Fritz Erler: Richard Strauss

Richard Strauss 150

Ricardus Straubicus,

a „görög szellemű germán”

Richard Wagner és Richard Strauss:

a kelta germán és a görög germán

Karmikus szövevény - 1864

Richard Strauss születésének időpontja és helyszíne Richard Wagner életében is fordulópontot jelentett: 1864 májusában, öt héttel Strauss születése előtt hívja Münchenbe Wagnert a nemrég trónra lépett, tragikus sorsú, ifjú bajor király, II. Lajos, s lesz a fő pártfogója. 1864 júniusában - Richard Strauss születésének hónapjában - talál egymásra Wagner és Cosima, Liszt lánya, Bülow felesége. Az első Münchenben bemutatott Wagner-opera a Trisztán és Izolda (1865) - Bülow vezényel, és Strauss apja is játszik a zenekarban. Liszt, Bülow, Cosima, Wagner, II. Lajos és a két Strauss: az egybeesések és sorsfordulatok e sűrűségéből nyilvánvalónak tűnik, hogy itt sorsszerű találkozásokról és karmikus kapcsolatok egész szövevényéről van szó. Egy karmikus közösség jelenik meg az 1860-as évek közepén Münchenben, Dél-Németország szívében. Ám a két Richárd, Wagner és Strauss, a Mester és későbbi nagy tanítványa - legalábbis szellemi értelemben, a nagy misztériumáramlatok szempontjából - két különböző irányból érkezik Münchenbe, Európa középső vidékére: Richard Wagner Észak, Richard Strauss pedig Dél felől.

A kelta germán (Merlin, a bárd és Wagner, a zeneköltő)

Rudolf Steiner berlini Wagner-ciklusában az északi mítoszok és misztériumok világából eredezteti Wagner művészetét: „Ha meg akarjuk érteni a Wagnernél uralkodó hangulatot, akkor az északi mítoszok világába kell belehelyezkednünk” - mondja a ciklus második előadásának elején, majd úgy zárja előadását, hogy „látni fogják, hogyan használta fel Wagner az északi mítoszokban rejlő erőt az emberiség legégetőbb kérdéseinek bemutatására. Hiszen ezért oly hallatlanul lélekemelőek és szívhez szólóak Wagner zenedrámái”.[3] Egy másik előadásában pedig a következőket mondja: „A fejlődést északon is beavatottak irányították: a papi uralom, a pogány idők beavatottainak Walesben volt egy szövetsége, melynek virágkorát Artus király és kerekasztala jelenti.”[4] „Az egykori kelta népesség teljes mértékben beavatottaik hatása alatt állt. Ők adták tovább a nagy északi beavatottak és papjaik ősi tanításait. A kelták papjait druida-papoknak nevezzük. Egy hatalmas páholy, az északi páholy volt a szellemi központjuk. Ez maradt fenn az Artus királyról és kerekasztaláról szóló mondákban. Valóban létezett az északi beavatottaknak ez a páholya - Észak fehér páholya. Ezt később a bárdok rendjének nevezték. (…) Innen ered mindaz, amit az ősi germán mítoszokban találunk. Minden germán monda a kelta beavatottaknak erre az északi páholyára vezethető vissza. E páholy legtevékenyebb, legnagyobb hatású tagja Meredin [Myrdin] volt, a nagy beavatott, akit mi »Merlin, a varázsló« néven ismerünk, s akit az »északi páholy varázslójának« neveztek.”[5]

Rudolf Steiner több közeli munkatársa és ezoterikus tanítványa (Ilona Schubert, Emil Bock, Daniel van Bemmelen) is beszámol róla, hogy Steiner e nagy fehér mágus, Merlin reinkarnációjának nevezte Richard Wagnert: ő volt tehát Artus király kerekasztalának alapítója és az Artus-lovagok tanítója - Észak nagy beavatottja.[6] És Wagner zenedrámái is többnyire az északi, germán és kelta (Grál-) mítoszokból és mondákból merítenek: A bolygó hollanditól és a Lohengrintől kezdve a wartburgi dalnokverseny mondáját feldolgozó Tannhäuseren és A nibelung gyűrűjének Walkűrjén és Siegfriedjén át a Trisztánig és a Parsifalig. Richard Wagnert tehát tematikus és karmikus értelemben is „kelta germánnak” nevezhetjük.

Ricardus Straubicus - „Itáliából”

Egész más irányból érkezett Münchenbe Wagner későbbi nagy tanítványa, Richard Strauss. Nála a klasszikus, görög-római műveltség jelei és a mediterrán Dél sajátos vonásai már kezdettől fogva megmutatkoztak. „Strauss kezdettől vonzódott Dél felé: »Nem szívesen vagyok [az Északra jellemző] félhomályban, szeretem a fényt« - mondta, s arról beszélt, hogy legszívesebben Ceylon szigetére vonulna vissza, mert ott mindig meleg van, s neki szüksége van a melegre. Romain Rolland-nak azt írja: »Télen nem tudnék semmit sem komponálni, honvágyam lenne a napfényes Itália után.« Ezt a honvágyat egész életében megőrizte. »Észak és Dél keverednek nála össze« - írja róla Rolland. - »A frázisok állandóan olaszok, a harmóniák ultranémetek. Nem csekély vonzereje Strauss művészetének, hogy a német polifónia viharai között egyszer csak szétszakad a nehéz ködök és súlyos gondolatok fátyla, s megjelennek az olasz partok, s a víz mentén húzódó körtáncok mosolygós vonalai.« Ilyennek látta Debussy is a német muzsikust egyik párizsi koncertje után: »Strauss feltett szándéka, hogy felhagyjon az álomittasság örökös hajszolásával, s inkább arra törekszik, hogy napfényes muzsikát komponáljon. Biztosíthatom Önöket, hogy Richard Strauss zenéjéből a [déli] nap fénye sugárzik!«”[7]

Strauss már „tizenévesen gyakran fűszerezi leveleit latin, sőt görög szavakkal és mondatokkal. (…) 13-14 évesen adja postára első ránk maradt leveleit.  Egy alkalommal így írja alá nevét barátjának, latinosan: Ricardus Straubicus.”[8] Richard Strauss a húszas évei elején teszi élete első utazását a német nyelvterületen túlra, Itáliába, ennek hatására születik első szimfonikus költeménye, az Itáliából.

A „görög szellemű germán”

Strauss egy szicíliai görög templomromnál

Richard Strauss életének sorsdöntő utazására azonban csak néhány évvel később, 28 éves korában kerül sor, több súlyos megbetegedés következtében (1892/93). A több mint fél évig tartó „nagy déli utazás” még messzebbre vezeti az ifjút, térben és időben egyaránt: az örökkévalóság és saját örök individualitásának átéléshez, s egyúttal korábbi földi életének, életeinek helyszínére. E mediterrán körút - melynek állomásai: Itália, Görögország és Egyiptom - tehát sorsdöntő fontosságú Richard Strauss életében: ekkor nyeri vissza egészségét, fejezi be első operáját (a germán témájú Guntramot), s talál igazán önmagára. Strauss Délen teljesen újjászületik. A következőket írja naplójába: „»A legnagyobb dolog: egyedül lenni a nagy elődök szellemével s elmerülni művészetükben - egyedül maradni önmagunkkal.” De elsősorban a tenger nyűgözi le: „Mi a titka a partot öröktől fogva egykedvűen csapkodó hullámok varázsának? Tán az örökkévalóság ritmusa ez, mely az egyénre oly különösen hat? Épp a tengernél kezdjük sejteni, mi is az, hogy örök. (…) Istenem, ha itt lenne még valaki közülünk, s velem együtt szembesíthetné a Mestert [Wagnert] tulajdon hasonmásával! Kék hegyek, kék tenger! A Siegfried-idill témája jut eszembe.« A görögség, a déli természet és Wagner zenéje Strausst egész életén át elkíséri, s az, ahogyan utolsó írásában jellemzi magát (a »görög szellemű germán«), ekkor fogalmazódik meg benne először.”[9]

Richard Strauss 1949. július 19-én, néhány héttel halála előtt írott utolsó feljegyzésében nevezte magát „görög germánnak”.[10] A következőket írja emlékirataiban: „Görögország és az antikvitás iránti szeretetem megmaradt, s csak tovább növekedett azóta, hogy nyolc hétre Egyiptomba utazhattam, s előtte három hetet Görögországban töltöttem. Attól a pillanattól fogva, hogy Brindisiből jövet a Corfu nevű olasz gőzhajón Albánia kék hegyeit megpillantottam, mindmáig »görög szellemű germán« maradtam.” Görögországi naplójába ezt írja: „Áldom géniuszomat, hogy szerencsésen elvezetett erre a helyre…”[11]

Az „Egyiptomi Hel(l)éna”

Richard Strauss műveinek egyik későbbi nagy előadója, a karmester Karl Böhm is így ír visszaemlékezéseiben: „Richard Strauss, a görög germán! - Gyakran mondta nekem, milyen szoros kapcsolat fűzi őt a görög világhoz és a görög szellemiséghez, s nemhiába választott magának témát színpadi műveihez újra és újra a görög mitológiából - gondoljunk csak az Élektrára, az Ariadnéra, a Daphnéra vagy a Danaéra.”[12] És a Karl Böhm által itt nem említett Egyiptomi Helénára, melynek címe akár önjellemző képként is utalhat Richard Strauss egykori karmikus szituációjára: az Egyiptom területén, a hellenisztikus kultúrájú római császárkorban átélt inkarnációjára (minden bizonnyal Alexandriához kapcsolódva). Vagyis kései operájának címét parafrazeálva: Richard Strauss maga ez az „Egyiptomi Hel(l)éna”. Az ifjú német komponista 28 évesen tett „mediterrán útja” (Itália - Görögország [Hellász] - Egyiptom) tehát valójában egy karmikus utazás, egy önismereti út, mely saját múltjába - karmikus gyökereihez - vezeti vissza őt: az „Egyiptomi Hellénhez” - „Itáliából”. Így talál önmagára és sorsfeladatára Richard Strauss, Ricardus Straubicus, a „görög szellemű germán”, s találja magát nagy déli útjáról hazatérve mintegy „a Vénusz-barlangból a Wartburg-völgyben”.[13]

Korcsog Balázs

1. rész: „Gyász Münchenért” (Rudolf Steiner és Richard Strauss)

2. rész: A két Richárd (Richard Wagner és Richard Strauss)

3. rész: Ricardus Straubicus, a „görög szellemű germán”

4. rész: Az opera ötödik evangélistája (Két karmikus életút jöbőbeli tendenciája)