Marie Steiner Novalis mellszobrával

Marie Steiner születésének 150. évfordulója

Ki volt Marie Steiner

Karmikus életrajza

Rudolf Steiner kutatásainak fényében

2017. március 14-én van Marie Steiner – teljes nevén Marie Steiner-von Sivers – születésének 150. évfordulója. Ő volt Rudolf Steiner legfontosabb élettársa, s ahogy Szergej O. Prokofjev fogalmaz: ő volt Steiner legjelentősebb munkatársa. Jórészt neki köszönhetjük, hogy Rudolf Steiner életműve ebben a formában létrejöhetett, és fennmaradt. Az ő áldozatos tevékenysége nélkül nem ismernénk, vagy nem ilyen formában ismernénk az antropozófiát.

Marie Steiner karmikus életútjával kapcsolatban a legfontosabb forrásunk Rudolf Steiner Okkult történelem című ciklusa,[6] amelyet 1910 legvégén, a karácsonyi szent éjszakák időszakában tartott Stuttgartban. Az sem véletlen, hogy az első előadás, melyben legrészletesebben beszél Marie Steiner individualitásának korábbi megtestesüléseiről, 1910. december 27-én hangzott el, János evangélista, a „szeretett tanítvány” napján – ő volt az, aki korábban a salamoni templom építőmestereként, később pedig Christian Rosenkreutzként, a rózsakeresztes áramlat vezetőjeként tevékenykedett. Ez a nap lett később Marie Steiner halálának a napja is (1948). S bár Marie Steiner – illetve akkor még Marie von Sivers – neve itt egyszer sem hangzik el, Rudolf Steiner mégis ebben a december 27-i, János-napi előadásban kezdte el feltárni Marie Steiner karmikus életútját és korábbi inkarnációit – szoros összefüggésben az alexandriai kultúrközponttal, s mélyen beágyazva Ita Wegman és a saját karmikus életútjának (Gilgamesnek és Enkidunak, Arisztotelésznek és Nagy Sándornak) a történetébe.

Kelta misztériumiskolázás

Marie Steiner legkorábbi ismert inkarnációira Rudolf Steiner mindössze egyetlen egy mondattal utalt, az Okkult történelem-ciklus első előadásának vége felé. Ez a mondat így szól: ez a személyiség „jó előkészítést kapott, mégpedig egy bizonyos kelta misztériumiskolázás révén, melyen korábbi inkarnációiban ment keresztül.” Rudolf Steiner itt ennek az individualitásnak nem is egy, hanem több korai megtestesülésére utal a kelta misztériumok hatókörében: „egy bizonyos kelta misztériumiskolázás révén” készítették őt elő, amelyen korábbi inkarnációiban ment keresztül (in früheren Inkarnationen).” Az északi misztériumok területén járunk tehát, a kelta kultúrkörben, az – Írország latin neve után – hiberniai misztériumoknak nevezett kelta kultuszok világában. Ezeknek a misztériumoknak a vezetői a druidák voltak, akik egy személyben voltak papok és mágusok, orvosok, tanítók és bírák, s ugyanakkor – az általuk inspirált kelta énekmondók, a bárdok révén – költők és dalnokok. Vagyis egyesítették magukban a tudományos, a vallásos és a művészi elemet. A Marie Steiner-individualitásnak később is fontos sajátosságai ezek, illetve a tudomány, művészet és vallás korszerű újraegyesítésére irányuló törekvés. E korai kelta-hiberniai inkarnációknak nem tudjuk a nevét, sem a pontos helyét és idejét, Rudolf Steiner ezeket nem nevezi meg, kizárólag a kelta misztériumiskolázás tényét tartotta lényegesnek, ez az elem volt ugyanis az, aminek révén ez az individualitás „jó előkészítést kapott” a későbbi inkarnációiban átélt misztériumokhoz.

Rudolf Steiner szellemi kutatásai szerint a kelta népszellem (a kelták arkangyala), miután különösen jól teljesítette a kelta törzsekért végzett feladatát, nem lépett tovább, vagyis nem emelkedett feljebb az arché (korszellem) rangra, hanem áldozatot hozva visszamaradt az arkangyal fokon, és az ezoterikus kereszténység szellemi vezetőjeként és inspirátoraként tevékenykedett tovább. Marie Steiner individualitása tehát e korai, előkészítő jellegű kelta inkarnációiban azzal a népcsoporttal került kapcsolatba, amelynek népszelleméből később az ezoterikus kereszténység szellemi vezetője lett. Így az előtte álló jövőbeli feladatok szempontjából megfelelő előkészítést kapott, hogy később az ezoterikus kereszténység korszerű áramlatával és annak vezető személyiségeivel is kapcsolatba kerülhessen.

Tudnunk kell ugyanakkor, hogy ezek a hiberniai misztériumok nem korlátozódtak a brit szigetek és a mai Írország területére, hanem Európa más vidékein is megtalálhatóak voltak. Rudolf Steiner úgy fogalmaz, hogy több helyen is voltak úgynevezett „kontinentális telephelyei” ezeknek a kelta misztériumoknak, még Közép-Európában is, például a mai Burgenland területén – és ezt itt azért fontos kiemelnünk, mert Rudolf Steiner elmondása szerint Gilgames is egy ilyen burgenlandi kelta misztériumhelyen kereste a beavatást. Vagyis más időben és helyen, és más eredménnyel ugyan, de az Ita Wegman-individualitás és a Marie Steiner-individualitás is kapcsolatba került a hiberniai kelta misztériumokkal.

Orfikus misztériumtanítvány

Rudolf Steiner az Okkult történelem-ciklus első előadásában így folytatja a Marie Steiner-individualitás karmikus életútjának leírását: „Volt egy csodálatos személyiség a régi orfikus misztériumokban, aki átélte ennek a misztériumnak a titkait, s a legrokonszenvesebb és legérdekesebb tanítványai közé tartozott ennek a régi görög misztériumnak.” És ezen a ponton teszi Rudolf Steiner a korábbi kelta inkarnációkra vonatkozó, már idézett utalást (tehát hogy ez a személyiség „egy bizonyos kelta misztériumiskolázás révén jó előkészítést kapott korábbi inkarnációiban”), majd így folytatja: „Ez az individualitás mély áhítattal kereste az orfikus misztériumok titkait. Az orfikus misztériumok tanítványainak azt kellett átélniük a saját lelkükben, amit Dionüszosz Zagreusz mítosza tartalmazott, akit a titánok darabokra téptek, de testét Zeusz egy magasabb létformában feltámasztotta. Az orfikus tanítványoknak individuális emberi élményként kellett átélniük, hogy az ember egy bizonyos misztériumi utat bejárva, úgyszólván beleéli magát a külső világba, s így egész lénye mintegy megszűnik, szétdarabolódik, hogy aztán újra megtalálja önmagát. … Mintha az állatokban, növényekben, ásványokban, a levegőben, a vízben, a forrásokban, a hegyekben, a kövekben és a csillagokban és a többi emberben valóban benne lennénk, mintha egyek volnánk velük. Az orfikus tanítványnak ezért erős belső lelkierőt kellett kifejlesztenie, hogy győzedelmeskedjék a külvilágbeli szétdaraboltságon, s újra létrehozza önmagát, mint önmagába zárt teljes individualitást. Amit most elmondtam, bizonyos értelemben a legmagasztosabb dolgok közé tartozott, amit a beavatási misztériumokban át lehetett élni. Az orfikus misztériumok sok tanítványa élt át ilyen élményt, átélte a világban való szétdarabolódást, s átélte a legmagasztosabbat, amit a Krisztus előtti időkben a kereszténységre való felkészülés során át lehetett élni.”

Ezek közé „az orfikus misztériumtanítványok közé tartozott többek között az a rokonszenves személyiség is, akinek a nevét az utókor nem jegyezte fel, de aki valóban az orfikus misztériumok tanítványa volt, s akire az imént utaltam. Már fiatal emberként is, és azután sok éven át szoros kapcsolatban volt az orfikusokkal. Abban az időszakban tevékenykedett, amely megelőzte a görög filozófiát, és nincs feljegyezve a filozófiatörténeti könyvekben, mert ami Thalésszel és Hérakleitosszal kezdődik, az csupán az utóhangja annak, ahogy a misztériumtanítványok korábban a maguk módján tevékenykedtek. És ezek közé a misztériumtanítványok közé tartozott az az orfikus misztériumtanítvány is, akiről beszélek, s akinek aztán a tanítványa lett az a szüroszi Phereküdész, akiről A Kelet a Nyugat fényében című müncheni ciklusomban beszéltem az elmúlt évben [1909].”

Ez utóbbi személyiségről – tehát az orfikus tanítvány tanítványáról – Rudolf Steiner az említett müncheni ciklusának negyedik előadásában[7] a következőket mondta: „Egy történelmi személyiségre szeretnék utalni, aki a görög szellemi fejlődés egy viszonylag régi korszakában élt, arra a személyiségre, akit a külső történelem alig ismer, még azt sem tudják pontosan, hogy hány évet élt. Arra a személyiségre, aki bizonyos vonatkozásban megelőzte a többi bölcset – a szüroszi Phereküdészre. A görög szellemi fejlődésnek abban az időszakában élt, amelyet a hét bölcs korszakának neveznek, amely tehát megelőzte mindazt, amit a görög filozófiáról történelmileg tudunk. A külső történelem csak keveset mond róla, de amit mond, az elég érdekes ahhoz, hogy előhozakodjunk vele. Többek között úgy ismerik őt, mint Püthagorasz tanítómesterét. Számos olyan tanítást tulajdonítanak neki, amit Hérakleitosznál, Platónnál és a későbbi bölcseknél találunk meg. A görög fejlődéstörténet régebbi korszakához tartozik, amelyről azt mondják, hogy akkoriban hét bölcs élt, ahogy Indiában a hét szent risi. E hét görög bölcs időszakában élt a szüroszi Phereküdész. … Vajon honnan származott szüroszi Phereküdész tudása? Ha feltesszük ezt a kérdést, akkor rájövünk, hogy azt egy úgynevezett föníciai beavatásnak köszönhette. Személyében egy olyan embert látunk, aki a régi Fönícia templomaiban nyert beavatást, s aki azt, amit ebből szabad volt elmondania, e föníciai templomokból Görögországba vitte át, hogy ott tanítsa őket. Így hagyományozódott át az ősi indiai bölcsességgel még összhangban álló tudás egy része keletről nyugatra.”

Rudolf Steiner leírásából egy hatalmas fejlődési sor, egy egész mester–tanítvány láncolat bontakozik ki itt a szemünk előtt, a görög filozófia, sőt az egész nyugati gondolkodás születésével összefüggésben. A Steiner által kikutatott névtelen Orfikus misztérium-beavatottnak a legfontosabb tanítványa az előbb említett szüroszi bölcs, Phereküdész volt, aki tudását tehát egy föníciai orfikus beavatásnak köszönhette, majd ezt a tudást „a föníciai templomokból átvitte Görögországba”, s így „bizonyos vonatkozásban megelőzte” az összes többi görög bölcset. Ennek a szüroszi Phereküdésznek aztán több jelentős tanítványa is volt: az egyik Püthagorasz, a másik pedig Hérakleitosz. Az epheszoszi Hérakleitosz volt Kratülosznak a mestere, azé a Kratüloszé, aki az epheszoszi misztériumoknak volt a beavatottja, s Rudolf Steinernek volt a korai görög inkarnációja. Tehát Hérakleitosz volt Kratülosz mestere, Kratülosz volt Platón egyik mestere és előfutára, Platón pedig annak az Arisztotelésznek volt a tanítója, aki Rudolf Steinernek volt a „nagy” görög inkarnációja.

A görög filozófia teljes fejlődéstörténete áll itt előttünk a kezdetektől a betetőzésig, egy egészen magasztos mester–tanítvány vonulat, egy misztériumiskolázási láncolat formájában. És ki áll ennek a láncolatnak, ennek a fejlődési vonulatnak a legelején? Az a névtelen Orfikus misztériumtanítvány, akiről Rudolf Steiner az Okkult történelem első előadásában beszél, s aki nem más, mint Marie Steiner individualitásának első jelentősebb inkarnációja, a Krisztus előtti 6. században. Az Orfeusz néven ismert nagy beavatottnak volt ő a tanítványa, s lett a görög filozófia nagyjainak tanítója, Arisztotelész mestereinek mestere. Az ő névtelen, ám világtörténelmi jelentőségű alakja áll az európai kultúra egyik alappillérének tartott görög filozófia, sőt az egész nyugati gondolkodás fejlődésének kiindulópontján, s tudását, az ősi misztériumbölcsességet az ő nagy tanítványa, a szüroszi Phereküdész vitte át Föníciából Görögországba, Európába – „Nyugatra”.[8]

Rudolf Steiner 1910 nyarán, Az egyes népszellemek missziójáról szóló oslói (kristianiai) ciklusában beszél arról, hogy az ókori görög nép arkangyala, akiből a görög korszellem lett, s miután ilyen minőségében rendkívül jól teljesítette a feladatát, így továbbléphetett volna egy magasabb régióba, a formaszellemek közé, ám áldozatos módon erről lemondott azért, hogy az exoterikus kereszténység vezető szelleme lehessen, s az európai kereszténység korszellemeként működhessen. Vagyis a Marie Steiner-individualitás első jelentős inkarnációjában, a föníciai-görög orfikus misztériumok kiemelkedő tanítványaként azzal a görög néppel és kultúrával került szoros kapcsolatba, amelynek korszelleméből az exoterikus kereszténység vezetője, sőt az egész keresztény Európa korszelleme lett. Ez az individualitás ebben az inkarnációjában tehát jó előkészítést kapott arra, hogy egy későbbi, középkori megtestesülésében a kereszténység és az egyház jeles képviselőjeként, a középkori keresztény bölcselet és tudomány univerzális mestereként tevékenykedhessen.

Itt annyit kell még hozzáfűznünk, hogy – a hiberniai misztériumokhoz hasonlóan – az orfikus kultuszokban is nagy szerepe volt a művészeteknek, a zenének, a költészetnek – és a drámának, hiszen az orfikus misztériumok a görög dráma alapját képező Dionüszosz-kultusszal is kapcsolatban álltak. De Rudolf Steiner elmondása szerint ennek a föníciai-korai görög inkarnációnak a kulcsmozzanata, az Orfikus misztériumtanítvány szellemi alapélménye – a test szétdarabolódása, szétszaggattatása a világban. S ez az orfikus beavatási alapélmény a fizikai síkon jelenik majd meg a Marie Steiner-individualitás következő jelentős inkarnációjában (amikor tehát „a korábbi spirituális élmény kivetül a külső, fizikai síkra”). Mégpedig abban a városban – hogy az előbb említett tanítványi láncolatot folytassuk –, melyet Arisztotelész nagy tanítványa, Alexandrosz alapított, s máig az ő nevét viseli: Nagy Sándor városában – Alexandriában.

Korcsog Balázs

Ki volt Marie Steiner (Karmikus életrajza Rudolf Steiner kutatásainak fényében)

1. rész: Kelta misztériumiskolázás; Orfikus misztériumtanítvány

2. rész: Az alexandriai inkarnáció (Alexandriai Hüpatia)

3. rész: A középkori inkarnáció (Albertus Magnus)

4. rész: Arisztotelész „megkeresztelése” (Albertus Magnus és Aquinói Tamás)

5. rész: A Marie Steiner-inkarnáció