Kaspar Hauser, Európa gyermeke

Korunk „nátháni lelke”

Megjegyzések Peter Tradowsky Kaspar Hauser-könyvének magyar kiadásához

2013 őszétől magyarul is olvasható a szellemtudományos-antropozófiai Kaspar Hauser-irodalom - Karl Heyer úttörő munkája[1] utáni - legjelentősebb műve: Peter Tradowsky első Kaspar Hauser-könyve.[2] Ez önmagában is jelentős esemény lehetne, melyet ünnepelnünk kellene. Csakhogy a könyv talán legfontosabb pontján, a „Kaspar Hauser lényéről” szóló zárófejezet elején, ahol a szerző összefoglalja Rudolf Steiner kutatásait Kaspar Hauser lényéről és küldetéséről, a magyar kiadó egy olyan - az eredeti német kiadásban nem szereplő - szerkesztői lábjegyzetet illesztett be, amely nem csupán Tradowsky egész könyvének gondolatmenetét és Rudolf Steiner szellemi kutatásait kérdőjelezi meg, hanem Kaspar Hauser lényének valódi természetét és küldetését is kétségbe vonja.[3]

1. Először is, hogy kik azok a „más kutatók”, akik szerint Kaspar Hauser többször is inkarnálódott az atlantiszi időszak óta - ezt ugyanis nem nevezi meg a lábjegyzet írója (a magyar kiadás szerkesztője). E névtelenség eleve megkérdőjelezi a hivatkozás - és az állítólagos más kutatások - hitelességét. A valódi szellemi kutatás ugyanis mindig egy beazonosítható és néven is nevezett szellemi kutató munkájához kapcsolódik: a szellemi kutató neve és individualitása elválaszthatatlan a kutatási eredményétől[6] - ezért is kell mindig megnevezni őt, ahogyan azt például a sokat támadott és állandó „idézgetéssel” vádolt Szergej O. Prokofjev teszi Rudolf Steiner szellemi kutatásaira hivatkozva. A korszerű szellemtudomány értelmében a közlés tartalmától függetlenül is hiteltelen, s így kétkedve kell fogadnunk minden olyan szelleminek mondott kutatást, amely anonimitásba burkolózó „kutatóktól” és bizonyos „névtelen szellemektől” származik. - És ebben az esetben még csak nem is igazi névtelenségről, hanem valaki(k) nevének az elhallgatásáról van szó. A magyar kiadáshoz írott szerkesztői előszó záró mondatai és a könyv legutolsó lapjain található hirdetések láttán azonban nem nehéz rájönnünk, hogy valójában kik is ezek a „más kutatók”.[7]

2. A magyar kiadás e lábjegyzete ráadásul azt sugallja, hogy ezek a „más kutatók” magasabb szinten képesek kutatni a reinkarnációs és karmikus összefüggéseket, mint Rudolf Steiner maga, akinek tulajdonképpen ez volt a sorsfeladata, akinek - Thomas Meyer könyvének címével élve - a szellemtudományos karma-kutatás volt a „legsajátabb küldetése”.[8] Mintha Rudolf Steiner éppen ezen a ponton vallott volna kudarcot, „más kutatóknak” viszont vele ellentétben sikerült volna megtalálnia Kaspar Hauser korábbi inkarnációit - a Tradowsky-könyv magyar kiadása legalábbis ezt sugallja.

3. Rudolf Steiner sohasem mondott olyat, hogy „nem sikerült” megtalálnia Kaspar Hauser korábbi és későbbi inkarnációit: nem véletlen, hogy a ’sikerült’ (gelungen) szó nem szerepel Steiner kijelentésében. Rudolf Steiner ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy Kaspar Hausernek „nem találta, nem találhatta sem korábbi, sem későbbi inkarnációját” („Er habe aber weder eine vorhergehende, noch eine nachfolgende Inkarnation finden können”).[9] És bár az eredeti német szövegben valóban szerepel a ’können’ (’tud, képes, -hat, -het’) segédige, ám a szövegkörnyezet, konkrétan a kijelentés következő mondata („Es handle sich hier um ein höheres Wesen, das eine besondere Mission auf Erden hatte”) teljesen egyértelművé teszi, hogy itt nem arról van szó, hogy Rudolf Steiner nem tudta vagy nem volt képes megtalálni Kaspar Hauser inkarnációit (azt meg pláne nem, hogy nem sikerült azokat megtalálnia), hanem arról, hogy mivel „Kaspar Hauser esetében egy magasabb rendű lényről van szó, akinek sajátos küldetést kellett teljesítenie a Földön”, az emberiség vezetői ezért Atlantisz óta tudatosan „visszatartották” őt a földi megtestesüléstől, hogy aztán a történelem egy kitüntetett pillanatában megjelenhessen a Földön, s „döntő módon befolyásolja az események menetét”. Rudolf Steiner ezért nem talált - ezért nem találhatott - sem korábbi, sem későbbi inkarnációt. (Úgy is mondhatjuk, hogy ezért nem lelte nyomát sem korábbi, sem későbbi megtestesülésnek.)[10]

Peter Tradowsky fejtegetése is ennek megfelelően folytatódik: Rudolf Steiner „kijelentésének ezt az értelmezését támasztja alá Keyserlingk grófnő beszámolója is arról a beszélgetésről, amelyet 1924 júniusában folytatott Rudolf Steinerrel.”[11] E beszámoló így szól: Rudolf Steiner „egy másik kijelentése, amely később erősen foglalkoztatott, a következő volt: Winkler úr megkérdezte Rudolf Steinertől, nem mondana-e neki valamit Kaspar Hauser előző inkarnációjáról. Másnap Rudolf Steiner a következő válasszal állt elő: szellemi kutatásokat végzett azon a helyen, ahol Kaspar Hauser belépett a fizikai létbe, és ott is, ahol meggyilkolták őt. De nem talált sem korábbi, sem későbbi inkarnációt. (Nem lelte nyomát sem korábbi, sem későbbi megtestesülésnek.) Kaspar Hauser esetében egy magasabb rendű lényről van szó, akinek sajátos küldetést kellett teljesítenie a Földön.”[12] - „Rudolf Steiner 1924 szeptemberében minden bizonnyal ezért nevezte „angyalnak” Kaspar Hausert.”[13]

„Ha utánajárunk a Kaspar Hauser Atlantisz óta elmaradt inkarnációjával kapcsolatos rejtélynek, akkor ismét Rudolf Steinernek az angyali lényre tett utalása visz előbbre. Az angyal olyan szellemi lény, akinek legalsó lénytagja az étertest, legfelső pedig a Szent Szellem, s ezáltal az angyal állandóan tudatos kapcsolatban áll a magasabb szellemi világokkal (ő Isten „hírnöke”). Ez a fajta lényfelépítés előfordulhat a beavatottaknál is, mint például Buddha esetében. Az ilyen magas fokú beavatottak már nincsenek alávetve az inkarnáció kényszerének, de azáltal, hogy tudatosan a megtestesülés mellett döntenek, segítő szándékkal osztoznak embertársaik sorsában. (…) Az emberiség szellemi vezetése tehát kiválasztott egy magasan fejlett individualitást arra, hogy egy ideig visszatartsa magát a megtestesüléstől, s éteri formában a Föld közvetlen környezetében maradjon. (…) Kaspar Hauser lényének különleges, szinte egyedülálló vonása tehát abban áll, hogy annak érdekében, hogy segíteni tudjon az emberiségen, Atlantisz óta visszatartotta magát az inkarnálódástól, hogy egyfajta szellemi áldozatként lemondott a megtestesülésről. Ez az áldozat jelentette ennek a magasan fejlett individualitásnak az egyedülálló feladatát…”[14]

S éppen e sajátos feladat és áldozat - vagyis hogy egy későbbi magasztos küldetés betöltése végett ezt az individualitást a földfejlődés egy bizonyos időszakától visszatartották a földi megtestesüléstől -, ez teszi Kaspar Hauser lényét a nátháni lélekhez hasonlóvá. A nátháni lélek esetében „egy olyan individualitással van dolgunk, aki az idők fordulóján voltaképpen először érkezett a Földre. Ádám női testvérlelkeként ezt a lényt a bűnbeesés után megóvták annak következményeitől, s az ember mennyei képmásának hordozójaként őrizték meg a szellemi világokban.”[15] Ezt a nátháni Jézus-lényt tehát „az emberiség vezetése Lemúria óta (a bűnbeesést megelőző időktől kezdve) tervszerűen és tudatosan visszatartotta a megtestesüléstől.”[16] Ez az individualitás, a nátháni lélek testesült meg a Lukács-evangéliumban ábrázolt Jézus-gyermekben, aki „olyan paradicsomi lényként jött a világra az idők fordulóján, aki még nem rendelkezett földi tapasztalatokkal, s így az ember gyermeki erőit testesítette meg, azok eredendő tisztaságában. Ez a Lukács-féle (nátháni) Jézus-gyermek életének tizenkettedik esztendejében azután befogadta a lelkébe a számos korábbi inkarnáción és beavatáson átesett másik (salamoni) Jézus-gyermek (Zarathusztra) individualitását, s így ez a két lélek - a legfiatalabb és az egyik legöregebb, a gyermeki erők megtestesítője és a kiforrott bölcsesség hordozója - közösen készítette elő a földi burkot a Krisztus-lény fizikai megtestesüléséhez.”[17]

„Valami hasonló ment végbe Kaspar Hauser lényével is, akit az emberiség szellemi vezetése minden bizonnyal még Atlantisz hanyatlásának és pusztulásának kezdete előtt visszatartott az érzékfeletti világban, hogy az emberiség nagy tervében szereplő Golgotai misztérium után megjelenjék a Földön, s előkészítse az emberiség történelmének egyik döntő fordulópontját, a 20. század legjelentősebb eseményét: Krisztus megjelenését az éteri világban.”[18] A nátháni Jézus-gyermekhez hasonlóan Kaspar Hauser is az ember gyermeki erőinek és mennyei ártatlanságának volt a hordozója. Ezért nevezte őt 1828-as nürnbergi megjelenésekor környezetének néhány fogékony tagja (Daumer, Tucher, Feuerbach) „paradicsomi ősembernek”, „az első embernek a Paradicsomban a bűnbeesés előtt” vagy „az eredendő bűnről szóló tan élő cáfolatának”.[19] „Valójában e benne lakozó ártatlan gyermeki erők miatt nevezték Kaspar Hausert »Európa gyermekének«. Angyalszerű gyermekisége miatt érezhetjük őt a nátháni Jézus lényéhez hasonlónak.”[20] Ahogy Karl König is megállapítja Ita Wegmanért írott „rekviemjében”: „Kaspar Hauser egy nátháni lény. Egy fiatal, talán először világra jött angyali lény, a béke hírnöke.”[21]

Peter Tradowsky fejtegetéseiből - könyvének gondolatmenetét folytatva - tehát az a kép bontakozik ki előttünk, hogy az emberiség szellemi vezetése a földfejlődés bizonyos időszakaitól kezdve visszatartott két magasrendű lényt, két kiválasztott individualitást a földi megtestesüléstől, s az emberiség eredendő gyermeki erőinek hordozóiként őrizte meg őket a magasabb világokban: a nátháni lelket és Kaspar Hausert - vagyis a nátháni Jézus-gyermeket és az Európa-gyermeket (előbbit Lemúriától, utóbbit pedig Atlantisztól fogva) -, hogy egy-egy meghatározott időpontban azután megtestesüljenek a Földön, s előkészítsék és lehetővé tegyék a kozmikus Nap-szellem, a Krisztus-lény földi megjelenésének különböző fázisait. A Lukács-féle nátháni gyermek az idők fordulóján, a palesztinai események idején vett részt Krisztus egyszeri fizikai megtestesülésében (az „első” Golgotai misztériumban); Kaspar Hauser, Európa gyermeke pedig korunk Krisztus-eseményének, Krisztus éteri újraeljövetelének (a „második” Golgotai misztériumnak) volt az előkészítője és földi képviselője.

És ahogy az „első” Golgotai misztériumhoz, Krisztus fizikai megtestesüléséhez két magasrendű individualitás, egy öreg és egy fiatal lélek: a salamoni és a nátháni Jézus-gyermek (vagyis Zarathusztra és a nátháni lélek) egyesülése kellett, mivel csak az ellentétes szellemi minőségek egyesüléséből jöhet létre valami új és magasabb rendű elem, úgy a „második” Golgotai misztériumhoz, Krisztus éteri újramegjelenésének előkészítéséhez is két előrehaladott individualitás: egy számos megtestesülésen és beavatáson keresztülment bölcs, öreg („salamoni”) lélek, s egy mennyei ártatlanságot és gyermeki erőket hordozó, először inkarnálódó, fiatal („nátháni”) lélek együttműködésére volt szükség. E két lélek a rózsakeresztesség két vezető individualitása volt.[22] Az öreg lélek az áramlat „névadója” és szellemi vezetője, a számos inkarnáción átesett Christian Rosenkreutz; a fiatal, „nátháni” lény pedig - Rudolf Steiner legfontosabb kijelentéseihez visszatérve - az az „Atlantiszról elszakadt lélek”, akinek „nem találta sem korábbi, sem későbbi inkarnációját”, aki tehát Atlantisz óta először testesült meg, s „kezdettől fogva inspirálóan hatott a rózsakeresztes áramlatban”, aki „Christian Rosenkreutz mellett a legerősebben érezte át Krisztus szenvedéseit”, s akinek „fontos küldetést kellett betöltenie az ezoterikus [jánosi-rózsakeresztes] kereszténység körében”, akinek küldetése az volt, „hogy fenntartsa a kapcsolatot (az összeköttetést) a Föld és a szellemi világ között”, ennek célja pedig voltaképpen a Közép ébredése, a szellemnek megfelelő szociális államalakulat kialakítása lett volna Közép-Európában, ezért Dél-Németországban, „a szellem új harcosainak új Grál-várában és az eljövendő események bölcsőjében (…) Kaspar Hausernek mintegy maga köré kellett volna gyűjtenie mindazt, ami ebben a [német szellemi élet nagyjai (Goethe, Schiller, Hölderlin, Herder és a többiek által] előkészített szellemi térben élt”, s aki végső soron „ha nem úgy élt és halt volna meg, ahogy tette, akkor teljesen megszakadt volna a kapcsolat (az összeköttetés) a Föld és a szellemi világ között”. S ez a 19. század elején először inkarnálódó fiatal individualitás, e „magasabb rendű, angyali lény” - korunk „nátháni lelke” - nem más, mint Kaspar Hauser, Európa gyermeke.

Ahogy tehát az idők fordulóján a salamoni Jézus (Zarathusztra) és a nátháni lélek egyesülése kellett Krisztus fizikai megtestesüléséhez, úgy volt szükség korunk Krisztus-eseményének - Krisztus éteri újramegjelenésének - előkészítéséhez Christian Rosenkreutz és Kaspar Hauser együttműködésére.

Ezt a Kaspar Hauser-képet és ezeket a szellemi összefüggéseket - Kaspar Hauser lényének „nátháni” természetét - kérdőjelezi meg és próbálja lerombolni a könyv magyar kiadásának ominózus lábjegyzete, illetve az azt sugalmazó - annak hátterében álló - szándék. E lábjegyzet így csak látszólag apróság, valójában a mű - sőt a Kaspar Hauser-kutatás - egészét érinti. A „más kutatókra” hivatkozó és Rudolf Steiner szellemi kutatásainak ellentmondó lábjegyzetnek a könyv döntő fontosságú pontjára való beszúrásával, illetve a magyar kiadás előszava és a könyv végi hirdetések révén itt nem más történik, mint burkolt kísérlet a Tradowsky-mű és az egész Kaspar Hauser-téma egyfajta okkult fogságba ejtésére és egy hamis Kaspar Hauser-kép sugalmazására.[23] Az ennek hátterében munkáló erőkről maga a könyv ad felvilágosítást.[24]

Inkább egy élő beavatott, mint egy halott beavatott - halljuk. Ez a kijelentés azonban nem számol a szellemi világ valóságával és a spirituális ökonómia törvényeivel: hogy Rudolf Steiner, az antropozófia alapítója - élő beavatott. Az élő ugyanis nem azt jelenti, hogy fizikai testben tevékenykedő. Az élő azt jelenti: éteri síkon, étertestben működő (lásd élettest: étertest). Más emberiségvezetőkhöz, így Christian Rosenkreutzhoz hasonlóan jelenleg Rudolf Steiner is étertestben tevékenykedik, s ilyen formában lehet vele kapcsolatot teremteni. Ahogy Ehrenfried Pfeiffer, Rudolf Steiner nürnbergi „fogadott fia” fogalmazott Steiner egyik Kaspar Hauserrel kapcsolatos kijelentéséről: „Szellemi vezetésként valami egészen mást kell elképzelnünk, mint a fizikai szinten történő vezetés.”[25] Maga Rudolf Steiner pedig nem sokkal halála előtt a következőket mondta Ita Wegmannak: „Csak a fizikai síkot kell elhagynom. De ha az ellenerőknek sikerülne elválasztani tőlem az antropozófiát -, olyan értelemben, hogy annak tanai anélkül jutnának el a széles tömegekhez, hogy tudomásuk lenne rólam, elsekélyesítve ezzel az antropozófiát -, akkor az ahrimáni hatalmak szándéka és akarata válna valóra.”[26] Napjainkban bizonyos körök számos olyan álrózsakeresztes, álmanicheista és álantropozófiai szerveződést működtetnek, melyeknek éppen ez az elválasztás az egyik fő célja: a valódi rózsakeresztesség, az igazi manicheizmus és a korszerű szellemtudomány (az antropozófia) meghamisítása és elszakítása alapítójától. Helyette pedig álmahatmákat, áltanítókat és -mestereket léptetnek föl, tudatosan megtévesztve és tévútra vezetve ezzel a kereső és a szellem felé törekvő lelkeket. Szergej O. Prokofjev nem véletlenül beszélt 2009 Pünkösdjén Budapesten - az 1909-es budapesti teozófiai kongresszus centenáriumán - a Blavatszkaját és a korabeli teozófus vezetőket megtévesztő álmahatmákról, akik „ugyanazokat a neveket vették fel” mint a valódi Mesterek (például Christian Rosenkreutz - Rózsakereszt Krisztián), de mivel a teozófusok vezetői „nem tudták megkülönböztetni a valódi és az álmestereket”, így utóbbiak teljesen „megzavarták és a hatalmukba kerítették” őket, előbb Blavatszkaját, majd az egész Teozófiai Társaságot.[27] - Ma is hasonló folyamatoknak vagyunk tanúi. „Ebben a harcban, a nyugati és keleti páholyok közti küzdelemben állt benne Blavatszkaja is. És ebben a harcban állunk most benne mindannyian.”[28]

Egyetlen támpontunk van: a tanító napjainkban nem a fizikai síkon működik. Sem az ezoterikus kereszténység és a modern szellemtudomány igazi tanítói, sem a Legfőbb Tanító - az éteri Krisztus-lény. S így az új kereszténységben, a rózsakeresztesség korszerű formájában - a Rudolf Steiner által hozott antropozófiában - sem fizikai testben működő új tanítókra (áltanítókra) van szükség, hanem valódi szellemi tanítványokra, akik a szellemi iskolázás útját járva képesek együttműködni az éteri síkon tevékenykedő tanítóval. Az új kereszténységben, a korszerű szellemtudományban a tanítvány nem alattvalója, hanem munkatársa szellemtestben tevékenykedő Mesterének - az élő Ige, az éteri Krisztus szolgálatában.

Peter Tradowsky Kaspar Hauser-könyvének magyar kiadásából is láthatjuk (a könyv alcíme és a szerző más művei is erre utalnak), hogy az Európa-gyermek - korunk „nátháni lelkének” - földi megtestesülése után több mint kétszáz évvel is tovább folyik a küzdelem a szellem ellen, s a küzdelem a szellemért.

Korcsog Balázs