Az Emberség és az emberi önmegismerés képviselője

A Krisztus-szoborcsoport helye

korunkban és a Goetheanumban

Erről a [szobor]csoportról, amelyet az imént megmutattam Önöknek, s amely bizonyos értelemben a [Goetheanum] épületének középpontját képezi, még egy dolgot hadd jegyezzek meg. Ha nyomon követjük az építőművészet fejlődését, és csupán két vagy három fokozatot veszünk szemügyre, akkor a következőket mondhatjuk: ha megvizsgálunk egy görög templomot, akkor azt látjuk, hogy az nem teljes, ha nincs jelen benne az istenség. Nem lehet általánosságban elképzelni egy görög templomot, hanem csakis egy Apollón-templomot, egy Athéné-templomot. Ez az istenség lakhelye.

Az Emberség képviselője

Most térjünk át a görög építészetről a gótikára. A gótikus székesegyház nincs készen, nincs befejezve, ha nincs jelen benne a gyülekezet, ha nem él benne a közösség.

Mi abban a korban élünk, amikor a közösség individualizálódik. Ezért korunk legjelentősebb kérdése a szociális kérdés, mert az ember az individualitás felé irányulva él. Jelenkorunk kultúrájának legmélyebb mozgatórugóját megragadva azt kell figyelembe vennünk, hogy mit is kell ma körülvennie egy közösséghez tartozó épületnek: magát az Embert. Ezért az emberi önmegismerés képviselőjét – az embernek azt a hármasságát, ahogyan az ábrándos miszticizmus és a pedáns-nyárspolgári materializmus között küszködik a lelkében –, ezt a hármasságot kell az épület középpontjába állítani, úgy, ahogy a görög templomban az istenség, a gótikus katedrálisban pedig a közösség áll a középpontban. Így a nézőtéren keresztül mintegy szemmel látható, képszerű és plasztikus formában kell felcsendülnie: „Ismerd meg önmagad!” - De ennek a felszólításnak nem absztrakt formában, hanem művészi módon megformálva kell elhangoznia, abban a hármasságban, amelyről oly sokszor beszéltem, s amely meggyőződésem szerint az ember jövőbeni kultúrájának hármassága. Ezért e fából készült szobrot nem az épület középpontjában, de annak középponti alakjaként kell felállítani.[*]