Szergej O. Prokofjev

Rudolf Steiner, a Teozófiai Társaság és a Nyugat mesterei

(Rudolf Steiner és az ezoterikus kereszténység mesterei, I/1. fejezet)

3. rész: A nyugati ezotéria valódi mesterei

Rudolf Steiner a hallgatóit e centrális közlésekre előkészítve mélyítette el és bővítette ki 1909-ben az ezoterikus kereszténység mestereinek bemutatását. Ennek jegyében utalt arra a „Buddhától Krisztushoz” című előadásában, melyet a Teozófiai Társaság európai szekcióinak következő nemzetközi kongresszusán, Budapesten tartottak 1909 májusában, hogy a rózsakeresztesek ezoterikus iskoláiban kezdettől fogva olyan nagy beavatottak tanítottak, mint Zarathusztra (Jézus mester), Szkíthiánosz és Gótama Buddha (utóbbi érzékfeletti testben, ún. nirmanakajában). Ők mindnyájan a keresztény misztériumokat tanították a tanítványaiknak, melyek középpontja a kozmikus Krisztus-lény és a Golgotai misztérium centrális jelentőségének megértése az egész földfejlődés szempontjából. Ezen a kongresszuson Rudolf Steiner a Teozófiai Társaság vezetőinek jelenlétében a következőket mondta: „Ő [Gótama Buddha] egyike volt azoknak, akikkel mi együtt élünk a rózsakeresztes teozófiában. Három mestert neveztünk meg: Zarathaszt (Zarathusztrát), Szkíthiánoszt és Boddhát vagy Buddhát.” (GA 109, 1909. máj. 31.)

  Itt különösen nagy jelentősége volt annak, hogy Rudolf Steiner Gótama Buddhát is megemlítette, mivel őt a Teozófiai Társaságban már Blavatszkaja időszaka óta a földfejlődés legnagyobb beavatottjának tekintették, még Krisztusnál is nagyobbnak, akit viszont csupán a bódhiszattvák egyikének tartottak. (Ezért tért át előbb Blavatszkaja és Olcott, majd Besant és Leadbeater is hivatalosan a kereszténységről a buddhizmusra.)

   Ez az utalás, hogy Gótama Buddha a rózsakeresztes iskolákban nem a régi buddhizmust tanította szellemtestben, hanem az ezoterikus kereszténységet, arról a hatalmas lépésről tanúskodik Buddha saját fejlődésében, melyet e magasrendű individualitás valóban megtett a szellemi világokban, amikor a Golgotai misztérium után Krisztus hírnökévé vált.[1]

Különösen mélyrehatóan tárgyalta Rudolf Steiner ezt a témát annak a müncheni előadás-sorozatnak az utolsó előadásában, amelyet 1909 augusztusában tartott A Kelet a Nyugat fényében. Lucifer gyermekei és Krisztus testvérei címmel (GA 113). Már önmagában a ciklus címe is kétségkívül a keleti és nyugati ezotéria ellentétes viszonyára utal, ugyanakkor különböző szellemi forrásaikra is. A müncheni ciklus utolsó előadásában Rudolf Steiner ismét az ezoterikus kereszténység mestereinek témájával foglalkozott, amit már Budapesten is érintett, de most jelentősen elmélyített, s itt vezette be „a Nyugat bódhiszattvái”-nak fogalmát (1909. aug. 31.). Ebben az előadásban ezenkívül néven nevezte azt a még magasabb rendű individualitást, aki az ezoterikus kereszténység három másik mesterével közösen rakta le a rózsakeresztes áramlat alapkövét a földfejlődésben.

A rózsakeresztes áramlat megalapításának első lépése a 4. században történt egy tanácskozáson, amelyet Mánész hívott össze 333 körül (előző inkarnációjában ő volt a manicheus vallás megalapítója). Ezen a tanácskozáson a három másik mester: Zarathusztra, Szkíthiánosz és Gótama Buddha is részt vett (utóbbi szellemtestben). Ekkor határozták el, hogyan áraszthatják bele a bódhiszattvák teljes bölcsességét közvetlenül a gondviselés szférájából a földfejlődésbe, s hogyan tárhatják fel Krisztus kozmikus lényének és az ő legfőbb földi tettének – a Golgotai misztériumnak – az egyre mélyebb megértését az emberek számára. E célból hozták létre a rózsakeresztes áramlatot, s ők maguk lettek ennek mesterei és szellemi vezetői hosszú évszázadokra: „E tanácskozáson határozták el akkoriban azt a tervet, miként áradhat bele az Atlantisz utáni idők bódhiszattváinak minden bölcsessége egyre erősebben és erősebben az emberiség jövőjébe. És amit a Föld jövőbeli kulturális fejlődésének terveként akkor elhatároztak, azt megőrizték, majd továbbadták azoknak az európai misztériumoknak, melyeket a rózsakereszt misztériumainak nevezhetünk. A rózsakereszt misztériumaiban mindig megtalálhatóak voltak azok az individualitások, akiket Szkíthiánoszként, Buddhaként és Zarathusztraként ismerünk. Ők voltak a tanítók a rózsakereszt iskoláiban. Tanítók, akik azért küldték bölcsességüket ajándékként a Földre, mert Krisztus lényét e bölcsesség által kellett felfogniuk és megérteniük az embereknek.” (Uo.)

Az a szokatlan ebben a fejtegetésben, hogy Rudolf Steiner itt egész más mesterekről beszélt, mint akiket a Teozófiai Társaságban tiszteltek. A teozófusok között természetesen nagyon gyakran beszéltek a hagyományos Gótama Buddháról. Azonban hogy Buddha időközben kapcsolatba került az ezoterikus kereszténységgel, s azóta Krisztus odaadó szolgálójává vált, vagyis hogy ez az individualitás egy konkrét fejlődésen ment keresztül a szellemi világokban, miután a Krisztus előtti hatodik században felemelkedett a bódhiszattva fokról a buddha fokra – ez teljesen ismeretlen volt a Teozófiai Társaságban.

Ugyanez vonatkozik Jézus mesterre is, akit ugyan megemlítenek a teozófiai tanokban, a Zarathusztrával való összefüggéséről azonban, Rudolf Steiner ezzel kapcsolatos közléseiig, semmit sem tudtak. S végképp semmit sem tudtak a Krisztussal való kapcsolatáról, akit a teozófusok, mint láttuk, Blavatszkaja óta egy bódhiszattvának, azaz mesternek tartottak.

Így a Teozófiai Társaság vezetői, mivel sem Krisztusról, sem a Golgotai misztériumról nem rendelkeztek valódi tudással, nem az igazi Jézus mesterről beszéltek, hanem egyfajta kísérteties árnyképéről, amely bizonyos vonásaiban, távolról hasonlított ugyan a maga ősképéhez, valójában azonban semmi köze nem volt az igazi Jézus mesterhez. Hiszen ahogy Rudolf Steiner mondta, Jézus mester az ezoterikus kereszténység egyik nagy tanítója, aki a Golgotai misztérium óta „újra és újra megtestesül Földünkön (…), örökké azt tanítva, mit jelent valójában a hatalmas palesztinai esemény” (GA 114, 1909. szept. 21.). Ami viszont a Teozófiai Társaságot illeti, ott vagy senki sem beszélt a Golgotai misztériumról (ahogy Blavatszkaja idejében), vagy eltorzítva, téves és hamis módon (ahogy Besant és Leadbeater idejében). És a két további mesterről, Mánészról és Szkíthiánoszról pedig ezoterikus értelemben egyáltalán semmit sem tudtak a Teozófiai Társaságban.

Vagyis Rudolf Steiner kezdettől fogva más mesterekről beszélt, mint akikről a Teozófiai Társaságban szó volt.

Hamarosan aztán az imént említett négy mester további három mester nevével egészült ki. Rudolf Steiner így különösen 1910-ben, az éteri Krisztusról szóló közlésekkel összefüggésben, többször is beszélt Gótama Buddha szellemi utódjáról, Maitréja bódhiszattváról, és 1911-től kezdve pedig egyre gyakrabban beszélt Christian Rosenkreutzról, a kereszténység ezoterikus áramlatának jelenlegi vezetőjéről. S valamivel még korábban – 1908 őszétől – kezdett beszélni Rudolf Steiner egy másik individualitás titkáról, aki szintén kapcsolatban van az ezoterikus kereszténység áramlatával, s aki legutóbbi inkarnációjában a Novalis nevet viselte, a német költő és misztikus nevét.

Bár Rudolf Steiner számos előadásában és ciklusában más keresztény beavatottakat is megnevezett, közléseinek alaposabb ismeretéből mégis levezethető, hogy különösen a hét említett mester állt legközvetlenebb kapcsolatban az antropozófia földi születésével és annak megalapítójával. Ők kivétel nélkül mindannyian olyan mesterek, akik „felfogták, hogy az emberiség továbbfejlődése a nagy Golgotai esemény megértésétől függ” (GA 107, 1909. márc. 22.). Vagyis ők mind „a bölcsesség és az érzékek összhangjának valódi mesterei” körébe tartoznak, s mindnyájan az isteni Krisztus-lény nagy szolgálói és segítői.

Mielőtt külön-külön is pontosabban jellemeznénk őket a modern szellemtudomány segítségével, nevezzük néven őket itt még egyszer, a rákövetkező vizsgálódás sorrendjében:

· Mánész

· Zarathusztra (Jézus mester)

· Szkíthiánosz

· Gótama Buddha

· Maitréja bódhiszattva

· Novalis

· Christian Rosenkreutz

E fejezet végén még egyszer emlékeztetnünk kell arra, hogy azon igyekezetükben, hogy Rudolf Steiner fellépését megakadályozzák a Teozófiai Társaság európai szekcióinak következő kongresszusán (melyet 1911 szeptemberében, Genovában akartak megtartani), a társaság akkori vezetői, Besant és Leadbeater, nem sokkal a rendezvény előtt az egész kongresszust lemondták.

Ennek oka kétségkívül az volt, hogy Rudolf Steinernek az volt a szándéka, hogy tart egy előadást a kongresszuson „Buddha és Krisztus. A bódhiszattvák szférája”[2] címmel. Ennek az előadásnak kellett volna megadnia a keresztény-krisztusi ezotéria végső válaszát a Bal kéz okkultistáinak azon kísérletére, hogy Krisnamúrtit tüntessék fel Messiásnak.

Marie von Sivers, ezen események egyik szemtanúja, így emlékezik erről: „A Teozófiai Társaság megriadt. Látták, milyen mély hatással vannak Dr. Steiner tanításai a Krisztust kereső lelkekre. S nem akarták ennek kitenni a tagjaikat…” (a GA 130-as kötet előszava)

Fordította: Korcsog Balázs

(Sz. O. Prokofjev halálának hetedik évfordulójára)

Szergej O. Prokofjev: AZ EZOTERIKUS KERESZTÉNYSÉG MESTEREI

1.      Rudolf Steiner, a Teozófiai Társaság és a Nyugat mesterei

1. Visszavezetni a teozófiai mozgalmat rózsakeresztes gyökereihez

2. Az 1909-es év spirituális jelentősége

3. A nyugati ezotéria valódi mesterei

2.     Az ezoterikus kereszténység hét vezető mestere

1.   Mánész

2.   Zarathusztra (Jézus mester)

3.   Szkíthiánosz

4.   Gótama Buddha

5.   Maitréja bódhiszattva

6.   Novalis

7.   Christian Rosenkreutz

3.     Christian Rosenkreutz – az emberiség őrzője

4.     A mesterek szeptogrammája

Az írás eredeti megjelenési helye:

Sergej O. Prokofieff: Rudolf Steiner und die Meister des esoterischen Christentums. Verlag am Goetheanum, Dornach, 2018. p. 18–21.