Ernst Barlach: Pieta

Rudolf Steiner

A szellemtudomány tanulmányozásából tudjuk, hogy az emberiség fejlődésének útját szellemi lények irányítják és vezetik. A szellemi világban elő van írva, hogy ennek vagy annak a dolognak nagyjából egy bizonyos időpontig meg kell történnie. Tegyük fel, hogy elő van írva a földi emberiség számára, hogy 1950-ig vagy 1970-ig a szeretet képességének bizonyos szintjét el kell érnie az egoizmus legyőzéséhez. A szellemtudomány valójában a szeretetnek ezt a képességét akarja kifejleszteni. S ezt hasonló módon teszi, mint ahogy a fa a kályhában hőt állít elő. A szeretet képessége pedig a Szó, az Ige által születhet meg. Szellemi áramlatunkban mi arra törekszünk, hogy az antropozófia nagy tanításai révén fejlesszük ki a szeretet képességét. De ha az emberek nem hallgatnak a jó szóra, ha nem tesznek eleget kellő mértékben ennek az Igének, ha a dolgok túlságosan lassan mennek végbe, úgy, hogy az előírt időpontig sem bontakozik ki kellőképp a szeretet és önfeláldozás képessége, akkor egy másik tanítómesternek kell színre lépnie: [a háborúnak mint nagy tanítómesternek].

[Ha elmúlt időkbe tekintünk vissza, mintegy (a háború) legfőbb okait kutatva, akkor a pun háborúk koráig kell visszatekintenünk a Krisztus előtti 3. században, amikor a rómaiak hadvezére hajóhidak alkalmazásával tudta első nagy győzelmét aratni - ennek a történelemkönyvekben is utánanézhetnek. S most is valami hasonló játszódott le a háború első jelentősebb eseményeként. Ma nem könnyű belebocsátkozni ezekbe a dolgokba, de a jövő történetírása ezeket igazolni fogja. - Egész más vezet vissza bennünket azokba az időkbe, amikor a rómaiak a germánokkal harcoltak, ami évezredekre döntötte el emberek és népek sorsát. S ezután következik a harmadik nagy esemény, a mostani, amelynek tényleg akkora jelentősége lesz, mint egykor a pun háborúknak, amelyek kiterjedése persze jóval kisebb volt, mint a mai, világméretű eseményeknek, de minőségüknél és jelentőségüknél fogva még korunkra is nagy hatást gyakorolnak. Ahogyan az emberek és népek sorsát meghatározó, a népvándorlással összefüggő nagy események bizonyos módon megismétlődnek, s ahogy egykor Rómában az volt a döntő, aminek akkoriban kellett megtörténnie, hogy az emberi Én Krisztus előtti formája átalakulhasson a későbbi, Krisztus utáni formájává. Ahogy az Én új formájának akkor a rómaiak által kellett utat találnia, úgy ma, az emberiség következő fejlődési szakaszában, az Én új formájának ismét a népek közti háborúskodás közepette kell utat találnia. (GA 174a)]

Azok, akik most a harcmezőkön állnak, és vérüket ontják a csatatéren, olyasvalamiért hoznak áldozatot, aminek meg kell történnie. Az emberiség üdvére kell megtörténnie. S ha ezekre az áldozatokra tekintünk, az ő hatalmas fájdalmukra, akkor egyvalami - ha nem is vidít fel minket, de - nagy belső megnyugvással tölthet el bennünket: szent vér folyik itt, a nagy események által megszentelt vér, s azok, akik most vérüket ontják, ők lesznek a jövő legfőbb letéteményesei. Sok minden érthetővé válik számunkra, ha képesek vagyunk e vérontást szent véráldozatnak tekinteni.

Kedves barátaim! Mai előadásom célja az volt, hogy a [szellemtudományos stúdiumaink során] tanultakat összevessük a mostani eseményekkel, hogy helytállhassunk a próbán, hogy képesek vagyunk-e helyesen megítélni a jelenlegi történéseket és viszonyokat. Hiszen a spiritualitás fog ama nagy tanítómester által is eljönni, aki most végigvonul Európán. De az ember szabadnak született. Sok múlik azokon, akik a szellemi mozgalomban egyesülnek velünk. Ha az antropozófia eszméi ma, a próbatétel napjaiban megfelelő módon vannak jelen az Önök lelkében, akkor azt a teret, amelyet most zavaros indulatok és szenvedélyek áradata tölti be, tisztán ragyogó szellemi gondolatok és igazi szent érzések fogják betölteni. Akkor lesznek üdvösek mostani érzéseink, ha összekapcsolódnak azzal a tudattal, hogy egy győzelem lehetséges: a szellem diadala.

Bízvást reménykedhetünk abban, hogy a szellem győzedelmeskedik. Aki összeköti magát a szellemmel, az megtalálja a bölcsességhez vezető helyes utat, hiszen a bölcsesség csakis a szellemmel való összeköttetésből fakadhat. Éppen a háború kitörése előtti héten olvastam az újságban a következő mondatokat: „Liebknecht úr kifogásai ellenére úgy vélem, a politikai életben nem kell igazat mondanunk, nem kell az igazsághoz ragaszkodnunk, kivéve, ha ez kitudódna, vagy ha ezzel magunknak ártanánk.” - Ez a kijelentés korunk materializmusának hű lenyomata, mely materializmusba belefulladnánk e háború nélkül, s mozgalmunk feladata épp e materializmus leküzdése és meghaladása. Az előbb idézett hallatlan kijelentéssel szöges ellentétben szellemtudományos mozgalmunk jelmondata a következő: „Csakis az Igazság lehet a bölcsesség forrása.”

[Nem sokkal a háború kitörése előtt olvastam azokat a sorokat, amelyeket egy tekintélyes újságíró írt le: „Liebknecht úr kifogásai ellenére meggyőződésem, hogy egy felelős vezetőnek nemcsak joga, hanem kötelessége, hogy tagadja az igazságot, és hogy valótlanságokat állítson. A közerkölcs irányítóinak e jogát, illetve kötelességét mindössze két körülmény korlátozza: a valótlanságnak nem szabad bizonyíthatónak lennie, és nem ütközhet államérdekbe.” - Ha ezt a kijelentést összevetjük azzal, amit jelszónak választottunk, amikor megalapítottuk az Antropozófiai Társaságot („Csakis az Igazság lehet a bölcsesség forrása”), akkor sok minden érthetővé válik, hiszen ezáltal egész más érzések költöznek azok lelkébe, akik átérzik a jelenlegi helyzet komolyságát. (GA 174a)]

Itt megmutatkozik, milyen nagy szükségünk van az Igazság szellemére, ha a dolgokat a maguk valójában kívánjuk megérteni, ha a valóságnak megfelelően akarjuk őket megismerni. Hiszen arról van szó, hogy eljussunk ahhoz az objektivitáshoz, amelyre csakis az Igazság szelleme által tehetünk szert. S akkor már ma is felismerhetjük, amit későbbi időkben majd felismernek: hogy ez a háború valójában összeesküvés a német szellemi élet ellen.[*]

[A jelenlegi emberiség számára még nem könnyű, különösen napjainkban, hogy kellő objektivitással és elfogulatlansággal belássa mindazt, amire a szellemtudomány keretében sokszor rámutattunk, s ami a népszellemekről szóló előadásokban is benne van. Azoknak, akik korunk igazi, valódi szellemének megfelelően akarnak foglalkozni a szellemi élettel, meg kell érteniük, hogy a népszellemek, az igazi, valódi néplelkek egyfajta kórust képeznek, amelyben ők már teljes összhangban élnek együtt. Ám az embernek utat kell találnia az ő lényükhöz, s ez csak szellemi úton lehetséges. Szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogyan találhatunk utat a népszellemhez, miként folytathatunk meghitt párbeszédet, bizalmas, belső párbeszédet annak a népnek a szellemével, amelyhez tartozunk. Csak tanácsolni tudom, hogy ha van néhány percük, különösen a mostani időkben, használják a „Du, meines Erdenraumes Geist!” (Te, földi térségem szelleme!) kezdetű, a népszellemhez szóló Spruchot, hogy képesek legyenek eligazodni a jelenlegi világhelyzetben. Ennek révén utat találunk a népszellemhez, akihez tartozunk, s e népszellemtől kiindulva megtaláljuk az utat a népszellem és Krisztus párbeszédéhez, aki minden népszellemek tanítója. A népszellemek ugyanis Krisztusban találnak egymásra, hiszen mindazon népszellemek, akik a helyes úton vezetik a népüket, Krisztust tartják tanítómesterüknek. Ő pedig a népszellemek által oly módon vezeti a népeket, hogy az ne csupán az adott nép, hanem az egész emberiség javát és üdvét szolgálja. A népszellemhez szóló Spruch által úgy tekintünk föl saját népszellemünkre, úgy szólítjuk meg őt, ahogyan ő maga beszél Krisztussal. (A nép és az emberiség ügyét is szolgáló) népszellemünkön keresztül Krisztussal beszélünk. S ez a nagy háború idején is a béke reményével töltheti el szívünket. (GA 174a)]

(1. rész) (2. rész)

Összeállította, fordította és közreadja: Korcsog Balázs