Peter Selg

Szergej O. Prokofjev életművéről

Emlékbeszéd a dornachi Goetheanum Asztalosműhelyének nagytermében,

2014. július 29-én (3. rész)

Szent éjszakák és lények

Mindössze kilenc hónappal az Alapkő-meditáció német szövegéhez kapcsolódó mély élmény után, 1976 Karácsonyán, nem sokkal 23. születésnapja előtt, Szergej Prokofjev először volt jelent vendégként egy kis csoportban, amely Marija Alekszandrovna Szkrjabina, a zeneszerző lányának lakásán közösen ünnepelte a tizenkét szent éjszakát. Annie Jahn és Karla Kiniger, akik mindketten Ausztriából érkeztek, s a tizenkét szent éj megünneplésével - valamint az Alapkő-meditáció német és orosz szövegének felolvasásával - nemrég indították újra az antropozófiai munkát Oroszországban. Szergej Prokofjevnek páratlan érzéke volt az antropozófia kozmikus és hierarchikus dimenzióihoz - és a vele összeköttetésben álló lényekhez: Krisztushoz, Szófiához és Michaelhez -, s ettől kezdve teljes mélységében kutatta az antropozófiának ezeket az összefüggéseit. Prokofjev spirituális értelemben otthon volt e magasztos szférákban. Később, amikor már Nyugaton élt, alapvető értekezéseket írt Az év körforgásáról mint a Krisztus-lény átéléséhez vezető beavatási útról, A tizenkét szent éjszakáról és a szellemi hierarchiákról, valamint Az égi Szófiáról és az Antroposzófia lényről - e tanulmányok is mutatják, milyen messzire jutott Prokofjev rövid idő alatt - az 1976-os közös karácsonyi ünnepség óta - ezen a téren. Az első Goetheanum épületének kozmikus és szellemi formanyelvét és szépségét is egyedülálló módon volt képes felismerni és megérteni.

Az Antropozófiai Társaság karmája

Másfelől azonban Prokofjevnek már az 1970-es évek közepén, Moszkvában szembesülnie kellett az Antropozófiai Társaság földi árnyoldalaival is, vagy inkább sorsának (karmájának) irányítása vezette rá őt erre. Elolvasta, hogyan beszélt Marie Steiner-von Sivers a Karácsonyi konferencia kiadásának előszavában a társaság mélységes „tragikumáról”, illetve arról, „mit is jelentett Dr. Steiner számára, hogy magára vette a karmánkat”: „Elhivatottak voltunk ugyan, de nem kiválasztottak.” Nem sokkal később Prokofjev kezébe került az Ita Wegman és barátai ellen írott 1935-ös „memorandum” (Denkschrift) egy eredeti példánya. Az abban foglaltakba fizikailag belebetegedett. A betegség csak néhány napig tartott, de erőteljes volt - s későbbi halálos betegségének előhírnökeként vagy „csírájaként” fogta fel, úgy, mint ami összefügg a társaság karmájával. Szergej Prokofjev számára már a 70-es évek közepén sem jöhetett szóba az 1935-ös „memorandum” pusztán történeti és intellektuális feldolgozása: „A történtek valósága sokkal mélyebben rejlik, s az embernek ezt el kellett szenvednie ahhoz, hogy legyőzze azt a hajlamát, hogy az ezzel kapcsolatos kérdéseket pusztán absztrakt és intellektuális eszközökkel akarja megoldani.” Az 1935-ös „memorandum” elolvasását követő fájdalmas hetek és hónapok után Szergej Prokofjev úgy érezte, lelkileg és szellemileg is közelebb került Rudolf Steinerhez, sőt csak ekkor érezte magát igazán az ő ezoterikus tanítványának.

Még utolsó, rendkívül figyelemreméltó előadásában is, melyet 2012. március 30-án tartott a Goetheanum nagytermében - s amelyről sejtette, hogy ez lesz neki az utolsó -, Rudolf Steiner 1923-as kálváriájáról beszélt, arról, hogy Steinernek milyen szenvedéseken kellett keresztülmennie az Antropozófiai Társaságban a tűzkatasztrófa után [az első Goetheanum leégését követően], s hogy e szenvedésnek micsoda átalakuláson kellett átmennie Rudolf Steiner lelkében, hogy végül a Karácsonyi konferencián tiszta szeretetté váljék. Prokofjev szerint e folyamat ősképe az az út volt, amely a Golgotai misztériumtól a pünkösdi események „mindenható szeretetének” szelleméhez vezetett.

Már 1977-ben, amikor Szergej Prokofjev belépett az Antropozófiai Társaságba, úgy tekintett arra, mint „megismerési közösségre”, és világosan látta, hogy a társaság súlyos vétket követett el Rudolf Steiner ellen, a meg nem értés vétkét, s így komoly adóssága van vele szemben. A Karácsonyi konferencia impulzusát a tagok nem ismerték fel teljes mélységében, s nem ültették át kellőképpen a gyakorlati életbe. Szergej Prokofjevnek az volt a belső élménye, hogy csakis e folyamatok megfordítása és a Rudolf Steinerrel szembeni „adósságunk törlesztése” lehet az antropozófia 20. század végén esedékes „kulminációjának” előfeltétele. Ő maga ettől kezdve hihetetlen akarattal, elkötelezettséggel és komoly elmélyültséggel járta a maga útját, s megpróbálta feldolgozni a Karácsonyi konferencia szellemi összképét és jelentőségét, hogy helyrehozhassa, amit még lehet.

Az új misztériumok alapvetése

1979 végén, száz évvel a Michael-korszak beköszönte után, illetve három esztendővel azután, hogy először hallotta német nyelven az Alapkő-meditációt, Szergej Prokofjev első ízben számolt be részletesen munkájának eredményeiről Moszkvában, négy előadás keretében, amelyekben a Karácsonyi konferencia és a [Szabad Szellemtudományi] Főiskola megalapításának ezoterikus jelentőségéről beszélt. Prokofjev számára a Karácsonyi konferencia nem csupán az Antropozófiai Társaság „misztikus ténye” volt, hanem az ezoterikus kereszténység Michael-misztériumainak kezdete is, amelyek jövőjétől függ minden - s nem csak a társaságon belül, hanem azon kívül is. Barátai kérésére később írásban is kidolgozta ezeket az előadásait és a bennük taglalt felismeréseket, s e maga elé tűzött feladat csaknem három év elmélyült munkát igényelt.

Elhatározta, hogy az írott változatban Rudolf Steiner életútjába is részletesen belebocsátkozik a Karácsonyi konferencia eseményének perspektívájából, és a Karácsonyi konferenciát Rudolf Steiner krisztusi misztérium-életútjának tetőpontjaként értelmezte - s az egész 20. század legjelentősebb spirituális eseményeként a „fizikai síkon”. Prokofjev később elmondta, hogy a könyv megírása idején (1980 és 82 között) Oroszországban csupán két-három embert érdekelt ez a téma. Ennek ellenére sikerült befejeznie könyvét, amely Nyugatra is eljutott, s ez nagy személyes kockázatokkal járt. Ám Szergej Prokofjev számára az antropozófiával való kapcsolata ekkor már olyan alapvető, sőt létfontosságú volt, hogy akár az életét is kockára tette volna érte.

Belső közelség Rudolf Steinerhez

Műve már 1982-ben megjelenhetett könyv formájában Stuttgartban - Ursula Preuss gondos fordításának köszönhetően, akivel Szergej Prokofjev a fordítónő haláláig és azon túl is szoros kapcsolatban maradt. Az előszóban többek között azt írja, hogy a mű közzététele „azon feladatok halaszthatatlanságának tudatában” történt, amelyek a századvégre tekintettel állnak „az Antropozófiai Társaság és minden egyes antropozófus előtt”. Prokofjev később beszámolt Rudolf Steiner mint okkult tanító és idősebb barát szellemi jelenlétéről, lelki támogatásáról és benső közelségéről, melyeket a Karácsonyi konferencia témájával való munkája során intenzíven és valóságosan megtapasztalt.

De úgy érezte, hogy ezáltal még mélyebb összeköttetésbe került az antropozófiai mozgalom sorsával is a világban: „Egy modern michaelita közösség földi megalapozása, amely korunkban arra hivatott, hogy a szent Grál lovagjainak és őrzőinek új testvéri közösségévé váljék - ezoterikus síkon ez tűnt számomra az Általános Antropozófiai Társaság fő feladatának.”

Szergej Prokofjev, aki a könyv megjelenésekor mindössze 28 éves volt, kétségkívül nagy reményeket fűzött ehhez az írásához, illetve annak tematikájához. Művének vége felé leírja, hogy a Krisztust és a tanítványokat összefűző kötelék nem állta ki a Getszemáni kert próbáját: „Krisztus Jézus háromszor szólítja a tanítványokat, s ők háromszor merülnek álomba. Nem tudják magukat olyan tudatállapotban tartani, amely lehetővé tette volna számukra a Krisztus-lény és a Golgotai misztérium világraszóló jelentőségének legmagasabb szintű megismerését.” Krisztus így teljesen magára hagyatva, „kozmikus magányban” élte át a Golgotai eseményeket - s e kozmikus magány azóta hozzátartozik az újfajta beavatáshoz, annak elkerülhetetlen velejárójaként, amit Rudolf Steiner is teljes mértékben megtapasztalt. Ismét csak az idők fordulójának ősképénél maradva, felvetődik a kérdés, hogy az Antropozófiai Társaság vajon mikor kezd „ráeszmélni a Karácsonyi konferenciára”.

„A Karácsonyi konferencia köztünk van!”

A tanítványok útját a pünkösdi események felé mély fájdalom övezi - s épp ilyen értelemben van szó immár az Antropozófiai Társaság szempontjából arról, hogy e fájdalom és [az Alapkő-meditációban is elhangzó] szellemi emlékezés, szellemi gondolkodás és szellemi szemlélet által újjáteremtsük a kapcsolatunkat Rudolf Steinerrel és a Karácsonyi konferenciával, s valóra váltsuk annak impulzusát - Szergej Prokofjev szerint ez lenne az antropozófia és az Antropozófiai Társaság „Pünkösdje”: „A Karácsonyi konferencia köztünk van! Nekünk kell megküzdenünk azért, hogy képesek legyünk eljutni odáig, ahol az megingathatatlan szellemi valóságként létezik.”

Szergej Prokofjev már első művében úgy vázolta fel az Alapkő-meditációt, mint „a hét lénytagból álló, Krisztus által teljesen áthatott ember földi és kozmikus képét, azét az emberét, aki a múlt világából a kozmikus jövő felé halad, s ezen az úton a jelenben rátalálhat Krisztusra”. Az Alapkő, e dodekaéder formájú szeretet-kő lényét, amelyet Rudolf Steiner hozott létre, s vitte Michael elébe, Prokofjev összefüggésbe hozza a Grál imaginációjával. Egy személyes beszélgetés során elmondta, milyen mély szellemi tapasztalás volt számára akkoriban, midőn a könyvén való munkája vége felé szellemi valójában maga előtt látta a Grál modern imaginációját. Úgy érezte, a szellemi világ mintegy áldását adta a művére. Hatalmas élmény volt számára, amikor ezt belsőleg megtapasztalta, s amikor először merültek föl benne ezek a gondolatok, amelyek voltaképpen nem neki jutottak először eszébe, hiszen Rudolf Steiner bizonyára tudott róluk, de tanítványai közül elsőként.

Bátorítás a további szellemi munkára

Rudolf Steiner bizonyos dolgokat szándékosan nem fejtett ki teljesen, hanem átengedte azokat az egyéni munkának. Csupán utalást tett a válaszokra vagy a megoldás irányára, hogy tanítványai és munkatársai „ösztönzést” kapjanak az önálló munkálkodáshoz. „Ezt látva az az érzésünk támadhat, hogy Rudolf Steiner azt remélte, sőt el is várta, hogy tanítványai felvegyék ezen iránymutatások és kezdeményezések fonalát, s továbbvigyék őket, amire Steiner mindig is biztatta a tanítványait (…)”

Szergej Prokofjev életének utolsó időszakában, egy beszélgetés során elmondta, hogy későbbi szellemi kutatómunkája során szerzett legmélyebb szellemi és „kegyelmi élményei” között tartotta számon többek között azt, amikor felismerte a különbséget a fantomtest és a feltámadási test között; amikor megértette, hogy a Föld belseje az első hierarchia és a Gonosz működésének színhelye, amelyek földrajzilag ugyan közel vannak egymáshoz, de a kozmikus éjfél elválasztja őket; amikor felismerte az összefüggést az Alapkő-meditáció és a feltámadási test között - s midőn a 19 Klasse-óra folyamán feltárult előtte a Jézus-tudattól a Krisztus-tudathoz vezető út.

Az eljövendő kultúrkorszak

Miután Nyugatra költözött, Szergej Prokofjev szellemi munkája és annak eredményeként született művei egyebek mellett Közép- és Kelet-Európa legfontosabb kérdései felé fordultak. 33 éves korában fejezte be Novalisról szóló nagy könyvét: ő volt az, aki szellemileg a legközelebb állt hozzá az elmúlt évszázadok német kultúrájából, s akire úgy tekintett, mint az eljövendő, hatodik, szláv kultúrkorszak jánosi kereszténységének jövőbe mutató előhírnökére. Novalis művei által tovább mélyült Szergej Prokofjev kapcsolata a német nyelvvel, s úgy élte át őt, mint aki szellemi hidat alkot Közép- és Kelet-Európa között - s ezt a feladatot Prokofjev önmagához is igen közelállónak érezte. A 80-es évek végén és a 90-es évek elején foglalta írásba azután a Kelet-Európa szellemi forrásairól és a szent Grál jövendő misztériumairól, a Demetriusról, a Prófétai bilináról [orosz népi hősök tetteit elbeszélő költemények „jövendöléseiről”], valamint a Közép- és Kelet-Európa szellemi feladatairól szóló jelentős műveit. Továbbá társalapítója és sokáig országos képviselője volt az Oroszországi Antropozófiai Társaságnak.

Szergej Prokofjev említett könyveivel elsősorban a[z Antropozófiai] Társaság tagjaihoz fordult, s mélyreható és átfogó segítséget akart nekik nyújtani Közép- és Kelet-Európa jövőbeni együttműködésének megértéséhez. Rémülten látta Németország egyre erősödő „amerikanizálódását”, hogy még antropozófus körökben is mily keveset tudnak a német irodalom és kultúra gazdagságáról, s mennyire ismeretlen számukra a szellemi Oroszország. „Csak ha rálátásunk van e történelmi és történelmen túlmutató tablókép hátterére, s ha konkrét ismeretekkel rendelkezünk és teljesen tisztában vagyunk a Kelet-Európa irányításának jogaiért állandó küzdelmet folytató jó és gonosz hatalmak szándékaival és célkitűzéseivel, akkor nyilatkozhatnak meg előttünk az egyes tények és jelenségek a maguk valódi természetének megfelelően” - írta a Kelet-Európa szellemi forrásairól és a szent Grál jövendő misztériumairól szóló könyve előszavában, s bízott a jövő szempontjából nélkülözhetetlen önálló ítélőképesség kifejlesztésében, melynek jelentőségét a napi politika Prokofjev életének legutolsó napjaiig megmutatta.

(1. rész) (2. rész) (3. rész) (4. rész) (5. rész) (5+1: befejező rész)

Fordította: Korcsog Balázs

A beszéd 2014. július 29-én hangzott el a dornachi Goetheanum Asztalosműhelyének (Schreinerei) nagytermében, Szergej O. Prokofjev halotti búcsúztatóján. Jelentősen kibővített és szerkesztett formában a Das Goetheanum tagoknak szóló hírlevelében jelent meg 2014. augusztus 29-én (Nachrichtenblatt - Anthroposophie weltweit, 2014/9.), 6-7. o.