| A háború kísértete (3. rész: Oroszország mint organizmus) |
|
|
| 2015. május 27. | |
|
Oroszország mint organizmus A háború kísértete (3. rész)
Rudolf Steinernek az orosz területekről szóló kijelentését követve akár lényszerűen is képet alkothatunk Oroszországról, melynek segítségével nagyjából meghatározhatjuk ennek a területnek a határait. Képzeljünk el egy emberi alakot, amelynek gerince az Urál-hegység mentén húzódik fentről lefelé. Ennek az embernek a fejét tehát Szentpétervár térségében kellene elképzelnünk, ahol a város több mint háromszáz évvel ezelőtti megalapítása óta Oroszország intellektuális élete zajlik. Ha ezután lefelé tekintünk, Moszkva vidékére, akkor ott találnánk a szívét ennek a képszerűen elénk állított embernek. Moszkvát ősidők óta Oroszország szívének érezték. A Moszkvától keletre és nyugatra fekvő erdős területek - beleértve Fehéroroszországot (Belorussziát) - alkotják ennek az embernek a tüdejét, két tüdőszárnyát. Moszkvától délre találjuk a kozákok földjét, melyen évszázadok óta felfegyverzett szabad parasztok laktak, akiknek katonailag jól szervezett csapatai védték Oroszország határait a portyázó nomád hordák támadásaitól. Ez a vidék a Mars befolyása alá tartozik, és az epének felel meg. Ettől nyugatra fekszik Ukrajna, a maga termékeny feketeföldjével: ezért is nevezték egykor Oroszország éléskamrájának. Az ukrán feketeföld vidéke az orosz lény májának szerepét tölti be. A Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger északi partjai a vesék feladatát látják el. A Krím félsziget és Odessza is a vesék tájékára esnek. Ezért érzi úgy a Krím lakossága, hogy ők is Oroszországhoz tartoznak. Ha ezután a Kaukázus hegyein át lemegyünk egészen Grúziáig és Örményországig, akkor azon erők területére érünk, amely az ember emésztési és szaporodási-átörökítési rendszerének felel meg. Ez azzal a ténnyel áll összefüggésben, hogy a hatodik [szláv] kultúrkorszak gyökerei az úgynevezett ősperzsa kultúrkorszakban rejlenek. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy Oroszország mint lény a Kaukázuson túl is földrajzi összeköttetésben maradjon Irán[nal, az egykori Perzsia] történelmi kultúrvidékével mint saját szellemi elődjével, s hogy ne szakítsák el Grúziát és Örményországot Oroszországtól a NATO-hoz való csatlakozásukkal, mintegy levágva Oroszország szaporodási szerveit, s így szellemi ivarszerveitől fosztva meg őt. Oroszország ösztönösen tiltakozik minden olyan kísérlet ellen, hogy elszakítsák tőle a Kaukázuson túli területeket. Elvégre senki sem hagyja magát a beleegyezése nélkül ivartalanítani. A [Dél]-Oszétiáért vívott 2008-as orosz-grúz háború ezt világosan megmutatta. A Kárpátok vidéke Nyugat-Ukrajnában - a korábbi Kelet-Galícia - magashegységi klímájával már nem tartozik ehhez az orosz lényhez. A többi kelet-európai állam félelme Oroszországtól ilyen értelemben alaptalan, hiszen földrajzilag mind a balti államok [Észtország, Lettország és Litvánia], mind Lengyelország és Csehország is kívül esnek az orosz lény működési területén.[*] E kép alapján Oroszország úgy jelenik meg előttünk, mint egy teljes, élő organizmus. Ha ilyen [organikus] szemlélettel próbáljuk értelmezni a mostani helyzetet, akkor azt egy olyan ember egészségi állapotához hasonlíthatjuk, akinek mája egy fertőzés következtében súlyosan megbetegedett, s erős gyulladásban van. Ez nyilvánul meg az ukrajnai polgárháborúban. A szervezet immunrendszere ösztönösen védekezni próbál e betegséggel szemben. Ezt nevezi a Nyugat orosz agressziónak. Az itt kifejtett nézőpont nem Oroszország bizonyos megmozdulásait szeretné legitimálni, hanem ösztönös védekező reakcióit kívánja érthetővé tenni. A májnak ezt a megbetegedését azok a tisztátalan érzések okozzák, amelyeket az ember elfojt magában, és nem akarja őket beismerni. Ez legyengíti a szervezet életfolyamatait, s fogékonnyá teszi a kívülről jövő fertőzésekre. Ha meggondoljuk, hogy Ukrajnában a lakosság egyik fele mindmáig teljesen elhallgatja és takargatja a nyugat-ukrajnai szabadcsapatok szerepét a zsidók, lengyelek és oroszok elleni népirtásokban [a második világháborúban], míg a lakosság másik fele a bolsevikok szerepét tagadja le az ukrán parasztság kiirtásában, így nem csoda, hogy az ország kettészakadt, s fogékonnyá vált a Nyugatról és Keletről jövő külső hatásokra. Ha tehát ezt a heveny „gyulladást” nem orvosolják sürgősen és teljeskörűen, akkor az egy befagyott konfliktus krónikus stádiumába mehet át. Ez pedig hosszú távon Ukrajnának mint Oroszország egyik létfontosságú szervének a széteséséhez vezethet, s ez egész Oroszország számára életveszélyes lehet. Az ember ugyan a májának egy kis részével is tovább élhet, mivel ennek a szervnek hihetetlenül nagy a regenerációs képessége, s képes újranőni, ám teljesen e nélkül a létfontosságú szerv nélkül huzamosabb ideig képtelenség életben maradni. Ez viszont azt jelenti, hogy a mai Ukrajna egy részének mindenképpen orosz befolyás alatt kell maradnia, hogy Oroszország mint lény, mint élő organizmus életben maradjon. Így nézve érthetővé válik, miért ütközik elkeseredett orosz ellenállásba minden arra irányuló kísérlet, hogy elszakítsák Ukrajnát Oroszországtól. Ha a NATO bevonul Ukrajnába, azzal úgyszólván Oroszország májának szegezi a kést. S aligha számíthatunk arra, hogy Oroszország ezt ellenállás nélkül tűrni fogja, hacsak nem teszik előbb cselekvésképtelenné Oroszországot. Ezt jelenleg a kereskedelmi embargókkal és az orosz devizabevételek legfőbb forrását képező olajárra gyakorolt nyomással (az olaj árának leszorításával) próbálják elérni.
Fordította: Korcsog Balázs 1. rész: A világhelyzet száz éve és ma 2. rész: Harc az orosz kultúrcsíráért 3. rész: Oroszország mint organizmus 4. rész: Európa felelőssége
Az írás eredeti címe és megjelenési helye: „Das Gespenst des Krieges”. Das Goetheanum, 2015/13-14. sz., 16-17. o. (2015. március 27.) [*] A szerző már 23 évvel ezelőtt, a Das Goetheanum 1992/2. számában kifejtette ezeket a gondolatait Oroszországról. |
|
| Utolsó frissítés ( 2022. július 27. ) |
| < Előző | Következő > |
|---|