Rudolf Steiner:

„Wagner nem volt antiszemita…”

A Richard Wagner elleni támadások

szellemi hátteréről

Rudolf Steiner születésének 150. évfordulójához hasonlóan Richard Wagner születésének bicentenáriumán is felerősödtek az ellene irányuló támadások, melyek egyik legfőbb eleme előbbi esetben a rasszizmus, utóbbiban pedig az antiszemitizmus vádja volt.[1] A Wagner állítólagos antiszemitizmusáról szóló vádak szemléltetésére elég csak kézbe vennünk két angolszász szerző: Bryan Magee és Barry Millington legújabb, s az idei évfordulóra magyarul is megjelent és országszerte terjesztett Wagner-könyveit.[2]

Utóbbi fülszövegén többek között a következőket olvashatjuk: „Barry Millington könyve (…) friss szemmel tekint a legkülönfélébb, Wagnerrel kapcsolatos témákra: a művek inspirációs forrásaira, a komponista egzotikus selymek iránti fetisizmusára, nőkhöz fűződő kapcsolatára, antiszemitizmusára (…) és a wagnerizmus zűrzavaros örökségére.”[3] Előbbi könyvismertetője pedig egyenesen az alábbi mondattal kezdődik: „Wagner úgy él a köztudatban, mint egy egocentrikus, paranoid és antiszemita egyén, s ez műveinek megítélését is sokszor beárnyékolja.”[4]

Rudolf Steiner 1905-ös berlini Wagner-ciklusának negyedik előadásában szellemtudományos szempontból világította meg a helyzetet az antiszemitizmus vádját illetően, melyet Wagnerrel kapcsolatban már akkoriban és most születésének 200 éves évfordulóján is hevesen hangoztatnak:

„Wagner nem volt antiszemita abban az ostoba, gyűlölködő értelemben, ahogy azt manapság tapasztalhatjuk, de megérezte, hogy a zsidóság mint olyan, betöltötte szerepét,[5] s hogy a zsidó hatásoknak meg kellett szűnniük, ki kellett aludniuk kultúránkban, s valami Újnak kellett azok helyére lépnie. (…) Egy olyan szellem, mint Wagner, aki különbséget tesz a lélek fejlődése és a rassz fejlődése között, egyáltalán nem lehet antiszemita. Wagner tudta, hogy nem a lélek szerepe ért véget, hogy nem a léleknek járt le az ideje, hanem a rasszok azok, amik betöltötték feladatukat a földfejlődésben. Ez az, amit Wagner újra és újra megfogalmaz írásaiban, amikor »szemitizmusról, szemita hatásról« beszél. Wagner megérezte a rasszok hanyatlását, pusztulását, és a lelkek felemelkedésének szükségszerűségét.”[6]

A zeneiség lényege című előadásciklusában - annak is éppen Lipcsében, Wagner szülővárosában elhangzott negyedik előadása végén, egy kérdésre válaszolva - Rudolf Steiner erről a következőket mondta: „Wagnernek az a sajátossága, hogy zenéje óriási hatást gyakorol az étertestre. Még a nem muzikális emberek is érzik ezt. A zene az étertesten keresztül, kerül úton hat az asztráltestre. Bach sokkal elvontabb, sokkal absztraktabb volt, benne nem volt meg Wagner közvetlensége. A nagy muzsikus, minden muzsikus korábbi inkarnációiban tett szert tehetségére. Ám azt is figyelembe kell vennünk, hogy ha valaki zenei vonatkozásban mégoly előrehaladott is, az más dolgokban még nem feltétlenül kell hogy az legyen, például morális szempontból. Hiszen az ember olyan sokrétű. De annak alapján kell megítélnünk, amivel rendelkezik, és nem annak alapján, amivel nem. Gyakran feltűnt nekem Goethe-előadásaimon, milyen szívesen keresik az emberek a negatívumokat a pozitívumok helyett, azt, amije nincs az embernek, ahelyett hogy azt keresnék, amije van. Vagy százszor megkérdezték tőlem, milyen viszony is fűzte Goethét [Charlotte] von Stein asszonyhoz, és hasonlókat. Erre mindig csak azt tudtam felelni: ebből a kapcsolatból oly sok nagy dolog származott, hogy engem kizárólag ez foglalkoztatott. Éppen úgy, mint amikor egy gyűjtő drágakövet keres a kavicsok között: csak a drágakövet szedi föl, a többit figyelmen kívül hagyja.”[8]

E lipcsei előadását Rudolf Steiner a következőképpen kezdte: „Schopenhauer felfogása hatással volt Richard Wagnerre. Wagner lelke a maga módján próbálta meg kikutatni a világmindenség titkának értelmét. A nagy zsenik nem fogalmakat keresnek, hanem azt a helyet, ahol úgymond kifülelhetik, ahol meghallhatják az istenek szavát. Richard Wagner egyetértett Goethével, aki a művészeteket a természet folytatásaként fogta fel. (…) Goethe egyszer azt mondta: A természetben a dolgok úgyszólván nincsenek teljesen készen, mintha egy titok rejlene mögöttük. A nagyvilágban a természet szándékai a csodálatraméltóak. A művésznek is ezt kell megteremtenie. Richard Wagner is nagyjából így érzett. A dolgok ősképéig akart hatolni. Tervét színpadra kellett állítania, s emberfeletti alakjaihoz is ezért volt szüksége egy másfajta nyelvre. Azért nyúlt a zenéhez, hogy ezt kifejezhesse.”[9]

Ugyanennek az előadásának a végén Rudolf Steiner így összegezte mondandóját: „Egy új fejlődés kezdete rejlik a zenében. Más művészetek ezt nem teljesen érik el. A zenében mintegy benne rejlik a jövőbeni fejlődés próféciája, annak előérzete. Az új [átalakított] étertest a zene által jön rezgésbe, s ekkor a külső étertest is mozgásba lendül. Mozart, de különösen Rossini műveinél a rezgések a régi étertestben is folytatódnak, ám egészen csekély mértékben. Ha azonban megfigyelhetnék a Lohengrin hallgatóit, akkor látnák, hogy a hatás ott egész másmilyen. Wagner zenéje olyan erős rezgésbe hozza a buddhi-testet [az átalakított, új étertestet], hogy az közvetlen hatással van az étertestre. A wagneri muzsika tehát a temperamentum és a hajlamok megváltoztatását célozza az étertestben, s így Önök is megsejthetik, amit Wagner sejtett, s amit zenei írásaiban meg is fogalmazott. Az okkultista így szól: ha az ember bizonyos fejlődésen megy keresztül, s hallja a szférák zenéjét, akkor mennyei muzsikát hall. Ám az átlagember nem képes eddig eljutni. Az embernek tehát az a feladata, hogy a magasabb világot mintegy belepecsételje a fizikai világba. Mindabban, amit az ember alkot, a szellemi világ lenyomatát hozza létre. Ezt érezte át Schopenhauer és Wagner, s ezért tulajdonítottak oly fontos szerepet a zenének.”[10]

Ha Rudolf Steinernek a wagneri muzsika éteri funkciójára, az étertestre gyakorolt erőteljes hatására vonatkozó közléseihez további kijelentéseit is hozzáolvassuk (pl. Wagner tudta, hogy az új kereszténység „zenei formába öntve tud a leginkább megnyilatkozni”, vagyis hogy az éteri Krisztus érzékelésében jelentős szerepe lesz az étertestre is ható zenének),[11] s emellett azt is figyelembe vesszük, hogy Rudolf Steiner legkorábbi utalásait Krisztus éteri újraeljövetelére és a jövő kereszténységére éppen Wagnerrel és Parsifal című utolsó zenedrámájával kapcsolatban tette,[12] akkor megérthetjük, hogy az éteri újraeljövetel és az új kereszténység ellenében ható erők miért támadták és támadják ma is oly hevesen Wagnert, keltik rossz hírét, s élnek vissza a műveivel.

Richard Wagner születésének 200. évfordulójára

összeállította, írta és fordította: Korcsog Balázs

[1] Több hasonlóság is megfigyelhető a Rudolf Steiner és a Richard Wagner elleni támadásokban: már a születésük körüli bizonytalanság hangoztatásával, majd leginkább a nőkhöz való viszonyuk alapján (lásd például Helmut Zander könyvének „Rudolf Steiner és a szex” című fejezetét), továbbá állítólagos rasszizmusuk, illetve antiszemitizmusuk okán, rágalmak és hazugságok tudatos terjesztésével próbálják megkérdőjelezni, rossz fényben feltüntetni, s végső soron hiteltelenné tenni e kiemelkedő individualitások életét és munkásságát. - Szergej O. Prokofjev több cikkében is részletesen írt ezeknek a támadásoknak a szellemi hátteréről, lásd pl. „Ein Buch und seine Hintergründe” [Egy könyv és szellemi háttere] és „Blick auf die Gegnerschaft” [Pillantás az ellenfelekre]. Das Goetheanum - Nachrichtenblatt, 2007/45-46.; „Áldozathozatal az emberiségért” (Helmut Zander új Steiner-életrajzáról). Das Goetheanum, 2011/11-12.; valamint „Nagy szükség volt erre az életrajzra” (Peter Selg Rudolf Steiner-életrajzáról). Antropozófia, 2013. Mihály-nap.

[2] Bryan Magee: Wagner világképe. A nagy operák filozófiai háttere. Park Kiadó, 2013; és Barry Millington: Richard Wagner. Bayreuth varázslója. Rózsavölgyi és Társa, 2013.

[12] Közvetlenül az 1909-1910-es esztendőket - vagyis az éteri újraeljövetel ezoterikus időpontját és annak Rudolf Steiner általi hírüladását - megelőző években (1905-1908). Lásd a dornachi Goetheanum 2013. novemberi Parzival/Parsifal-konferenciájának meghívóját.

Richard Wagner a szellemtudomány fényében I/1. (Rudolf Steiner 1905-ös berlini Wagner-ciklusa, 1. előadás, 1. rész: Lohengrin)

Richard Wagner a szellemtudomány fényében I/2. (Rudolf Steiner 1905-ös berlini Wagner-ciklusa, 1. előadás, 2. rész: A nibelung gyűrűje I.)

Richard Wagner a szellemtudomány fényében II. (Rudolf Steiner 1905-ös berlini Wagner-ciklusa, 2. előadás: A nibelung gyűrűje II.)

Richard Wagner a szellemtudomány fényében III. (Rudolf Steiner 1905-ös berlini Wagner-ciklusa, 3. előadás: A nibelung gyűrűje III.)

Rudolf Steiner Richard Wagnerről, az „Arenson-vezérfonal” nyomán (Richard Wagner az antropozófia fényében, Rudolf Steiner kijelentéseinek tükrében, 1. rész)

Rudolf Steiner a wagneri muzsikáról: a Grál-misztérium Richard Wagner műveiben (Richard Wagner az antropozófia fényében, Rudolf Steiner kijelentéseinek tükrében, 2. rész)

Merlin és Wagner (Richard Wagner karmikus háttere, 1. rész: Rudolf Steiner 1921-es közlése, Ilona Schubert visszaemlékezése)

Merlin és Wagner (2.) (Richard Wagner karmikus háttere, 2. rész: Ki volt Merlin?, Artus kerekasztala és a Michael-áramlat, Emil Bock karmikus utalása)

Mint Merlin, a beavatott (Nikolaus Lenau Merlin-verse)

A müncheni misztériumjátékok: az antropozófia Bayreuthja (Schuré, Steiner és Wagner)

Parzival - Parsifal: A tudati lélek emberének mítosza (A Goetheanum konferenciája Wagner születésének 200. évfordulójára)

Wagner Ringje Budapesten (A Siegfried-monda és a kereszténység misztériumai)

Dornach volt élete álma (Szergej O. Prokofjev találkozása Wagner Lohengrinjével)