Plein air erfunden (Napút-festés feltalálva) (Csontváry)

Krisztus „visszatérése”

„az ég felhőiben…”

Csontváry géniusza, 12. rész

Az előző fejezetben láthattuk, hogy 1910. január 10-én, amikor a Teozófiai Társaság angol vezetői elkezdték „beavatni” az általuk Krisztus újbóli fizikai megtestesülésének kikiáltott indiai fiút, éppen ezen a napon szakadt meg Csontváry „isteni összeköttetése”, ekkor ért véget szellemi inspirációja, s így ez a nap jelenti termékeny alkotó időszakának, sőt egész festői pályájának a lezárulását. Vagyis az a nap, amikor az indiai Adyarban egy lelki és szellemi „erőszaktétel” formájában kezdetét vette az ifjú Krisnamurti „beavatása” (amely valójában egy ál- vagy ellen-beavatás volt), Csontváry leírásában éppen ez a nap jelenti egy szellem nélküli, „hatalmi” korszak, egy anyagi, materiális szemléletű időszak kezdetét. Az angol teozófus vezetők ugyanis csak látszólag beszéltek a szellemről, s valójában mindent, még Krisztus újra eljövetelét is csupán materiális (fizikai) értelemben – a régi palesztinai események „megismétlődéseként” – tudták elképzelni. „A Teozófiai Társaságba olyan mértékben behatoltak a materialista tendenciák, hogy úgy vélik, Krisztus anyagi testet öltve fog visszatérni” – foglalta össze a helyzetet 1910-ben Rudolf Steiner.[1]

Rudolf Steiner az éteri Krisztus-eseményről szóló 1910-es előadásaiban részletesen beszél arról, hogy Krisztus mint kozmikus Nap-szellem a Golgotai misztérium óta jelen van a Föld szellemi környezetében (éteraurájában), s összekötötte magát a Földdel („veletek vagyok minden nap a világ végezetéig”), és az emberek egy része az 1930-as évektől – az ekkor kibontakozó új éteri látás révén – képes lesz érzékelni őt. „Ez az, amit az okkult iskolákban Krisztus visszatérésének neveznek.”[4] (Rudolf Steiner ezzel kapcsolatban többször is külön hangsúlyozta az 1933-as év jelentőségét.[5]) Tehát sok embernél megismétlődik majd a damaszkuszi esemény, amikor Pál apostol meglátta Krisztust a Föld éteraurájában: az éteri erők és folyamatok (a fény-, a hő-, a hang- és az életéter) világában. „Az ég felhőiben” – ahogy az evangélium mondja, az éteriségre utalva, az Ő újbóli eljöveteléről. A damaszkuszi eseménynek (Pál éteri látóvá válásának) ezt a megismétlődését nevezhetjük Krisztus újra eljövetelének, szellemi visszatérésének – hangsúlyozta Rudolf Steiner az „éteri Krisztus”-sorozat előadásaiban.

Ám a „visszatérés” vagy „újra eljövetel” kifejezés (németül „Wiederkunft”) némileg félrevezető Krisztus éteri megjelenésével kapcsolatban, hiszen úgy hangzik, mintha Krisztus eltávozott volna valahova, most pedig visszatér. Valójában azonban a Golgotai misztérium óta mindvégig jelen volt a Föld szellemi környezetében (éteraurájában), de csak néhány kiválasztott (illetve „beavatott”) individualitás, elsőként Pál apostol, később Christian Rosenkreutz, korunkban pedig Rudolf Steiner volt képes érzékelni őt. Az éteri „eljövetel” kifejezés így arra utal, hogy Krisztus fokozatosan az emberek sokasága számára is érzékelhetővé válik az éteri világban. Az éteri Krisztus-esemény is az emberiség tudati fejlődésével áll összefüggésben. Rudolf Steiner ezt úgy fogalmazza meg, hogy az új, éteri Krisztus-megjelenés során „nem Krisztus száll le az emberiséghez, hanem az emberiség fog felemelkedni Őhozzá”.[6]

Az éteri „eljövetel” tehát valójában azt jelenti, hogy az ember elkezd felnőni Krisztushoz, hogy az emberiség az újonnan kibontakozó képességek által fokozatosan felemelkedik abba a szférába, hogy elkezd belelátni abba a világba – az éteriség: a fény, a hő, a hang és az életerők, valamint az idő mint „ötödik éteri elem” birodalmába[7] –, ahol Krisztus korunkban megtapasztalható. 2009-es budapesti előadásában Szergej Prokofjev utalt rá: „1909-es budapesti előadásában Rudolf Steiner azt mondta: igen, Krisztus vissza fog térni, de soha többé nem fizikai testben, hanem szellemi formában jön el, »az ég felhőiben«” – majd hozzátette: „a felhőket az éteriség megnyilatkozásának tekinthetjük”.[8]

Az emberek tehát az 1930-as évek közepétől kezdik majd érzékelni Krisztus éteri „visszatérését”, egy beavatott azonban már jóval korábban érzékelhette ezt az eseményt. Rudolf Steiner száz évvel ezelőtt, 1917-ben mutatott rá arra, hogy egy beavatott már 1909-től láthatta Krisztus megjelenését az éteri világban – a modern szellemtudomány értelmében ez jelenti ugyanis az ő újbóli „eljövetelét”. És a Rudolf Steiner által hozott antropozófia mint modern szellemtudomány legfontosabb feladata ennek az eseménynek – „korunk legnagyobb misztériumának” – a hírüladása, és az emberiség előkészítése a mai idők e legjelentősebb érzékfeletti eseményére.

Csontváry tragédiája, és 1909/1910-es festői „elnémulásának” igazi oka, hogy „isteni összeköttetése” – michaeli-rózsakeresztes inspirációja (1879/80) – révén ő is ennek az új szellemi fénynek (1899), az éteriségnek és az éteri Krisztus-eseménynek (1909/10) akart a festő-prófétája lenni. De szava pusztában kiáltó szónak bizonyult a korabeli Magyarországon.

Korcsog Balázs