Hogyan tudunk megbirkózni a hírekkel?

Amit a média használatáról tudnunk kell

Beszélgetés Daniele Ganserrel (1. rész)

Daniele Ganser történészként, békekutatóként és energetikai szakértőként a megrendezett terrorizmusról és a NATO titkos hadseregeinek rejtett hadviseléséről írt doktori disszertációjával kezdte jelenkori történeti kutatásait, mellyel 2001-ben szerzett doktori fokozatot a bázeli egyetemen. E mű németül több mint 18.000 példányban kelt el,¹ s azóta tíz nyelvre lefordították. Daniele Ganser az „Avenir Suisse”-nél, egy zürichi agytrösztnél dolgozott, később a zürichi egyetem biztonságpolitikai kutatóintézetében, azóta történelmet tanít a zürichi, luzerni, bázeli és St. Gallen-i egyetemen. Az általa alapított bázeli „Swiss Institute for Peace and Energy Research" (SIPER) vezetője. Amikor nyilvánosan rámutatott a szeptember 11-i terrortámadások körüli nyitott kérdésekre, az Egyesült Államok svájci nagykövetsége „összeesküvéselmélet-hívőnek” nevezte. Ganser ezt elutasítja. A tübingeni egyetemen 2014-ben tartott előadásában bemutatta, hogy használják fel az „összeesküvéselmélet-hívő” fogalmát tudósok megfélemlítésére.²

Rejtett hadviselés

Ganser úr, úgy gondolja, hogy a sajtó nem ad elég tájékoztatást a háborús kérdésekben?

Napilapokat olvasva, rádiót hallgatva, tévét nézve az összes politikai struktúrát láthatjuk-hallhatjuk? Biztos, hogy nem. A doktori disszertációmmal például bizonyítani tudom, hogy a NATO-nak voltak titkos hadseregei Európában. Ezeket Giulio Andreotti olasz miniszterelnök leplezte le először 1990-ben. Ezeket a seregeket a NATO koordinálta, a CIA és az MI6 fegyverezte fel és képezte ki. A titkos hadseregeknek antikommunista funkciójuk volt: a Vörös Hadsereg általi invázió esetén a megszállt vonalak mögött gerillaként kellett volna harcolniuk. Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Görögországban, Norvégiában, Svájcban és más országokban is voltak ilyen egységek. Az olasz vizsgálóbírók megállapították, hogy ezek a titkos hadseregek béke idején is bevethetők, például ellenséges zászló alatt elkövetett terrorcselekményeket hajthatnak végre az adott ország politikai hangulatának irányítására. A hadseregek mindig titokban próbálnak tartani dolgokat, vagy akár a közvélemény manipulálása is lehet a céljuk. Teljesen naiv dolog azt gondolni, hogy a NATO nyilvános tájékoztatást ad rejtett hadviseléséről – például Ukrajnában.

Itt állambiztonsági és védelmi titkokról van szó. De ezek a titkos tevékenységek tényleg hozzájárulnak a biztonsághoz, vagy sem?

A katonaság, a titkosszolgálat vagy a rendőrség gyakran segít garantálni a biztonságunkat, a polgárok biztonságát, főleg itt, Svájcban. De sajnos olyan esetek is vannak, amikor a katonaság, mindenekelőtt a NATO, veszélyezteti az emberi élet biztonságát. Vegyük a NATO támadását Líbia ellen 2011-ben: ez káoszba döntötte az országot. Egy volt osztálytársam a bázeli Waldorf-iskolából a Vöröskeresztnek dolgozott Líbiában, hogy ellenőrizze a nemzetközi jog betartását: a különböző fegyveres csoportoknak be kell tartaniuk bizonyos szabályokat, nem erőszakolhatnak meg nőket, nem ölhetnek gyermekeket. A barátomat egyszerűen lelőtték. A NATO Líbiában megbuktatta Kadhafit, és azt mondta, hogy ezzel elősegíti a demokráciát. De ez nem igaz: ma több fegyveres csoport harcol egymás ellen. A NATO már 13 éve háborúzik Afganisztánban, és ott is a káosz az úr. A NATO nem a békét és az emberek biztonságát szolgálja.

Miért kezdett gyanakodni szeptember 11-én?

A legtöbb ember még ma is tudja, hol volt azon a napon, pedig már majdnem 14 év telt el a merényletek óta. Megmaradt az emlékezetünkben: repülőgép, repülőgép, torony, torony. Ez szeptember 11. Rájöttem, hogy volt még egy harmadik torony is, a World Trade Center 7 (WTC7), amely szintén összeomlott, pedig azt nem érte repülőgép-találat. Miért dől össze három torony, amikor csak két repülőgép csapódik be? Ezt miért nem mondták be a tévében? Csak a BBC számolt be róla, de 20 perccel hamarabb: a britek 17 órakor tudósítottak arról, hogy összedőlt a WTC7. Pedig az épület csak 17 óra 20 perckor dőlt össze. Az emberben megmarad a nagy kérdés: bízhatunk-e a médiában szeptember 11-ével kapcsolatban? A történelmi kutatásnak van egy egyszerű szabálya: előbb van az esemény, s utána a tudósítás. Ha előbb érkezik a tudósítás, és csak utána következik be az esemény, akkor a történész gyanakodni kezd.

Amikor 2004-ben közzétették a szeptember 11-i eseményeket vizsgáló hivatalos jelentést (a Commission Reportot), a zürichi egyetem biztonságpolitikai kutatóintézetében dolgoztam. Elolvastam a 600 oldalas jelentést – a WTC7 épületét nem is említette! Egy statikushoz, Jörg Schneider professzorhoz fordultam, aki a zürichi egyetemen tanította a betonból és acélból álló épületek építését. A katonaságnál ő maga is robbantott fel épületeket. Utána megkérdeztem egy másik statikust, szintén a zürichi egyetem nyugalmazott tanárát, Hugo Bachmannt. Mindketten azt mondták, hogy a WTC7 épületét nagy valószínűséggel felrobbantották, más módon egy ilyen épület nem tud így magától összeomlani. Azt mondtam a biztonságpolitikai kutatóintézetben dolgozó többi kollégának, hogy újra fel kell göngyölítenünk szeptember 11. történetét. Erről aztán vita bontakozott ki a kutatóintézeten belül. Az egyik oldal azt mondta: „Ezek csak összeesküvés-elméletek.” Mások úgy vélték: „Meg kellene vizsgálni, de nem szabad, mert elveszítjük az állásunkat.” A harmadik vélekedés így hangzott: „Ezt feltétlenül meg kellene vizsgálni, de Svájc túl kicsi ehhez, és aztán összeveszünk az USA-val, akikkel sokat üzletelünk, úgyhogy nem volna okos dolog, ha ezt vizsgálnánk.” Az ellenállás dacára elhatároztam, hogy vizsgálni fogom a szeptember 11-i eseményeket. Viszont aki megkérdőjelezi a hivatalos változatot, azt megtámadják és azonnal „összeesküvéselmélet-hívőnek” bélyegzik. Én azonban a mai napig nem változtattam a véleményemen: szeptember 11-ét újra meg kell vizsgálni. A hivatalos magyarázat is azt mondja, hogy összeesküvés volt. A kérdés csak az: kik voltak az összeesküvők?

Mi is az összeesküvés? Mik az összeesküvés-elméletek?

Jelenkorunk történetét vizsgálom – vagyis az 1945 utáni nemzetközi politikát. Bizonyítani tudom, hogy ebben a 70 évben újra és újra voltak összeesküvések. Az összeesküvés két vagy több ember titkos megállapodása valamilyen politikai vagy gazdasági cél elérése érdekében. 1961-ben a CIA például Fidel Castro megbuktatására inváziót szervezett a kubai Disznó-öbölben. Erről őt nem értesítették előzetesen, hogy „holnap jövünk, és megpróbálunk megbuktatni.” A CIA megpróbált titokban cselekedni. Ez tehát egy Castro elleni összeesküvés volt. A NATO titkos hadseregeit is titokban hozták létre. Svájcban ez a P26 volt. Kaspar Villiger, a Szövetségi Tanács tagja nem is volt ebbe beavatva, pedig ő volt a védelmi miniszter. A politikában és gazdaságban tehát vannak rejtett műveletek és igazi összeesküvések, amelyeket vizsgálni kell, hogy megértsük a nemzetközi politikát. Emellett természetesen abszurd összeesküvés-elméletek is keringenek az interneten. A történésznek az a feladata, hogy megvizsgálja, mely összeesküvések felelnek meg a valóságnak, és melyek csak a fantázia szülöttei.

Kifinomult játék

Mi az oka, hogy az újságírók és tudósok oly ritkán vizsgálják ezeket a kérdéseket?

Ha az embereknek ma kétségeik vannak szeptember 11-ét illetően, akkor csak szűk körben, barátaikkal beszélnek róla. Történészként más helyzetben vagyok: nyilvánosan kutatok és kommunikálok. Ha kijelentem, hogy szeptember 11. nincs tisztázva, azzal kritizálom az Egyesült Államokat. Ez feszültséget szül. Az Egyesült Államok a jelenkor birodalma: a GDP (a bruttó hazai össztermék) alapján az övé a legnagyobb gazdaság, neki van a legtöbb repülőgép-hordozója, neki van a legtöbb katonai támaszpontja a világon – Svájcban nincs, ez fontos –, ráadásul a dollárral az övé a legfontosabb tartalékvaluta, és – Hollywood révén – természetesen nagyon nagy a kulturális befolyása. Szeptember 11. az amerikai birodalom számára az úgynevezett „terrorizmus elleni háború” alapja. Még mindig benne vagyunk ebben a háborúban, és nem hiszem, hogy egyhamar véget ér. Már több mint egymillió halottat követelt, sok embert megkínoztak. Ha valaki szeptember 11-ével összefüggésben e háború eredetét kritizálja, az belép az oroszlán barlangjába. Nagyon sok hatalomról és nagy narratívákról van itt szó, amelyek még ma is hatnak. Magánemberként voltam Floridában, Kaliforniában, New Yorkban és Washingtonban is, és nagyon tetszett. De kritizálom az amerikai külpolitikát és az USA háborúit, a CIA által elkövetett kínzásokat, az NSA által végzett megfigyeléseket, a NATO afganisztáni, líbiai és iraki háborúit, a drónterrort, amellyel már több mint 3000 embert öltek meg, ezt kritizálom.

Az interjút Louis Defèche készítette. Megjelent a Das Goetheanum 2015/18. számában (2015. május 1.), 6–9. o.

Fordította: Nagy Tibor. Szerkesztette: Korcsog Balázs

(Az interjú 2. része)

JEGYZETEK

1 Daniele Ganser: NATO-Geheimarmeen in Europa (Titkos NATO-hadseregek Európában). Orell Füssli Verlag.

2 A tübingeni előadásról felvétel készült, amely az interneten megtekinthető – eddig 280 000 ember látta [azóta több mint 350 000].