Wagner, az északi áramlat képviselője

Ki volt Szergej O. Prokofjev? (3. rész)

Az északi és a déli misztériumáramlat

Wagner és az északi misztériumáramlat

Richard Wagner említése – az ezoterikus Grál-kereszténységhez fűződő kapcsolatán és a reinkarnáció és karma korszerű összművészeti hírüladásán túl – még valamire utalhat Szergej O. Prokofjev önéletrajzi beszámolóiban: Prokofjevnek az északi misztériumáramlattal való szoros kapcsolatára. Richard Wagner műveiről szóló egyetlen előadás-sorozatában, az 1905 tavaszán – a magasabb világok megismerésének útját leíró Wie erlangt man (Prokofjev szavaival: „a modern ezoterikus kereszténység eme alapművének”) írása idején – tartott berlini Wagner-ciklusában Rudolf Steiner erről a következőket mondta: „Ha meg akarjuk érteni a Wagnernél uralkodó hangulatot, akkor az északi mítoszok világába kell belehelyezkednünk. Anélkül, hogy minden részlettel tisztában lett volna, Wagner mégis kifejezésre juttatta azt az erőt és azokat a szimbólumokat, melyek ezekben a mítoszokban élnek.” (…) Ezekben az előadásokban „látni fogják, hogyan használta fel Wagner az északi mítoszokban rejlő erőt az emberiség legégetőbb kérdéseinek bemutatására. Hiszen ezért oly hallatlanul lélekemelőek és szívhez szólóak Wagner zenedrámái” – mondta Rudolf Steiner.[1]

Rudolf Steiner a Wagner-ciklus harmadik előadásában ezt bővebben is kifejti: „Az előző előadásban láthattuk, hogyan tért vissza a mítoszokhoz Wagner, a nagy művész, hogy hatalmas kozmikus összefüggéseket ábrázoljon. A Siegfried-mítoszban benne él a teljes északi világszemlélet, egészen a kereszténység koráig. Ez az északi világnézet egy tragikus vonással rendelkezik: az istenek alkonyával ér véget. Mit jelent ez a tragikus vonás?

Elmondtam, hogy északon is voltak misztériumok, ahol megmagyarázták a tanítványoknak, hogy mit is jelent, hogy az északi mítoszok az istenek alkonyával zárulnak. Ezekben a misztériumokban feltárul valami abból, ami még rejtve van, s aminek majd csak a jövőben kell bekövetkeznie. Az északi misztériumok papjainak azt kellett hírül adniuk, hogy a régi istenek világa véget ér, s a tűzből, melyben az északi világ elpusztul, Krisztus által egy új világ fog keletkezni, mely a tisztán szellemi szeretetig fog felemelkedni. A réginek el kellett pusztulnia – innen ered az északi mítoszok tragikus vonása, amely a vég irányába mutat. Ez az, amit Wagner oly csodálatos módon hagy megmutatkozni: az északi mondáknak ezt a várakozási vagy előkészületi hangulatát, amely az istenek alkonyával végződik.

Négy fázisa van ennek az északi világképnek. Négy fokozaton ment keresztül az emberiség, s aztán érkezett el Krisztus. (…) A görög-latin kultúrkorszak volt a negyedik, északon pedig a teuton-germán népcsoport. S míg délen az első négy kultúrkorszak kibontakozott, addig északon is négy fázissal van dolgunk, a fejlődés itt is négy lépcsőfokon ment keresztül, az utolsó maga az istenek alkonya. Wagner zenedrámáiban benne él a fejlődés e négy lépcsőfoka, hiszen ő ezekből a mítoszokból merítette műveit. Wagner tehát teljes joggal alkotott egy tetralógiát: az előjátékkal együtt négy részből álló műben az emberiség fejlődésének négy lépcsőfoka jelenik meg – az ötödik lépcsőfok a kereszténység lesz.” S tudjuk, hogy a Ring négy része után a Parsifal lesz az Ötödik lépcsőfok – az új kereszténység foka – Wagner kései munkásságában.

S itt idézzük fel ismét Szergej Prokofjev szavait: „Családunkban szinte kivétel nélkül mindenki Richard Wagner zenéjének lelkes híve volt. Gyermekkorom nagy eseményei közé tartozott az a nap, amikor családunk egy idősebb tagja lefordította nekem Wagner Parsifaljának szövegkönyvét, s ekkor találtam rá újra az ezoterikus kereszténységre.”[3]

Rudolf Steiner berlini Wagner-ciklusában hangsúlyozta: „Ha meg akarjuk érteni a Wagnernél uralkodó hangulatot, akkor az északi mítoszok világába kell belehelyezkednünk.” Így a bayreuthi mester zenedrámáinak főhőseit – és magát Richard Wagnert is – az északi misztériumáramlat jellegzetes képviselőinek tekinthetjük. Az tehát, hogy Szergej Prokofjev mindkét önéletrajzi beszámolójában hangsúlyos helyen említi Wagnert és zenedrámáit, arra utal, hogy ő maga is ehhez a szellemi áramlathoz tartozik, hogy Prokofjev személyében is az északi misztériumáramlat egy kiemelkedő individualitásával van dolgunk. De miben áll az északi és a déli misztériumáramlat különbsége? És mit jelent mindez Szergej Prokofjev karmikus életútjával összefüggésben?

A három napkeleti bölcs és Zarathusztra csillaga

Mágusok és pásztorok

(Az északi és a déli áramlat)

Az északi és a déli misztériumáramlat mibenlétének és a kettő különbségének egyik leggyönyörűbb leírását Szergej O. Prokofjev Menschen mögen es hören (Bárcsak meghallanák az emberek!) című monumentális művének a Rudolf Steiner által összehívott alapító vezetőségről szóló fejezetében olvashatjuk.[4] „A régi misztériumok két fő áramlatának különbsége, amelynek gyökerei még az atlantiszi időkre vezethetők vissza, központi jelentőségű a földi emberiség szellemi életének szempontjából. Ezeknek az áramlatoknak az alapjait az atlantiszi Nap-orákulumban vetették meg, amelyet a vezető Nap-beavatott, a nagy Mánu irányított. Későbbi földrajzi elhelyezkedésük alapján északinak és délinek nevezhetjük ezt a két áramlatot. Előbbi nyugatról kelet felé húzódott a mai »Anglia és Észak-Franciaország« vidékein keresztül, a mai »Skandinávián és Oroszországon át, egészen Indiáig«. A másik áramlat szintén nyugatról vonult kelet felé, azonban déli területeken keresztül, »Dél-Spanyolországon, Afrikán és Egyiptomon át, Arábia irányába«.

Ez a két áramlat belső természete és mivolta szerint egymással teljesen ellentétes misztériumoknak volt a hordozója. Az északi misztériumokban arra törekedtek, hogy a külső érzékek korlátait legyőzve hatoljanak be a szellemi világba, a déliekben pedig úgy, hogy áthatolnak a lélek belső fátylán.” Előbbinél tehát a fizikai testből való eksztatikus kiemelkedés, utóbbinál a lélek mélységeibe való misztikus elmélyülés által érték el a beavatást. E két út a régi görögök emlékezetében egyfelől az Apolló-kultusszal, másfelől a Dionüszosz-kultusszal – a felső és az alsó istenek világával – állt kapcsolatban.

„Rudolf Steiner több korai előadásában is behatóan jellemezte a misztériumok két fajtájának mibenlétét és természetét, s legtöbbször annak a két nagy beavatottnak a példáján mutatta be e misztériumok tartalmát, akik e két különböző úton a beavatás legmagasabb fokát érték el. A déli misztériumoknak a buddhizmus megalapítója, Gautama Buddha, az északi misztériumoknak pedig az Atlantisz utáni második kultúrkorszak megalapítója, Zarathusztra volt ilyen magas fokú, s egyben különösen jellegzetes beavatottja.” A déli áramlatnak tehát a hatalmas Buddha, az északinak pedig a nagy Zarathusztra volt a legmagasabb rendű képviselője.

Szergej Prokofjev a továbbiakban – Rudolf Steiner kutatásaihoz kapcsolódva – egyfelől az inkarnációval, másfelől az inkorporációval hozza összefüggésbe a két misztériumáramlatot: a déli misztériumokban a saját korábbi inkarnációkban való tudatos elmélyülés volt a beavatás kulcsa, az északi misztériumokban pedig az, hogy a beavatandó „egy szellemi lény hordozója legyen, s burokként szolgáljon egy olyan individualitás számára, aki maga nem képes hús-vér emberi testet ölteni, csak egy emberen keresztül, mintegy őt »beragyogva« tud tevékenykedni”. A déli-misztikus beavatásnál tehát a saját karmikus múltunk megismerésére volt szükség, egészen a legkorábbi inkarnációkig visszamenőleg,[5] az északi-eksztatikus úton pedig arra, hogy a beavatandó a saját lényéből kiemelkedve helyet adjon „egy magasabb rendű individualitásnak, hogy az mintegy helyet foglalhasson benne, hogy áthassa és szellemével betöltse őt”.

Prokofjev fejtegetése különösen érzékletessé válik az északi misztériumáramlatot megtestesítő Zarathusztra sorsának leírásakor – és ez az áramlat más képviselőinek, így Prokofjev saját sorsának és életútjának szempontjából is igen tanulságos lehet: „Zarathusztra külső életútja kezdettől fogva tele volt drámai eseményekkel, megrázkódtatásokkal, üldöztetésekkel és halálos veszedelmekkel. Rudolf Steiner igen szemléletesen írta le ezt a helyzetet: »Ám aki [szellemi látása révén] képes ezt megfigyelni, az látja, hogy egy ilyen gyermek lelkierői és a külvilág között már eleve konfliktusok zajlanak, összeütközések játszódnak le, hogy egy ilyen gyermek olyan akarattal és olyan erőteljes indíttatással rendelkezik, amely úgyszólván ellentétben áll mindazzal, ami körülötte történik. Hiszen az isteni szellemiség által betöltött személyiségek sorsa az, hogy idegenként, jövevényként nőnek fel, s hogy környezetüknek nincs elég érzéke és értelme ahhoz, hogy valóban megértse őket. Viszont könnyen keverednek konfliktusba a környezetükkel, könnyen összeütközésbe kerülnek a körülöttük lévő világgal«, s ezek a konfliktusok gyakran odáig fajulnak, hogy »a környezetük ösztönösen is gyűlöletet táplál az ilyen emberekkel szemben«. Egész »gyűlölet-viharokat« válthatnak ki maguk körül.[6]

Rudolf Steiner az északi és a déli misztériumok különbségének, sőt ellentétének lényegét végül röviden a következő szavakkal foglalta össze: »Az északi [áramlathoz tartozó] személyiségeket egy szellemi lény hatja át és tölti be, aki mintegy kiszorítja őket a saját lényükből, s így éri el, hogy az északi misztériumok tanítványai képesek felemelkedni a makrokozmoszba, míg a déli kultúrákban az ember a mikrokozmoszba száll alá.«

De miért volt szükség a földfejlődés során erre a két ellentétes áramlatra? Létezésüknek az az oka, hogy ellentétük kiéleződése, majd annak feloldódása és meghaladása révén – egy magasabb szinten történő egyesülésük által – egyfajta »emelkedés« következzék be, hogy valami Új kezdődhessen: egy harmadik vagy magasabb rendű princípium. Ez az esemény az idők fordulóján következett be” – a salamoni és a nátháni Jézus-gyermeknek a Krisztus-lény befogadása végett történt egyesülésében. „Az evangéliumokban ez a két misztériumáramlat Máténál a napkeletről érkező királyok (mágusok), Lukácsnál pedig a mezei pásztorok képében jelenik meg. Nem nehéz átérezni, hogy ábrázolásuk milyen pontosan megfelel a misztériumok két fajtájának:” a királyokat (napkeleti bölcseket) a fénylő betlehemi csillag képében maga Zarathusztra vezérelte „a Máté-evangéliumban leírt Jézus-gyermekként történő újraszületésének színhelyére. (…) A Lukács-evangéliumban leírt Jézus-gyermek közelgő megszületéséről szóló híradásban, a pásztoroknak adott éjszakai kinyilatkoztatásban pedig közvetlenül is részt vett a déli misztériumok legmagasabb rendű képviselőjének, Gautama Buddhának a szellemi világban tartózkodó entelechiája. A Máté- és a Lukács-evangélium beszámolója – a két gyermekségtörténet – közti különbség is innen ered, hiszen előbbi mindvégig Zarathusztra földi újraszületésével (a salamoni Jézus-gyermekkel), utóbbi viszont Buddha mennyei kinyilatkoztatásaival” és a nátháni lélek földi megtestesülésével áll összefüggésben.

„A misztériumok két fajtájának képviselői a palesztinai eseményekben való közvetlen részvételükkel tehát két ellentétes oldalról, két különböző irányból készítették elő »az Ige testté válását«”: a kozmikus Nap-szellemnek a két misztériumáramlat ősképszerű összeolvadásával lehetővé váló földi inkarnációját – Krisztus-Jézus misztériumát.

Korcsog Balázs

Ki volt Szergej O. Prokofjev?

1. rész: Kérdésfelvetés, alapélmények

2. rész: Prokofjev, a „hattyúlovag”

3. rész: Az északi és a déli misztériumáramlat…

4. rész: … és fő képviselői – száz éve és napjainkban

5. rész: A michaelita közösség és az Antropozófiai Társaság sorsa

6. rész: Arisztotelikusok és platonikusok – az antropozófia két századfordulója

7. rész: Karmikus múlt, jelen, jövő (Prokofjev és a nagy európai nyelvek)