Politikusok és újságírók - mint bábok egyes okkult körök kezében Nyomtatás E-mail
2017. május 05.

Image
Sir Edward Grey
Politikai bábfigurák a 20. században

Greytől Gorbacsovig

Egyesek és nullák (2. rész)

 

„Rudolf Steiner nézete szerint a politikai eseményeket alapvetően háromféle, teljesen különböző tudati szinten álló embercsoport határozza meg. Először is a politikai és publicisztikai bábok, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy tevékenységükkel valójában kit vagy mit támogatnak. Azután a külső hatalmi körök, amelyek saját érdekeiket követik, és a marionettfigurák segítségével próbálják az eseményeket a saját önző érdekeiknek megfelelően alakítani. S végül az okkult hatalmi csoportok, amelyek szellemi világuralomra törekszenek, s ehhez az önző csoportérdekeket szolgáló hatalmi struktúrákat használják fel. Ráadásul mindezek az emberek olyan szellemi hatalmak hatása alatt állnak, akik saját érdekeiknek megfelelően próbálják befolyásolni az emberiség fejlődését.”[1]

„A politikusok gyakran képviselnek olyan politikai nézeteket, melyekről nem is tudják, pontosan honnan erednek. Így gyakran a legteljesebb naiv ártatlanságban szegődnek valamely politikai eszme szolgálatába, s gyakran észre sem veszik”, hogy eközben bizonyos okkult körök eszközévé és játékszerévé válnak. Rudolf Steiner ezért hangsúlyozta 1917. január 7-i előadásában: »S éppen korunkban alakult ki különös együttműködés azok között, akik titokban, rejtett (okkult) módon a háttérben lesben állnak és szövögetik a szálakat, valamint azok között, akik mit sem tudnak ezekről a dolgokról, s az előtérben, a fizikai sík eseményeinek színterén élnek.«”[2]

„Egy ilyen [politikai] báb klasszikus példáját látta Rudolf Steiner az akkori angol külügyminiszterben, Sir Edward Greyben. Nem tartotta rosszindulatú embernek, hanem tisztességes, ám végső soron naiv s így könnyen befolyásolható figurának tartotta:” „Van például egy bizonyos ember, egy becsületes, nagyon tisztességes ember. Már utaltam rá, hogy egyáltalán nem tartom olyan sötét alaknak, mint amilyennek Közép-Európában tartják őt sokan. Becsületes, rendes embernek tartom, aki a maga módján bizony igazat akar mondani, de ez nem zárja ki, hogy egy nulla. A nevelése a winchesteri bentlakásos iskolában kezdődött, majd az egyik oxfordi College-ban folytatódott. Huszonhárom évesen lett képviselő, harmincévesen pedig külügyi államtitkár. Ebben a korban az ember sokféle befolyásra fogékony. Az oxfordi évek alatt egyetemi diáktársa volt a nála tíz évvel idősebb Asquith [későbbi brit miniszterelnök]. Így állnak össze a mellékszereplők.”[3]

Rudolf Steiner a Kortörténeti szemlélődések egy másik előadásában a következőket mondta róla az első világháború kitörésével és a háborús felelősséggel összefüggésben: Sir Edward „Greynek csupán egyetlen mondatába, egyetlen egy mondatába került volna, hogy megakadályozza Belgium semlegességének megsértését.[4] Egyetlen egy mondatába! De nem hibáztatom Greyt, mert ő egészen más hatalmaknak a bábja, amelyekről később még szeretnék beszélni. Ellenkezőleg, teljesen tisztességes, de rendkívül bárgyú embernek tartom, ám nem tudom, mennyire lehet ma ilyen véleményeket kimondani. Annyit lehetne még hozzátenni: egyetlen egy mondat, és nyugaton egyáltalán nem lett volna háború. Ezeket a dolgokat egyszer meg fogja tudni az egész világ.”[5]

Gustav Brandt itt látható karikatúrája Sir Edward Grey brit külügyminisztert ábrázolja, egy első világháborús német karikatúragyűjtemény kommentárja szerint: az első világháború [egyik] közvetlen előidézőjét. A karikatúra Greyt Anglia új, „civil” királyának nevezi (az eredeti képaláírás: „Anglia »VIII. Edwardja«,[6] a lelkiismeret nélküli ember” [„der Mann ohne Gewissen”]). A „lelkiismeret” nélküliség (ohne Gewissen) itt valójában arra utal – Rudolf Steiner megítélésével egybehangzóan –, hogy Sir Edward esetében egy, az események igazi mozgatórugóit nem ismerő, valódi tudással nem rendelkező, világ- és önismeret nélküli emberről, egy „nulláról” van szó, akit magas pozíciójánál fogva hatékony politikai bábként használhattak fel egyes brit érdekkörök.

Peter Tradowsky német antropozófus történésznek a 20. század történelmét a modern michaeli szellemtudomány nézőpontjából áttekintő, alapvető kis könyvében[7] egy másik fontos példát is említ a brit közéletből a politikai bábra, illetve „páholyfigurára”: Winston Churchill alakját, illetve az angolszász okkultistákkal és páholyokkal való – mindig is gyanítható – szoros kapcsolatát. Churchill kulcsszerepe a 20. század alakulásában – s az egész Churchill-jelenség – nem érthető meg e nélkül az okkult összefüggés nélkül.

A politikai báb, a „nulla” sokkal direktebben démonikus példája – Hitler. A kis osztrák „nímand”, akit bizonyos politikai, gazdasági és okkult csoportok segítettek hatalomra Németországban, s akit az első világháború végétől (miután 1918 őszén Hitler a nyugati fronton átesett egy gázmérgezésen) a másodiknak majdnem a végéig bábként használtak fel Németország – s egész Európa, a Közép – elpusztítására.[8]

Az angol és „német” példák (Sir Edward Grey és Churchill, illetve Hitler) – vagyis a 20. századi politikai bábfigurák nyugat- és közép-európai fő képviselői – után nem nehéz néhány kelet-európai példát is találnunk a bolsevik párt és az egykori Szovjetunió vezetői között: Lenintől kezdve Sztálinon át egészen Gorbacsovig. A politikai bábok e névsorát látva (jelképesen: Greytől Gorbacsovig) a 20. század teljes történelme kirajzolódik előttünk: az első világháborútól a bolsevik és náci diktatúrákon, s Európa kettészakításán át a „kommunista kísérlet” és a Szovjetunió összeomlásáig. Az „egyesek” és „nullák” együttműködésének „eredménye” – a pusztítás mértéke – az ő esetükben nem tíz-, s nem is száz- és ezerszeres, hanem sokmilliószoros volt. De a materialista történetírás „látszat-történelmével” szemben tisztában kell lennünk vele, hogy nem ők voltak az események igazi mozgatói: ezek a figurák bár főszereplők, de mégiscsak bábok voltak a rejtett módon tevékenykedő okkult csoportok kezében.

A 20. és 21. század történelme tehát bővelkedik az ilyen politikai „nullákban” vagy „marionettfigurákban”: az amerikai (USA) politika szintén tankönyvbe illő példákkal szolgál erre,[9] de a mai magyar közéletben is szép számmal találunk ilyeneket.

 

Korcsog Balázs

(1. rész) (2. rész) (3. rész)


JEGYZETEK

[1] Alexander Lüscher: „Történeti bevezető Rudolf Steiner Kortörténeti szemlélődések című előadásaihoz”. In: Rudolf Steiner: Kortörténeti szemlélődések. 1. kötet [magyar kiadás, 2014], 30. o. (továbbá Antropozófia, 2015. Húsvét, 44–45. o.).

[2] Uo. A következő bekezdés eleje is ugyaninnen.

[3] Rudolf Steiner: Kortörténeti szemlélődések. 2. kötet [magyar kiadás, 2014], 200–201. o.

[4] „A rendelkezésére álló források alapján az a meggyőződés élt Rudolf Steinerben, hogy a háború megakadályozásának kulcsa végső soron az angol kormány kezében volt. Ezért utal a magyarázataiban ismételten arra, hogy ha az angol külügyminiszter, Sir Edward Grey kimondta volna azt a bizonyos döntő fontosságú mondatot (ti. biztosította volna a londoni német nagykövetet Anglia semlegességéről), akkor Németország nem sértette volna meg a belga semlegességet.” (Alexander Lüscher: I. m., 35. o., illetve Antropozófia, 2015. Húsvét, 49. o.)

[5] Rudolf Steiner: Kortörténeti szemlélődések. 1. kötet [magyar kiadás, 2014], 67. o. – Niall Ferguson brit történész 1998-ban a következőket írta ugyanerről: „A Nagy Háború nem »belecsúszás« volt, de nem is tudatos döntés, hanem a modern történelem legsúlyosabb hibája. Ki hibázott? Egyrészt általában a brit politikai elit, amely képtelen volt elviselni a feltörekvő Németországot mint riválist, ezért bekerítette egy szövetségi rendszer segítségével. Másrészt konkrétan Sir Edward Grey, a liberális brit kormány franciabarát külügyminisztere, aki rosszul reagált az általa is súlyosnak minősített szarajevói merényletre. Ha azonnal és világosan tudatta volna Németországgal, hogy Nagy-Britannia a franciák és oroszok mellé áll, akkor nem lett volna világháború. – De nem tette meg…” (idézi Bihari Péter: „1914 nyara – egy évszázados vita mérlege”. Élet és Irodalom, 2014. május 9., 13. o.) – A brit történész szavai lényegében egybecsengenek Rudolf Steiner első világháborús helyzetértékelésével.

[6] Nem azonos az 1936-ban rövid ideig uralkodó, későbbi VIII. Edwarddal.

[7] Peter Tradowsky: Vom Kampf gegen den Geist [Harc a szellem ellen]. Verlag am Goetheanum, Dornach, 2005.

[8] Lásd Peter Tradowsky említett könyvének Hitlerről és a nemzetiszocialista mozgalomról szóló fejezetét („Az anti-antropozófiai mozgalom”).

[9] Az amerikai „kirakat-politizálás” mintapéldája maga az elnök: az USA „első embereinek” jó része politikai báb volt bizonyos csoportok kezében. Az elnöki szerep beszédes példája – hogy ne élő figurát említsünk –, amikor egy harmadrangú hollywoodi western színész töltötte be „a világ legfontosabb emberének” szerepét.

Utolsó frissítés ( 2020. november 12. )
 
< Előző   Következő >