Így kezdődik Rudolf Steiner életútja Peter Selg leírásában |
2014. február 26. | |
Peter Selg Rudolf Steiner születésének körülményei A monumentális Steiner-életrajz első fejezetei
Az alsó-ausztriai erdővidék: a szülők hazája Rudolf Steiner szülei mindketten az alsó-ausztriai erdővidékről származtak, a Cseh-erdő keleti nyúlványairól, melyet kiterjedt tűlevelű erdők és barnás folyók szabdalnak, a Moldva és a cseh-morva határ közti területről. Erre a Duna északi partján fekvő, félreeső vidékre, Európa egyik legrégebbi őskőzetű tájára, csak igen későn jutott el a technikai civilizáció. E vidék lakói, akik a leletek szerint már 50 000 évvel Krisztus előtt benépesítették e tájat - s akik a történelem folyamán többek között a kelta, germán, longobárd és szláv törzsekből származtak -, a 6. századtól kezdve (a horni medencében) túlnyomórészt a mezőgazdaságból éltek, később emellett a házi szövödékből és fonodákból is („Bandlkramerland”-nak, a „fonodácskák vidékének” is nevezték ezt a környéket), melyekből végül némi textilipar is kifejlődött. Az osztrák költő, Robert Hamerling, aki az erdővidék északi részén (Kirchberg am Waldéban, nem messze a Thaya folyó forrásától) született, s egész életében szoros kapcsolatban maradt e tájjal,[1] még a 19. század utolsó harmadában is így írt az erdővidék „világtól távol eső légköréről”: „Egy idegen megjelenése ezen a vidéken még 1867-ben is eseményszámba ment. Ha valaki mégis feltűnt a láthatáron gyalogszerrel vagy szekéren, akkor a szántásban lévő ökrök megálltak a mezőn, hogy oldalra fordított fejjel csudálják meg a jövevényt. A gazda tett néhány erőtlen kísérletet, hogy ostorával továbbhajtsa őket, de hiába. Végül ő is úgy tett, mint az ökrök, s állt a szántás, míg az idegen el nem tűnt a legközelebbi domb vagy erdőcske mögött.”[2] Rudolf Steiner apja, Johann Steiner 1829-ben jött a világra Trabenreithben, Horn közelében, szerény anyagi körülmények között. Életének további alakulásáról fia a következőket jegyezte fel: „Atyám gyermek- és ifjúkorát a Gerasban található premontrei apátsággal igen szoros kapcsolatban töltötte. Mindig nagy szeretettel tekintett vissza életének erre az időszakára. Szívesen mesélt arról, milyen szolgálatokat végzett az apátságban, s hogyan tanították őt a szerzetesek.”[3] Johann Steiner egy ösztöndíjról is beszámolt elsőszülöttjének, melyet a gimnázium első osztályában kapott a szerzetesektől. Apja éles eszű gyerek volt, s tudásvágyával és intellektuális képességeivel nyilvánvalóan kiemelkedett a falu paraszti lakosságából: leveleket írt mások helyett, akik nem voltak jártasak az írásban és fogalmazásban, s úgy 21 éves lehetett, amikor erdészként és vadászként állt a környék egyik legtehetősebb arisztokratájának, Hoyos grófnak a szolgálatába, akinek kastélya Hornban volt, ahonnan Rudolf Steiner édesanyja származott. Franziska Blie öt évvel fiatalabb volt, mint Johann Steiner, s Hornban nőtt fel egy vászonkereskedő és fonalkészítő leányaként, szintén nagyon szerény körülmények között - egy takácsokból, molnárokból és vendéglősökből álló családban, három lány közül a legkisebbként. Hogy Johann Steiner és Franziska Blie hogyan ismerték meg egymást, azt nem tudjuk, ám tervezett házasságkötésükhöz a gróf nem járult hozzá, mivel csak olyan vadásznak volt hajlandó munkát és megélhetést biztosítani, aki nem volt házasember. Johann Steiner és menyasszonya tehát szabadon választott és fenntartott kapcsolatuk következtében voltak kénytelenek végül elhagyni szülőföldjüket, ahonnét önkéntes száműzetésbe mentek, hogy csak évtizedekkel később, nyugdíjba vonulásuk után térjenek vissza oda, „a Dunától északra elterülő, gyönyörű alsó-ausztriai erdővidék igaz gyermekeiként” - ahogy Rudolf Steiner fogalmazott.[4] Hazájuk, melyről a szülők oly nagy szeretettel meséltek, s annak elvesztése nagy szerepet játszott Rudolf Steiner és testvéreinek gyermekkorában: „ha a szülők erről beszéltek, ösztönösen is érezhető volt, hogy lélekben nem hagyták el szülőföldjüket”.[5]
A szülők házassága - idegen földön Rudolf Steiner szellemtudományos kutatása szerint a gyermek megtestesülni kívánó individualitása is közreműködik a szülők közti kapcsolat kialakulásában, sőt: valójában ő idézi azt elő („a megtestesülő individuum hozza össze a szerelmeseket”).[6] Steiner antropozófiai előadásaiban úgy írta le a szülők szerelmét, mint egyfajta választ vagy „viszonzást” annak a lénynek a szeretetére, aki el akarja kezdeni gyermekkorát és földi életútját.[7] E szokatlan szempontból nézve Rudolf Steiner individualitása nemcsak a szüleit hozta össze, hanem közvetett módon szülőföldjük elhagyására is ő késztette őket, vagyis hogy feladják a hagyományos származás, a kialakult és megszokott környezet biztonságát - s hogy „idegen földön” és „modern környezetben” éljenek. Emil Bock a következőket írta Steiner szüleinek helyzetéről: „Ami [az apa álláskeresése során] kínálkozott, az a távírászi szolgálat volt a számos, újonnan épített vasútvonal egyikén, ahol hirtelen megnövekedett a munkaerő iránti kereslet. Így egy egész rövid idő elteltével -, mely talán a Dél-Stájerországban történt kiképzésre szolgált - Johann Steiner vasúti távírász lett egy isten háta mögötti odúban, a messzi horvát határon fekvő kis vasútállomáson - nem csak a hazáját jelentő erdővidékről, hanem az egész világtól száműzetve. A jegyespár itt kötött házasságot 1860 májusában. S 1861 februárjában jött világra Rudolf nevű fiuk. A sors tehát drámai erővel taszított néhány csöndes embert szülőföldjéről kimondottan a hazátlanságba, az erdők morajlásának varázsából a technika gyorsan fejlődő világába.”[8] Johann Steiner ténylegesen 1859 májusában állt munkába a „Déli vasútnál”, melynek hálózatát az 1840-es évek eleje óta építették ki, hogy összekössék a monarchia kereskedelmi kikötőit, optimalizálják az üzleti életet és biztosítsák Ausztria részvételét a világkereskedelemben. Johann Steiner Bécsben jelentkezett a „császári és királyi lombardiai-velencei és közép-itáliai magántulajdonú állami déli vasúttársaság” központi igazgatóságán, ahol felvették őt, s új alkalmazottjukat az egyetlen ausztriai és magyarországi állomáshelyre küldték, messze távol az erdővidéktől - Prestranekbe, Sankt Peter közelében, úgy 30 km-re Trieszttől keletre. Johann Steiner odafelé úton utazott először vonattal életében. Ott aztán egyedül dolgozott, s leveleket írogatott haza. A kedvezőtlen körülmények ellenére is elérte belső célkitűzését: nyolc hónappal azután, hogy távozott szülőföldjéről és útra kelt, 1860 januárjában megkapta a házassági engedélyt a gerasi járási hivataltól. Franziska Blie, ahogy korábban vőlegénye is, gyalogszerrel és minden holmija nélkül volt kénytelen elhagyni az erdővidéket. Az esküvőre 1860. május 14-én már az Emil Bock által említett, „messzi horvát határnál fekvő odú” közelében került sor. 1860. április 1-jén Johann Steinert áthelyezték Prestranekből egy Kraljevec nevű helységbe (ami „Királyfalvá”-t jelent [magyarul Murakirály]), amely az úgynevezett Mura-szigeten [illetve Muraközben] - a Dráva és a Mura folyók által közrefogott „folyamközi” területen - fekszik, a Pozsony-Sopron-Potony/Ptuj vasútvonal mentén. Johann Steiner a Kraljevecben illetékes draškoveci [ligetvári] plébánián kötött házasságot Franziska Blie-vel,[9] s az esküvő után az ifjú házasok a legszerényebb körülmények között éltek Kraljevecben. 1861. február 27-én itt jött a világra első gyermekük.[10]
Kraljevec [Murakirály] A ránk maradt beszámolók szerint Rudolf Steiner születésére 1861. február 27-én, nem sokkal éjfél előtt került sor a kraljeveci vasútállomás egyszerű épületének kis hálótermében, egy földszintes-egyemeletes házban, ahol Johann Steiner éppen szolgálatot teljesített, s ahová a szülési fájdalmak miatt vitte magával a feleségét. A hideg téli éjszakán lezajlott szüléskor egy bábaasszony, valamint Steiner állomásfőnöke, Laurentius Diem és felesége, Josefa Jakl is jelen voltak, ők ketten lettek a keresztszülők. A köldökön keresztül fellépő vérveszteség miatt igen valószínű, hogy [Johann] Steiner külön szükségkeresztelőt hajtott végre fián, amire megkeresztelt katolikusként jogosult volt: „Megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében.” Két nappal később került sor aztán az egyházi (katolikus) keresztelőre Draškovec [Ligetvár] község Szent Mihály templomában, szláv [horvát] nyelven, melynek során a gyermeknek egyházi szertartás keretében adtak nevet.[11] A keresztlevelet horvát és latin nyelven állították ki. „A szülők lakóhelyeként és születési helyeként annyi volt feltüntetve: »Donji Kraljevec [Alsó-Kraljevec/Murakirály], 14-es szám, draškoveci plébánia«.” (Friedrich Hiebel)[12] „Így történt, hogy szülőhelyem messze távol esik a Földnek attól a vidékétől, amelyről származom” - írta Rudolf Steiner önéletrajzában.[13] Születése után negyven évvel, egy levélben „állítólagos hazátlanságáról” beszélt, mely előnyös volt a számára, s melynek révén megőrizte „elfogulatlan pillantását minden jelenséggel szemben”.[14] Rudolf Steiner valójában nem volt „hazátlan”, mégsem ott jött a világra, ahol szülei és testi elődei éltek nemzedékek óta, s ahová nekik később vissza is kellett térniük. Azt a látszólag jelentéktelen tényt, hogy „idegen földön” született és korai gyermekkorát is „idegenben” töltötte, a „régi osztrák monarchia egykori magyar királyságában”[15] - egy olyan vidéken, amely többségében a szláv (horvát) kulturális térséghez tartozott -, Rudolf Steiner később sem tartotta soha „véletlennek”, hanem úgy tekintett rá, mint aminek mély értelme és alapvető jelentősége van életútja alakulásában: a korábban kialakult és rögzült dolgokon való felülemelkedésben, vagyis a múlt által meghatározott térből, egy sajátos tájból, lelki alkatból és történelemből való individuális kiemelkedésben - egy másik, egyetemesen emberi tényező javára, ami ez esetben különösen Kelet-Európának és kultúrájának a közelségével járt. Rudolf Steiner nem csak a horvát, hanem a magyar nyelvet is hallotta már életének első évében, aztán hét esztendővel később ismét hallotta a neudörfli (lajtaszentmiklósi) iskolában, s olvasni legalábbis egész életében tudott magyarul. Maria von Nagy [Nagy Emilné Göllner Mária] a következőket írta egy Rudolf Steinerrel 1924 Húsvétján folytatott dornachi beszélgetéséről, melyben többek között Steiner műveinek budapesti kiadásáról volt szó: „Ő maga akarta átnézni és kijavítani ezeket [a fordításokat]. Ekkor Steiner azt mondta, hogy ehhez még kellőképp tud magyarul, hiszen a Neudörfl nevű magyar faluban magyar iskolába járt. (…) Neudörfl magyar nevét, a „Lajtaszentmiklós”-t igazi magyar akcentussal ejtette ki.”[16] Andrej Belij (Borisz Bugajev) orosz költő így írt Rudolf Steiner külső megjelenéséről: „Amúgy volt benne valami kimondottan magyaros, valami tüzes és parázsló: a haja, ahogy mondani szokták, koromfekete volt, mint a holló.”[17] Abban az időszakban, amikor Rudolf Steiner síkraszállt a szociális élet hármas tagozódásáért, nem sokkal az első világháború vége után, német jobboldali nacionalista csoportok galíciai, illetve az ottani gettóból származó kelet-európai zsidónak bélyegezték, s ezzel rágalmazták őt. Ez nem így volt. Steiner mindazonáltal egész életében Kelet-Európa és az onnan kiinduló kulturális impulzusok jövőbeni jelentőségét hangoztatta, melyek a „magasabb Én” irányába mutatnak, hogyha a kelet-európai fejlődésre nem telepszenek rá másfajta, lényétől idegen erők és hatalmak, melyek eszközévé válna, s amelyek elidegenítenék feladatától, eltorzítanák és eltérítenék. Ausztria [Österreich], „Ostarrichi” mint kulturális térség, „Kelet felé fordul” [Östliche], s Rudolf Steiner szerint Közép-Európában központi feladata volt Kelet és Nyugat összekapcsolásában: az eltérő minőségek és képességek felismerésében, a kozmopolita szemlélet és a szociális berendezkedés kialakításában, a viszonyok valódi „átszellemítésében”. Ausztria mint „Keletre nyúló vidék”, egy hidat képező ország volt, a közvetítés és az átmenet földje. „Hogy e szelíd átmenetet / fölfogja, érezze, s azt ő maga képezze” - ahogy Goethe írta Vésd jól észbe! (Wohl zu merken) című költeményében.[18] A család, melyből Rudolf Steiner származott, teljes mértékben Ausztria vidékies, védett, s egyúttal elmaradott erdővidékén érezte otthon magát, megszokott környezetben, mielőtt szüleit messze idegenbe, egy igen távoli, félreeső és csöndes vasútállomásra vezette a sors, Kelet és Nyugat között „ingázva”. A Dráva Karintiában ered, a Mura Stájerország felől érkezik - a Mura előbb a Drávába, majd mindkét folyó a kelet felé tartó Dunába ömlik, mely végül a Fekete-tengerbe torkollik. A Mura és a Dráva meanderszerű folyása által határolt „Mura-sziget” (Muraköz) egy sík, többnyire homokos talajú, de termékeny és burjánzó növényzetű vidék, mely a magyar puszta síkságához is hasonlít, s amelyet fölülről a széles, nyitott kék égbolt határol. Fontos esemény történt hajdan ezen a vidéken.[19] Marko Kraljevicről, Markó királyfiról, a szerb és bolgár népköltészet egyik központi alakjáról Rudolf Steiner utalásszerűen beszélt 1903-ban, a berlini munkásképző iskolában: egy tragikus hősről van szó, aki látszólag ugyan nem győzedelmeskedik, ám szenvedése és bukása során bátorságáról tesz tanúbizonyságot, s akinek rendíthetetlen szelleme tovább él a nép mitikus emlékezetében.[20] Rudolf Steiner egyik tanítványa, a képzett germanista professzor, Friedrich Hiebel, a következő mondattal zárta Steiner születésének 100. évfordulójára írott cikkét tanítója szülőhelyéről - immár nem „Markó királyfiról”, hanem magáról Steinerről mint modern korunk „mítoszáról” szólván: „Látszólag a legnagyobb szegénységben, a legegyszerűbb s legszerényebb földi körülmények közepette indult földi életútjára a szellem eljövendő királya …”[21]
A megtestesülés mártíromsága „Kisgyermekként iszonyúan ordítottam, mindig körbe kellett vinniük a ház körül, mert annyira bömböltem, hogy zavarta a szomszédokat.”[22] Egy 1924 augusztusában, Angliában tartott pedagógiai előadásában Rudolf Steiner kifejtette, milyen érdekes a gyermekek megfigyelése a beavatás nézőpontjából, s magyarázatként a következőket mondta: A gyermek megfigyelésekor bizony az ember nem a Földet, hanem a mennyet ismeri meg. És nem csupán az úgynevezett jó gyerekek esetében. A jó gyerekeknél legtöbbször az a helyzet, hogy testük nehézkessé válik. Már gyermekkorban nehézkessé válik a testük, s így a szellem nem tudja azt kellőképp birtokba venni. Az ilyen gyerekek csöndesek, nem kiabálnak, sokat ülnek, nem őrjöngenek. A szellem nem tevékenykedik bennük, mivel testük ilyen ellenállást tanúsít. Az úgynevezett jó gyerekek esetében gyakran előfordul, hogy testük ellenállást fejt ki a szellemmel szemben.
Azoknál a gyerekeknél, akik nem annyira jók, hanem rendesen őrjöngenek, rendesen kiordítják magukat, s folyton csak gondot okoznak, bennük a szellem mozgolódik, persze esetlenül, hiszen a mennyből csak nemrég került le a Földre, s még épp csak mozgolódik. A szellemnek szüksége van a testre. A gyermek féktelen ordítását olykor valóban rendkívül megindítónak tarthatjuk, azon egyszerű oknál fogva, mivel az ember ilyenkor megtapasztalhatja, micsoda mártíromságon megy keresztül a szellem, amikor alászáll egy gyermek testébe.
Igen, felnőttnek lenni, az könnyű, mármint a szellem számára. Akkorra már teljesen kialakította a testet a maga számára. Ilyenkor a test már nem fejt ki akkora ellenállást. Felnőttnek lenni egészen könnyű. Gyermeknek lenni, az viszont rendívül nehéz. Csak a gyermek ezt nem veszi észre, mert a tudata még nem ébredt föl, még alszik. De azzal a tudattal, mellyel a Földre való leereszkedése előtt rendelkezett, azzal bizony észrevenné. Ha a gyermek még ilyenkor is abban a tudatállapotban lenne, akkor a gyermek élete szörnyű tragédia volna, egy egészen rettenetes tragédia. Hiszen képzeljék csak el, hogy az ember ilyenkor ereszkedik le a Földre. Hozzászokott egy szellemi szubsztanciához, melyből szellemi léte származott, mielőtt leérkezett volna a Földre. Az ember ott megszokta, hogyan bánjon e szellemi szubsztanciával. Ezt saját maga alakította ki a maga számára, karmája szerint, előző földi életei eredményének megfelelően. Az ember ott úgyszólván a saját szellemi öltözékébe burkolódzik. És most le kell szállnia a Földre (…). Az embernek ilyenkor ki kell választania magának egy földi testet. Nos, ezt a testet nemzedékeken keresztül készítették elő neki. Egy apának és anyának egykor született egy fia vagy lánya, annak ismét lett egy fia vagy lánya, és így tovább. Az öröklődés révén így tehát kialakul egy test. Az embernek ebbe a testbe kell beköltöznie, ezt kell birtokba vennie. Ilyenkor az ember hirtelen egész más körülmények között találja magát: egy olyan testet ölt magára, melyet generációk során készítettek elő a számára.
Az biztos, hogy az ember már a szellemi világból is azon munkálkodik, hogy ne egy teljesen alkalmatlan testet kapjon, de többnyire mégis egy meglehetősen alkalmatlan testet kap. Az ember legtöbbször egyáltalán nem illik bele ebbe a testbe. Hogyha például egy kesztyű oly kevéssé illene rá egy kézre, amennyire a test rendszerint nem passzol a lélekhez, akkor Önök jó messzire hajítanák ezt a kesztyűt. Eszük ágában sem volna felhúzni a kesztyűt. Ám ha alászállnak a szellemi világból, és szeretnének szert tenni egy testre, akkor bizony magukra kell ölteniük egyet. (…)
A gyermeknek egy olyan világba kell belépnie, amelybe ő gyakran egyáltalán nem illik bele. Ez borzasztó szenvedést jelent, ha az ember tudatosan megy rajta keresztül. Ha az embernek ezt tudatosan kellene átélnie, ha a beavatás révén tudna róla valamit, s tudatosan látná, miként veszi birtokba a gyermek ezt a testet, akkor azt kellene mondania: bizony alapjában véve valami egészen rettenetes dolog beköltözni ebbe a csontokból és izmokból álló teremtménybe, melyet még ki is kell alakítania magának. Ez roppant fájdalmas dolog. Csak a gyermek egyáltalán nem tud róla, s ez így van jól, hiszen a küszöb őre megóvja őt attól, hogy bármit is tudjon róla.[23] S ilyen értelemben Rudolf Steiner életének kezdete minden volt, csak nem egyszerű - a vasútállomás épületében levezetett szülésnél fellépő átmeneti és bizonyára orvosi szempontból is súlyos komplikációktól, az anyagilag szűkös körülményektől, s a rokonság és a falu támogatását nélkülöző idegen környezettől függetlenül is. A szellem „mártíromsága” a test birtokbavételekor, amíg a szellemi individualitás megtalálja a helyét a családi nemzedékek sorából származó és általa meghatározott testiségben, az Rudolf Steiner szerint általában sem könnyű folyamat - és az ő esetében sem volt az. Ha figyelembe vesszük ezt a szellemi hátteret, akkor önéletrajzi beszámolóját a gyermekről, akit körbe kellett vinni a ház körül, hogy sírása ne zavarja a szomszédokat, nem csupán a korai gyermekkorból és a családi életből származó anekdotaként értelmezhetjük, hanem úgy, mint ami fényt derít az életút kezdetének egyik aspektusára, amely nem éppen fájdalommentesen zajlott. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy óriási volt a különbség a Rudolf Steiner individualitásában megtestesülni kezdő szellem s azok között a körülmények között, melyek közepette találta magát.
Fordította: Korcsog Balázs
Peter Selg: Rudolf Steiner 1861-1925. Lebens- und Werkgeschichte [Rudolf Steiner 1861-1925. Életének és munkásságának története]. 1. kötet (1861-1914). Ita Wegman Intézet Kiadója, Arlesheim, 2012, 41-50. o. [1] Ernst Zawischa: „Robert Hamerling über »die schönste Gegend der Erde«” [Robert Hamerling „a Föld legszebb tájáról”]. Das Goetheanum, 1980/12., 91. sk. [2] Idézve Walter Kugler (szerk.): Rudolf Steiner: Selbstzeugnisse. Autobiographische Dokumente [Önvallomások. Önéletrajzi írások]. Dornach, 2007, 130. o. [3] GA 28, 8. o. - Atyja halála után, aki 1910-ben, nyolcvanéves korában hunyt el Hornban, Rudolf Steiner felkereste Gerasban a premontrei apátságot, s ott tudakozódott Johann Steiner felől, ahogy arra 1920. június 22-én, Stuttgartban utalt: „Apám sokáig állt szolgálatban abban a premontrei apátságban, ahol még most is emlékeznek rá, ahogy erről néhány évvel ezelőtt meggyőződhettem, amikor ott jártam.” (GA 255b, 226. o. - kiemelés: Peter Selg) [4] GA 28, 8. o. [5] Uo. [6] GA 109, 294. o. [7] Uo. [8] Emil Bock: Rudolf Steiner. Studien zu seinem Lebensgang und Lebenswerk [Tanulmányok Rudolf Steiner életútjáról és életművéről]. Stuttgart, 1961, 17. o. [9] Vö. Günter Aschoff: „Die Heirat von Rudolf Steiners Eltern” [Rudolf Steiner szüleinek házasságkötése]. Anthroposophie in Österreich. Mitarbeiter-Briefe, 2012/71., 11. o. [10] Vö. Günter Aschoff: „Rudolf Steiners Geburtstag am 27. Februar 1861 - Neue Dokumente” [Rudolf Steiner születésnapja 1861. február 27-én - Új dokumentumok]. Das Goetheanum, 2009/9., 3. skk. [A cikknek két különböző fordítása is megjelent magyarul: Scherak Marié az Új Impulzus, Korcsog Balázsé pedig a nyomtatott Novalis 2009. Pünkösdi számában, 30-38. o.] [11] Uo. - Vö. Thomas Meyer: „Der 27. Februar 1861 - Rudolf Steiners wahrer Geburtstag” [1861. február 27. - Rudolf Steiner valódi születésnapja]. Der Europäer, 2011/11., 7. skk. [12] Friedrich Hiebel: „Rudolf Steiners Geburtsort” [Rudolf Steiner szülőhelye]. Das Goetheanum, 1961/7., 53. o. [13] GA 28, 8. o. [14] Levél Eugen Reichelhez, 1901. január 15. Rudolf Steiner Archívum, Dornach. [15] Vö. Ernst Zawischa: „Geburtsort und Vaterland Rudolf Steiners” [Rudolf Steiner születési helye és szülőföldje]. Das Goetheanum, 1969/9., 68. o. [16] Maria von Nagy [Nagy Emilné Göllner Mária]: Rudolf Steiner. Über seine letzte Ansprache, über Ungarn und über die Schweiz [Rudolf Steiner utolsó előadásáról, Magyarországról és Svájcról]. Brugg, 1974, 14 .o. [Magyarul lásd Michaeliták. A magyar népszellem és az antropozófia kapcsolata. Fordította: Scherak Mari. Szerkesztette: Juhász József. (Ispánk), 2000, 24. o.] [17] Andrej Belij: Verwandeln des Lebens. Erinnerungen an Rudolf Steiner [Átalakítani az életet. Emlékezések Rudolf Steinerre]. Bázel, 19771, 124. o. [18] Johann Wolfgang von Goethe: Gedichte in zeitlicher Folge [Költemények időrendben]. Frankfurt a. M. és Lipcse, 200413, 994. o. [19] Ezzel kapcsolatban lásd Szergej O. Prokofjev „Die Mysteriengeheimnisse um den Geburtsort Rudolf Steiners” [A Rudolf Steiner szülőhelye körüli misztériumtitkok] című tanulmányát, mely Viktor Stracke részletes előtanulmányaihoz („Gralsstätten im alten Österreich. Der Weg des Trevrizent” [Grál-helyszínek a régi Ausztriában. Trevrizent útja]) kapcsolódva, azok folytatásaként látott napvilágot. [Das Goetheanum - Nachrichtenblatt, 2006/8. és 2006/11.] In: [Szergej O. Prokofjev]: Von der Beziehung zu Rudolf Steiner. Das Mysterium der Grundsteinlegung [A Rudolf Steinerrel való kapcsolatról]. Dornach, 2006[1], 28. skk., [20112, 30. skk.] [Prokofjev tanulmányának két fejezete (a születés helyéről és időpontjáról) magyarul is megjelent a nyomtatott Novalis 2009. Pünkösdi számában, 23-27. o.] [20] GA 51, 101. sk. (G[ünter] Aschoff utalása) [21] Friedrich Hiebel: „Rudolf Steiners Geburtsort” [Rudolf Steiner szülőhelye]. Das Goetheanum, 1961/7., 53. o. [22] Idézi Christoph Lindenberg: Rudolf Steiner. Eine Chronik 1861-1925 [Rudolf Steiner. Krónika 1861-1925]. Stuttgart, 1988, 27. o. [23] GA 311, 16. skk. |
|
Utolsó frissítés ( 2017. március 01. ) |
< Előző | Következő > |
---|