Michelangelo Pietája, az idő előtti halál ősképe

Peter Selg

Szergej O. Prokofjev életművéről

Emlékbeszéd a dornachi Goetheanum Asztalosműhelyének nagytermében,

2014. július 29-én (befejező rész)

A tehetetlenség próbatétele

Szergej Prokofjev a legritkább esetben maga választotta ki nagyszabású műveinek témáit: sokkal inkább a szellemi világ állította eléje ezeket mint kihívásokat. „És ha egy feladat teljesítésével elégedett a szellemi világ, akkor nem jóváhagyással, hanem a következő, még nagyobb feladat kitűzésével válaszol” - mondta többször is magánbeszélgetések során. De itt nem csupán a szellemi világ beleegyezéséről volt szó, hanem az antropozófia veszélyeztetett impulzusának továbbfejlődéséről egy szélsőségekkel teli időszakban, a belső munka folytatásáról és a kitartásról. „Még az a megmérettetés vár ránk, hogy valóban készen állunk-e arra, hogy a Karácsonyi konferencia ezoterikus impulzusát képviseljük a világban, s hogy hajlandóak vagyunk-e síkraszállni a Karácsonyi konferencia céljainak és feladatainak megvalósításáért - dacára az Antropozófiai Társaság összes kudarcának és vereségének az elmúlt [20.] évszázadban.” A Dornachban és más helyeken szerzett ellenkező tapasztalatok ellenére Szergej Prokofjev elhatározta, „hogy a felelősségvállalás és a szolgálat útját fogja járni, s ebben Rudolf Steiner példáját fogja követni”. Kellő bátorságot akart kifejleszteni, hogy kiállja „a tehetetlenség próbáját”, s bízzék abban, hogy a michaelita áramlat a jövőben áttörésre lesz képes és érvényesülni fog tudni az emberi civilizációban, anélkül, hogy elsekélyesítenénk az antropozófiát, és téves kompromisszumokat kötnénk „a világ fejedelmével”. Szergej Prokofjev már korán tisztában volt vele, hogy ez az út személyes mártíromsággal is végződhet, s ő készen állt erre.

„Akarom-e én magam is követni Rudolf Steinert ezen az áldozati úton, minden ezzel járó nehézség és szenvedés ellenére, vagy nem akarom?” - ez az alapvető kérdés Szergej Prokofjev számára valóban hozzátartozott az Antropozófiai Társaság ezoterikumához. Menschen mögen es hören [Bárcsak meghallanák az emberek] című nagyszabású könyvében, amellyel elindult a Dornachba vezető úton, azt írta, hogy ma nem lehet Krisztus követésének útját járni anélkül, hogy készek ne lennénk a mártíromságra. - És Prokofjev más helyütt is hangsúlyozta, hogy Rudolf Steiner földi útja „a maga legbenső mivoltában” Krisztus útjának követése, annak végigjárása volt [imitatio Christi]. A Menschen mögen es hören könyv „Rudolf Steiner és az Antropozófiai Társaság karmája” című fejezetében - melyet betegségének második esztendejében Az Antropozófiai Társaság ezoterikumáról címmel még egyszer külön megjelentetett - Szergej Prokofjev idézte [Krisztus Jézus] búcsúbeszédeit a János-evangélium 15. fejezetéből: „Senkiben sincs nagyobb szeretet annál, mint aki életét adja a barátaiért.” (János 15,13)

A misztériumok megújítása

Súlyos betegségének diagnózisát 2011 húsvéti időszakában Szergej Prokofjev a szellemi világ döntéseként fogadta: „A tanítvány sem nagyobb, mint a Mester” - mondta. Rudolf Steiner megbetegedéséről részletesen írt a Menschen mögen es hören [Bárcsak meghallanák az emberek] című könyvében - és arról is, micsoda ellenerők tomboltak a Karácsonyi konferencia ellen, s hogy munkatársai ezoterikus megértésének hiánya folytán Rudolf Steiner mily csekély védelemben részesült. Szergej Prokofjev sokkal szerényebb és visszafogottabb volt annál, hogy saját helyzetét Rudolf Steineréhez hasonlítsa, s egyértelmű párhuzamot vonjon a kettő között, ám betegségét sosem tekintette saját sorsa részének, s nem úgy élte azt meg, mint ami őhozzá, illetve saját sorsához tartozik. Súlyos betegségének évei alatt Prokofjev úgy érezte, még közelebb került Rudolf Steinerhez, s már hosszú évek óta kész volt arra, hogy „még igencsak gyönge erőinkkel legalább egy kis részét magunkra vegyük az ő keresztjének”.

Élete végén Szergej Prokofjev maga előtt látta saját életútjának minden részletét, s amennyire a földi viszonyok között ez lehetséges volt számára, már feldolgozta és átalakította őket. Egy beszélgetésünk során elmondta, milyen fontos, hogy a spirituálisan átdolgozott saját élettörténetünket a szellemi világ színe elé vigyük, s halálunk után e munka terhét így levegyük a hierarchiák válláról. Hogy Prokofjev ott milyen fogadtatásban részesült, azt nem tudjuk. Van egy s más közölnivalója a szellemi világgal és Rudolf Steinerrel, az antropozófiával való földi bánásmódot illetően is - mondta el nekem utolsó beszélgetésünk során, nem sokkal a halála előtt. De nagy boldogsággal tölti el őt, hogy ebben az életében az antropozófiát szolgálhatta.

Rudolf Steiner hangsúlyozta: „S ha majd egyszer helyesen vélekednek a világban ezekről a dolgokról, akkor felismerik és méltányolják majd a Goetheanum jelentőségét: hogy e Goetheanum feladata a misztériumok megújítása volt.” Szergej Prokofjev a misztériumok e megújításának volt az egyik első és legfontosabb, sőt egészen kiemelkedő munkatársa. A világ minden részén sok-sok ember, aki írott formában vagy előadásokból ismeri az ő szellemi munkáját és szellemtudományos fejtegetéseit, Rudolf Steiner képviselőjét látta benne a vezetőségen belül, s a Goetheanum Általános Antropozófiai Szekciójának vezetőjeként tekintett rá.

Szergej Prokofjev száz évvel Christian Morgenstern halála után hagyta el a földi világot, amiről antropozófus körökben tavasz óta sok helyütt megemlékeztek. Milyen végtelenül hálás volt Rudolf Steiner Christian Morgensternnek, hogy az 1909 és 1914 közötti években befogadta és bensővé tette az antropozófiát. Morgenstern az általa ebben az időszakban önzetlenül feldolgozott antropozófiai eszméket Krisztussal áthatva vitte magával a szellemi világba, úgyhogy azok ott - nem sokkal Morgenstern 1914. március 31-én történt küszöbátlépése után - a maguk valójában, lényszerűen álltak előtte, s nagy és hatékony segítséget jelentettek a születés előtt álló, még meg nem született lelkek és az elhunytak számára, valamint Rudolf Steiner további földi útjához is támogatást nyújtottak. Vajon hogyan fogadhatta Rudolf Steiner a szellemi világban Szergej Prokofjev legalább négy évtizedes, imént felvázolt antropozófiai életművét? A feltámadás misztériumáról szóló, 2008-ban megjelent könyve pünkösdkor írott előszavának első mondatában Prokofjev a következőket írja: „E könyv tartalma arról szeretne tanúbizonyságot tenni, hogy Rudolf Steiner szellemi kutatása alapján micsoda mélységekig juthatunk el az idők fordulóján történt események megértésében”, majd valamivel később így folytatja: „Azért kell ma egy ilyen kísérletre vállalkoznunk, hogy megmutassuk az antropozófia kimeríthetetlen termékenységét. Hiszen az antropozófia forrásai száz évvel annak alapítása után is éppoly élők és inspirálók, mint kezdetben, amit mindenki megtapasztalhat, aki megfelelő meditatív hangulatban és kellő intenzitással fogadja magába az antropozófiát, s megpróbálja azt összekötni saját lelkének legnemesebb alkotóerőivel, ezáltal megtermékenyítve és életre keltve a lelkét. Az ember akkor egyre nagyobb csodálattal és áhítattal fog közeledni az antropozófia tartalmaihoz. Hiszen ma csakis ezek a lelkierők képesek arra, hogy az ember számára a jelenlegi kornak megfelelő utat nyissanak a Krisztus-lényhez, aki a földi élet egyedüli értelmét jelenti. Ezért ezzel a könyvvel is a legmélyebb hálámat szeretném kifejezni Rudolf Steinernek, az antropozófia alapítójának, a Nyugat e nagy keresztény Mesterének.”

Védelmező és segítő erő

Szergej Prokofjev a saját írói munkásságára való visszatekintés végén, amely 60. születésnapjára jelent meg ez év [2014.] január 16-án, annak a reményének adott hangot, hogy művei „segítő és elmélyítő hatással lesznek” a kereső emberek számára, akik a jövőben az új misztériumok helyszínévé akarják alakítani a Goetheanumot. De úgy vélem, nem csupán a könyvei, hanem az ő nagy individualitásának, az ő lényének védelmező és segítő ereje is e kereső emberek segítségére lesz. „És csak a halál láttán kezdjük átérezni, micsoda kegy volt a világmindenség bölcs vezetése részéről, hogy összehozott minket ővele (…), akivel a karma, a sors kegye hozott össze bennünket” - mondta Rudolf Steiner egy halotti megemlékezésen elhangzott beszédben. Egy barátom pedig a következőket írta nekem Szergej Prokofjev halálhíréről értesülvén: „Micsoda veszteség, s ugyanakkor milyen jelentőségteljes dolog, hogy »a túloldal« [a szellemi világ] befogadta Rudolf Steinernek ezt a legbensőbb, leghűségesebb tanítványát, s a Steiner által hírül adott új Krisztus-megnyilatkozás védelmezőjét!”

Megpróbálunk kapcsolatban maradni - s kapcsolatunkat még szorosabbra fűzni - Szergej Prokofjevvel, s reméljük, hogy ő további útjai során is hatékonyan támogat majd minket:

Ich werde sein,                    Azzá leszek,

Und aus mir tun,                 S magam azzá teszem,

Was Leuchtekraft                Ami világító erőként

In mir erstrahlt.                   Ragyog fel bennem.