1907 Karácsonya

Rudolf Steiner KÖLNBEN - Marie von Sivers társaságában

„Korunk egyik legbölcsebb tanítója új következtetéseivel mindig teljesen egyedül állt, és felfogása miatt gyakran érte őt támadás. - Kiről van szó? - Albertus Magnusról, akit univerzális doktornak is neveznek. Ő az a személyiség, aki jelenleg a legnagyobb tudás birtokában van. Ezenfelül azzal a képességgel is rendelkezik, hogy a tudását másoknak is továbbadja. Albertus a dominikánus rend tagja volt. Rendtársai adták neki a »Magnus«, a »Nagy« nevet, hogy ezzel is kifejezésre juttassák tudásának és jellemének nagyságát. Albertus sváb származású volt, Padovában és Bolognában tanult, tanítói tevékenységét pedig többek között [Párizsban és] a Rajna menti Kölnben fejtette ki. Itt az »olvasómester« tisztét töltötte be, de nagy életbölcsessége miatt kollégái és tanítványai »élet-mesterként« is tisztelték. (...) Párizsban és Kölnben is hatalmas tömeg gyűlt össze a legkülönbözőbb országokból, hogy Albertus előadásait meghallgassa. Még a tatárok által meggyötört Magyarhonból is voltak ott néhányan. A hallgatóság bizonyos tagjainak az az érzése támadt, hogy életük legfontosabb eseménye előtt állnak.

Az ötvenes évei elején járó, magas, erős testalkatú Albertus nem egyedül érkezett az előadásra. Egy 22-23 éves fiatal szerzetes kísérte, aki az Aquinói Tamás névre hallgatott. Azt beszélték róla, hogy ez az ifjú volt Albertus legkedvesebb tanítványa. Mindketten a domonkosok fekete-fehér öltözékét viselték. A magas pulpitushoz mentek, amelyen két ülés volt: a felső a tanítóé, az alsó pedig a tanítványé. Ők ketten tehát a tanító és tanítvány hierarchikus rendjében foglaltak helyet. Ezért maradt ránk az a jól ismert kifejezés, hogy »ennek vagy annak a mesternek a lábainál ültem«.

Albertus mint hatalmas védőszellem látszott őrködni Tamás felett, akiről azonban tudta, hogy hamarosan túlszárnyalja őt. A két férfi láttán a hallgatóság néhány tagján különös érzés vett erőt: szinte lebegni érezték magukat a föld fölött. Tudatukat teljesen betöltötte egy váratlan, de megingathatatlan bizonyosság: ha az egész világ és ők maguk is ebben a pillanatban elsüllyednének, Albertus és Tamás áldást hozó tekintete akkor is örökké élni fog.”

(Részlet Göllner-Nagy Mária A hemiszférák párbeszéde című művének „Alvén, a tolmács” című fejezetéből. Fordította: Scherak Mari. Megjelent a Michaeliták. A magyar népszellem és az antropozófia kapcsolata című kötetben.)