„A világ szereti befeketíteni, ami ragyogó, s lerántani a porba, ami magasztos.” (Friedrich Schiller)

Marie Steiner a Rudolf Steiner Életutam című önéletrajzának első kiadásához írott utószavában a következőket mondta: „Életútjának leírása itt hirtelen félbeszakad. 1925. március 30-án Rudolf Steiner eltávozott. Életét, melyet teljesen az emberiség áldozatos szolgálatának szentelt, kimondhatatlan gyűlölettel viszonozták: Rudolf Steiner megismerési útját »tövises úttá«: keresztúttá változtatták.”

Miután néhány mondattal jellemezte Rudolf Steiner egyedülálló küldetését a 20. században, s mivel az nem csupán egy földi tett, hanem egyúttal egy szellemi cselekedet is volt, Marie Steiner felvetette a jogos, ám elég kellemetlen kérdést: „Hát hogyne gyűlölték volna őt mindazon démoni erővel, mely a pokol rendelkezésére áll?!”

Ha helyesen értjük Rudolf Steinernek az emberiségért véghezvitt feladatát: hogy megnyitotta a szellemhez vezető utat, amely lehetővé teszi, hogy az új Krisztus-tudat minden emberben kibontakozzék, akkor bizonyosak lehetünk afelől, hogy az ellenerők támadásai Rudolf Steiner halála után sem értek véget.

És Rudolf Steiner emlékét a halála óta ez kíséri. A nemzetiszocialisták, a kommunisták, különböző egyházi intézmények tagjai, a filozófusok (akik nem jutottak túl Kanton és a megismerés általa megfogalmazott határain), vagy a materialista tudomány képviselői - különféle módon mind-mind közreműködtek és közreműködnek ebben a méltatlan eljárásban.

Rudolf Steiner születésének 150. évfordulóján sem hallgattak el az ezen körökből származó hangok. Hiszen Rudolf Steiner életművének gyümölcsei, azok széles körű sikere és egyre gyarapodó eredményei nem hagyják nyugodni az ellenségeket, hanem egyre lelkiismeretlenebb és gátlástalanabb támadásokat idéznek elő.

Mindebben élen jár egy könyv, amely már a címében is provokatív módon úgy merészeli feltüntetni magát, mintha Rudolf Steiner „hiteles” életrajza volna (Rudolf Steiner. Die Biographie). Valójában azonban ez a könyv annak megnyilvánulása, amire Marie Steiner előbb idézett szavai utalnak. A tudományos alaposságnak, a tények iránti érdeklődésnek, az előfeltevések lelkiismeretes felülvizsgálatának (hogy tartalmuk megfelel-e a valóságnak), egy csöpp emberségnek vagy egy másik ember élete iránti minimális tiszteletnek nyoma sincs ebben a koholt irományban.

A figyelmes és éber olvasó azonban még másvalamit is átélhet ennek az olcsó fércműnek a hátterében, melyet szerzője a bulvársajtó stílusában, értelmezetlen tényekből, beteges fantazmagóriákból, pletykákból és feltevésekből tákolt össze: mégpedig a szellemi világ valóságától való páni félelmet. Rudolf Steiner valóban megtapasztalta ezt a szellemi világot, s az ennek kutatásából származó eredményeit foglalta össze monumentális életművében, a 20. században egészen egyedülálló módon. S éppen ez váltott ki ellene már életében és vált ki mindmáig ilyesfajta gyűlöletet.

Ezzel az alantas ösztönök szülte kísértettel, mely a könyv gyanútlan olvasóinak lelkében garázdálkodik, antropozófusokként és Rudolf Steiner tanítványaiként valami mást kell szembeállítanunk. Mert biztosak lehetünk benne, hogy az emberiség növekvő spiritualitásával, minden áskálódás és akadály ellenére, a Rudolf Steiner munkássága és személyisége iráni érdeklődés - hiszen ő az volt, amiről beszélt és írt - bizony a legszélesebb körben fog kibontakozni.

Szívügyünknek kell lennie, hogy keressük a kapcsolatot Rudolf Steinerrel mint szellemi tanítóval, s hogy bátran és megalkuvás nélkül szálljunk síkra az életművéért. Így tesszük élővé lelkükben ennek a nagy és tiszta embernek a valódi képét, s így tudunk róla méltó módon megemlékezni. Mint egykor azok a tanítványai, akik szemtanúi voltak az ő fénylő alakjának, a földi világból való eltávozásának, s halálában történt „megdicsőülésének”, szellemi átlényegülésének.

Fordította: Korcsog Balázs

Az írás eredeti címe és megjelenési helye: „Opferdienst für die Menschheit”. Das Goetheanum, 2011/11-12. sz., 17. o. (2011. március 18.).