Rudolf Steiner áldozati útja

Az 1907. novemberi bázeli János-ciklussal kapcsolatban végezetül arról kell beszélnünk, hogy az ekkor kezdődő krisztológiai-evangéliumi sorozatok milyen összefüggésben állnak Rudolf Steiner négy áldozatával. Szergej O. Prokofjev a Rudolf Steiner életútjáról írott első könyvében leírja, hogy Rudolf Steiner beavatási útja során saját lényének négy „tagját”, négy testét (fizikai testét, étertestét, asztráltestét és Énjét is) feláldozta a michaeli és krisztusi erők, illetve az emberiség és a Földfejlődés szolgálatában. Első áldozatát a 19. század legutolsó évében (a káli júga, a sötét korszak lejártának évében), 1899-ben hozta. Ekkor ért el az először 1879-ben kulmináló, majd 1889-ben több szinten is folytatódó keresztény-rózsakeresztes beavatási útjának harmadik és legmagasabb fokáig: a Krisztussal való találkozásig, a Golgotai Misztérium átéléséig. Rudolf Steiner ezáltal eljutott a rózsakeresztes beavatási út harmadik fokozatáig: tanítómester lett, és ezt követően, a 20. század legelső éveitől ezért léphetett fel immár az antropozófia előadójaként és az új rózsakeresztes, michaeli és krisztusi megnyilatkozás tanítójaként. „Rudolf Steiner beavatásának ezen a fokán valódi szellemi áldozatot hozott: feláldozta a saját földi Énjét Krisztusnak, hogy ezután mintegy Ő szóljon a fizikai burkaiból. Ettől kezdve Rudolf Steiner Énjén keresztül maga Krisztus hatott. (»Nem Én, hanem Krisztus énbennem.«) Ez a tett volt az első fokozat Rudolf Steiner áldozatainak sorában.”

Rudolf Steiner második áldozatára, beavatottként végigjárt áldozati útjának második fokozatára az 1906-os, 1907-es évek során (vagyis éppen a krisztológiai-evangéliumi sorozatok elején, a rózsakeresztes és János-ciklusok kezdetének éveiben) kerül sor: Rudolf Steiner ekkor áldozza fel földi asztráltestét, és bocsátja bizonyos magas rangú szellemi lény(ek) rendelkezésére, s így ettől kezdve ő(k) szól(nak) általa. Az úgynevezett boddhiszattva-kérdésbe itt nem bocsátkozhatunk bele, de Rudolf Steiner második áldozatának esetében az ezzel a névvel illetett magasztos lényről és a vele kapcsolatban álló emberiségvezetőkről (köztük a rózsakeresztes mesterekről) és más szellemi lényekről, illetve csoportjukról, a Szent Szellemről van szó. Szergej O. Prokofjev úgy fogalmaz, hogy „Rudolf Steinert ettől kezdve a boddhiszattván keresztül közvetlenül a Szent Szellem [vagyis a boddhiszattvák összessége (12 tagú tanácsa)] inspirálja”. Ezzel az eseménnyel, asztráltestének feláldozásával lezárul (a szó szoros értelmében és szellemi nézőpontból is) Rudolf Steiner önéletrajza, az Életutam (saját magának mint földi embernek az asztráltestben gyökeredző személyes életútja), hiszen ahhoz ettől kezdve a rajta keresztül megnyilvánuló szellemi lények is hozzátartoznak.

Rudolf Steiner harmadik áldozatára a János-épület, a későbbi Goetheanum Dornachba „helyezése” és felépítése során került sor, 1912/13/14-től kezdődően: ekkor „Rudolf Steinernek oda kellett adnia étertestének erőit a dornachi domb és a Goetheanum szellemi burkának kialakításához”, hiszen régen is minden igazi misztériumhelyet egy éteri burok, egyfajta védőburok vett körül. „Az új keresztény misztériumok eljövendő központjában, a dornachi Goetheanum épületében tehát benne rejlik Rudolf Steiner nagy áldozata: hogy beavatottként feláldozta étertestének erőit az új szellemi élet központjának felépítéséhez. Ez Rudolf Steiner áldozati útjának harmadik fokozata.” Itt az étertest mint épület, mint az emberi test temploma, illetve az épület mint élőlény, mint étertesttel rendelkező eleven organizmus közötti szellemi összefüggésről van szó: ez nyilvánul meg Rudolf Steiner és az első Goetheanum - tehát a rózsakeresztes beavatott étertestének és a János-épületnek mint az új misztériumok templomának - mélységes kapcsolatában. És ilyen értelemben tehát azt mondhatjuk, hogy Rudolf Steiner étertestének (vagyis saját belső templomának) feláldozásával lett a János-épület mint modern michaeli templom - az első Goetheanum mint új Grál-templom - építőmestere. Ezért is járt olyan súlyos következményekkel az első Goetheanum halála 1922/23 fordulóján Rudolf Steiner éteri és fizikai burkára: a János-épület mint élőlény halálának nagy szerepe volt építőmesterének halálában. De ebben már Rudolf Steiner negyedik áldozata is közrejátszott: hogy az 1923/24 fordulóján megtartott Karácsonyi Gyűléstől kezdve fizikai testének erőit is feláldozta az új michaeli misztériumok központjának létrehozásához. Ez volt Rudolf Steiner áldozati útjának negyedik és legmagasabb fokozata, és ekkor ért el a beavatásnak arra a fokára, ahová Christian Rosenkreutz „kémiai menyegzőjének” évében, 1459-ben jutott el. Rudolf Steiner a Karácsonyi Gyűlés és a rózsakeresztes áramlat viszonyát a következő imaginációval világította meg: egy oltár áll a szellemi világban, és ketten állnak előtte, egymás mellett: balra Christian Rosenkreutz áll kék stólában, jobbra pedig Rudolf Steiner vörös stólában. A dornachi János-épület és Michael-templom építőmestere ezzel egyúttal azt is megnevezte, hogy a Karácsonyi Gyűlés óta kik a nyugati (értsd: keresztény, krisztusi) ezoterika vezető mesterei a szellemi világban.

Tehát Rudolf Steiner előadó körútjainak és egész életútjának nem csupán Krisztus földi vándorlásai jelentik a szellemi ősképét (mint arra vizsgálódásunk elején utaltunk), hanem Krisztus (és a nátháni lélek) áldozati tettei is: Krisztusnak a Jordán-keresztelőtől a Golgotai Misztériumig tartó áldozati útja - Énjének, asztráltestének, étertestének, s végül fizikai testének feláldozása - jelenti Rudolf Steiner áldozati útjának ezoterikus ősképét. „Rudolf Steiner életének e négy áldozatával Jézus Krisztus nagy földi követőjének bizonyul. 1899 körül Énjének, 1907 körül asztráltestének, 1913-tól kezdve étertestének, s végül az 1923/24-es Karácsonyi Gyűlés során fizikai testének erőit áldozza fel a Föld fejlődését irányító hatalmaknak, akiket a Golgotai Misztérium óta maga Krisztus vezet. Így tehát feltárul előttünk Rudolf Steiner életútjának mint az új beavatás ősképének mélységes misztériuma”, és a Karácsonyi Gyűlés mint az új (éteri) Krisztus-megjelenés hírüladásának - az új „idők fordulójának” - kezdete.

Rudolf Steiner, Guenther Wachsmuth, Christoph Lindenberg, Hans Schmidt és Szergej O. Prokofjev életrajzi műveinek felhasználásával írta: Korcsog Balázs