A Deák- és a Petőfi-szobor

Adalékok Budapest spirituális helytörténetéhez 2.

Deák alkatáról és habitusáról id. Horánszky Nándor is részletesen ír a Deák Ferenc lelkialkata és befolyása politikai pályájára című könyvében.[1] A mű végén a szerző idézi Kossuth – a nagy politikai ellenfél – szavait Deákról: „»Büszkék lehetünk, hogy fajunknak jutott e manifesztáció dicsősége…!« Mert Deák egyénisége jellegzetesen magyar. Benne testesül meg a magyarság higgadt bölcsessége, realitásérzéke, szemlélődő hajlama, konzervativizmusa és csendes, de makacs, szívós ellenállóereje, mely a múltban is annyiszor bizonyult megmentőnknek, valahányszor a történelem viharai végveszéllyel fenyegették népünket. Deákban a magyarságnak minden erénye visszatükröződik, hibáiból úgyszólván semmi.” S végül Mikszáth szavait idézi a „haza bölcséről”: „Aki közelről figyelte őt, megismerte az egész magyar fajt” – ma ezt inkább úgy mondanánk, hogy a magyar alkatot, a magyar habitust – „a zászlós uraktól le az enyingi bíróig…”[2] A lélektani és -karakterológiai könyv szerzője tehát hasonló végkövetkeztetésre jut, mint amire Rudolf Steiner is jutott 1889-ben, a pesti Deák-szobor előtt állva: Deák alakjában mintegy összesűrűsödve jelennek meg a magyarság jellegzetes sajátosságai – ő a magyar alkat megtestesítője, a sajátos magyar észjárás reprezentánsa.

Deák lényét legjobban a róla készült – és a pesti Deák-szoborhoz nagyban hasonló –, ülő alakos fényképek tükrözik:[3] „a haza bölcsének” súlypontja mindig lent van, a talaj felé, az anyagcsere- és végtagrendszerben, az akarati szférában – amit Rudolf Steiner is mindvégig hangsúlyoz a magyar alkattal és a pesti Deák-szoborral kapcsolatban. Érdemes összehasonlítani ezt a Deák-szobrot a Duna-korzó másik végén álló Petőfi-szoborral (amely nagyrészt szintén Huszár Adolf alkotása). Steiner mindkét szobrot láthatta Pesten, valószínűleg 1889-ben és 1909-ben is (a teozófus kongresszus résztvevői jórészt az akkor még a Petőfi-szobor mögött álló Bristol Szállóban laktak).

Mennyire más ez a két szobor és a két alak: Deák súlyos, ülő figurája, lenti súlypontja, és a törékeny, álló, felfelé mutató Petőfi-alak szinte légies könnyedsége. A Deák-figura ereje az alapzathoz kötődő súlyosságában, fizikai stabilitásában és e világi realitásérzékében van, Petőfié viszont éppen a légies, éteri könnyedségben: a költő alakja alig érinti a talajt – a kompozíció súlypontja nem az alsó végtagokban és az akarati szférában található, mint Deáknál, hanem feljebb, a keringési és mellkasi légzőrendszerben (az érzelmivagy szív-szférában: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem.”), sőt: fejével és jobb kezével Petőfi még feljebb, egyenesen az égbe mutat.

Szellemtudományos szempontból ez azért is figyelemreméltó, mivel Rudolf Steiner mindkét személyiséget, Petőfit és Deákot is bizonyos értelemben a magyarság jellegzetes képviselőjének tekintette, csakhogy ők ketten nem ugyanannak a szellemiségnek voltak a megtestesítői – nem ugyanannak a szellemi lénynek voltak a reprezentánsai a magyarságot vezető hierarchikus lények közül: Petőfi a vérségi és fizikai származástól függetlenül, az éteriségben működő magyar népszellemnek volt a reprezentánsa,[4] Deák viszont a sajátos magyar alkatot és észjárást meghatározó magyar személyiségszellemé (vagy gondolkodásszellemé). E két lény különbségét a pesti Duna-parton álló Deák- és Petőfi-szobor alapvető különbsége is világosan tükrözi.

És a harmadik: Széchenyi?

További kérdés, hogy az akarati (Deák) és az érzelmi szféra (Petőfi) túlsúlya után kiben láthatta Rudolf Steiner a gondolati szféra és a fejrendszer jellegzetes magyar képviselőjét. Spirituális budapesti helytörténeti sétánkat járva kézenfekvőnek tűnik, hogy ezt egy harmadik pesti szoborban, a már akkori is a Ferenc József (a mai Széchenyi) tér túloldalán, a Deák-szoborral éppen átellenben álló Széchenyi-szoborban, a „legnagyobb magyar” alakjábanpillantotta meg.[5] Steinernek a Széchenyihez való szellemi közelségéről nem csupán a róla készült és máig fennmaradt gyerekkori rajza tanúskodik (a Széchenyi fejéről készült portré), hanem Steiner születésének – illetve fogantatásának – és Széchenyi halálának konstellációja is: a legnagyobb magyar akkortájt távozott a földi világból 1860 tavaszán, amikor Steiner megfoganhatott, majd 1861 elején megszületett.

Rudolf Steiner tehát 1889-ben és 1909-ben is a pesti Duna-korzót járva, három szobor – Petőfi, Deák és Széchenyi – alakjában mintegy maga előtt látta a magyar érzésvilág, a magyar akarat és a magyar gondolkodás jellegzetes képviselőit, a magyarság eme reprezentánsait. Mindhárom szobor ma is ugyanott áll:[6] Steinerhez hasonlóan érdemes végigjárnunk Budapest helytörténetnek – és a modern magyar szellemi életnek – ezt a spirituális gerincét.

Jól mutatja a magyar népet vezető szellemi lények (a népszellem, a nyelvszellem és a személyiség- vagy gondolkodásszellem) különbségét és eltérő működési módját, hogy Széchenyi, „a legnagyobb magyar” felnőttkoráig nem tudott rendesen magyarul, és hogy Petőfiben fizikai-vérségi származás szerint semmi magyar nem volt. Mégis mindketten a magyar kultúra és szellemi élet legnagyobbjai közé tartoznak, sőt: Rudolf Steiner őket tekintette – Deák mellett – a magyarság valódi reprezentánsainak. Széchenyi gondolatformáló (fej)erőit, Petőfi lüktető szíverőit, Deák dacos akarati erőit. – „Nézd a Hármat, ők az Egy”[7] – a Magyarság megtestesítői.

Korcsog Balázs

Részlet a szerző készülő könyvéből: A Magyar géniusz (A magyar népszellem, nyelvszellem és gondolkodásszellem nyomában).

1. rész: Deák-szobor – Diana fürdő – Lloyd-palota

[7] Rudolf Steiner a hetedik Klassze-órán (1924. április 11.) elmondja, hogy a szellemi világ küszöbét átlépve miként válik külön egymástól az emberi életben egységet alkotó gondolkodás, érzés és akarat. Itt viszont, mintegy fordított úton, éppen azt látjuk, miként válnak külön és nyilvánulnak meg három személyiség földi tevékenységében a Magyarságot vezető hierarchikus lény (vagy lények) szellemi minőségei. 

Ha szeretne még ilyen cikkeket olvasni, támogassa a NOVALIS munkáját! Minden TÁMOGATÁST köszönettel fogadunk a folyóirat működtetéséhez és az ehhez kapcsolódó kutatómunka finanszírozásához az alábbi számlaszámra:

10700378-28430702-51100005

(CIB Bank, szml. tul.: Korcsog Balázs / Novalis folyóirat) 

IBAN: HU29 10700378-28430702-51100005

  BIC/SWIFT: CIBHHUHB