmünkkel? Minden bizonnyal azért, mert az embernek sok esetben az az érzése, hogy az akkori problémák alapjában véve pontosan megegyeznek a jelenlegi, mintegy száz évvel későbbi problémákkal. A lelkünkben felmerülhet a kérdés: egyáltalán ismerjük-e még a saját történelmünket? Vagy másként fogalmazva: hajlandóak vagyunk-e még arra, hogy olyan alaposan tanulmányozzuk és bensővé tegyük az antropozófia történetét, hogy tanulni tudjunk és akarjunk is belőle? Vagy egy hatalmas bukás részesei vagyunk, melynek során ugyanazt ismételjük meg (csak sokkal fokozottabb mértékben), amitől Rudolf Steiner 1923-ban oly nyomatékosan és szavának minden erejével óva intett?

Ennek az ismétlődésnek a valódi kérdése azonban még mélyebben rejlik: ha mostani helyzetünk az Antropozófiai Társaságra nézve is szégyenletes módon olyannyira emlékeztet az 1923-as helyzetre, akkor tulajdonképpen hogyan viszonyulunk magához a Karácsonyi konferenciához, amelynek során megteremtették a spirituális alapjait annak, hogy a szellemnek megfelelő módon lehessen megoldani az Antropozófiai Társaság minden akkori és jövőbeli problémáját. Vajon ma jobban értjük az antropozófiai mozgalomnak ezt a középponti ezoterikus impulzusát, mint akkoriban? Vagy manapság szinte megszokásból hivatkozunk e Karácsonyi konferenciára (úgy, ahogy egy szektában szokás), anélkül, hogy azt igazán értenénk, és vajon nem csak egyfajta hiten alapuló vallásossággal vagy hitvallással helyettesítjük az ennek megértéséhez szükséges megismerési munkát?

Az antropozófiai ezotéria e legfontosabb területén az elmúlt évek során valóban elegendő megismerési munkát végeztünk, amely például igyekezetét és nagyságrendjét illetően ahhoz a széles körű vitához lenne hasonlítható, mely az Antropozófiai Társaság felépítéséről folyt az ezredforduló táján?[2] Vagy teljesen elmaradtak azok a szükséges és megismerésre törekvő fáradozások, melyeket Rudolf Steiner bizony még a michaeli próféciával is összefüggésbe hozott,[3] és ma megint az 1923-as helyzetben vagyunk, mintha a Karácsonyi konferencia meg sem történt volna, vagy akár ezoterikus értelemben visszavonható lenne? Hiszen Rudolf Steiner még életében beszélt a vele szembeni, illetve az Antropozófiai Társaságon belüli feladataival és célkitűzéseivel szembeni „belső ellenállásról”.[4]

Ha ilyen szempontból vizsgáljuk Peter Selg könyvének második fejezetét, amely azt az előadását tartalmazza, melyet az idei közgyűlésen tartott a Goetheanum nagytermében, akkor az ott említett tényekből (melyeket tetszés szerint lehetne tovább sorolni) az a kép alakulhat ki bennünk, hogy a Karácsonyi konferencia valójában egyáltalán nem él az Antropozófiai Társaságon belül, és nincs semmiféle erőteljes kisugárzása a Goetheanumból mint annak földi központjából.

Rudolf Steiner már az 1924-es évben is két ízben beszélt arról, hogy ha a társaság az elkövetkező években nem a megfelelő módon gondozza ezt az új ezoterikus impulzust, akkor a Karácsonyi konferencia lénye legrosszabb esetben akár el is hagyhatja a Földet, mivel nem talált hazára az erre hivatott emberek körében.[5] Ez azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy Rudolf Steinernek ez az egyedülálló tette kudarcot vallott volna, vagy hogy ne élhetne és működhetne tovább a Földön néhány hű antropozófus lelkében. Hanem az itt felmerülő kérdés valójában így szól: képes-e tovább működni a Karácsonyi konferencia ezoterikus impulzusa ma és a jövőben az Antropozófiai Társaság keretei között és főként a Goetheanumban? És valóban rendelkezünk a szükséges szellemi képességekkel e szellemi tett megértéséhez? Ha felvetjük ezt a kérdést, máris egy heves harc kellős közepén találjuk magunkat.

A Karácsonyi konferencia spirituális tartalmának alapvető és új felismeréseket tartalmazó taglalása mellett Peter Selg két lényeges feltételre is rámutat előadásában: az egyik, hogy a tagok elmélyülten foglalkozzanak az antropozófiával, a másik, hogy keressék a szellemi kapcsolatot Rudolf Steinerrel, hogy szoros szellemi kapcsolatra törekedjenek vele, hogy szellemi impulzusait továbbvihessék.[6]