„Minden tetőről látni a napot”

Pilinszky és az

éteri Krisztus-élmény

„Én nem akarok egyéb lenni, mint tanúságtevő.”

Pilinszky életműve annak az elhíresült adornói kijelentésnek az élő cáfolata, hogy „Auschwitz után nem lehet – illetve barbárság – verset írni”. De mit mondhatunk spirituális nézőpontból Pilinszky gyermeki-angyali lényéről? Különleges megszólalásmódjáról, versnyelvéről…? Kisesszé egy magyar géniuszról.  

November 27-én volt száz éve, hogy Pilinszky János, a 20. század egyik legjelentősebb magyar költője megszületett. Úgy adódott, hogy éppen ezen a napon együtt volt néhány antropozófus, és beszélgetett.

„Egyáltalán találkozott már valaki az éteri Krisztussal?” – kérdezte egyikük, az antropozófus körökben sokat emlegetett újraeljövetelre, Krisztus éteri megjelenésére utalva.

„Pilinszky!” – mondta erre valaki.

Igen.

Ha külső (történelmi, irodalmi, filozófiai stb.) nézőpontokból, exoterikusan szemléljük, akkor Pilinszky életműve annak az elhíresült adornói[i] kijelentésnek az élő cáfolata, hogy „Auschwitz után nem lehet – illetve barbárság – verset írni”. Hiszen Pilinszky munkásságának éppen ez a kiindulópontja. Költészete – a költészet maga – itt kezdődik. A 20. század poklainak – a KZ-lágerek és a Gulág – megtapasztalása után.

Ahogy a kései költőtárs, Borbély Szilárd mondta erről igen lényeglátóan: „A kegyelem sötét éjszakája Pilinszky számára mégis a lerombolt, porrá alázott, lebombázott Németországban virradt fel. Pilinszky ezek között az apokaliptikus díszletek között ébredt fel (…) a hit álmából. Egy bukott században kísérelt meg az angyalok nyelvén beszélni. Önkínzó és öngyötrő lelkiismerete lett a magyar szellemnek.”[ii]

Elemzői aztán igyekeztek Pilinszky költészetét tárgyias-metafizikus líraként, keresztény egzisztencializmusként vagy misztikus költészetként leírni. Ő maga „evangéliumi esztétikának” nevezte saját művészetfilozófiáját. De ezek még mindig csak külső nézőpontok. Ha Pilinszky spirituális-ezoterikus alapélményét keressük, és azt a hangot – illetve annak a hangnak a forrását –, amely megszólal a verseiben, akkor a modern szellemtudományhoz kell fordulnunk ezek megtalálásához.

Rudolf Steiner 1910-ben, Európa különböző városaiban tartott előadásaiban[iii] részletesen beszélt arról az érzékfeletti jelenségről, amelyet korunk legjelentősebb spirituális eseményének nevezett: Krisztus éteri újramegjelenéséről, amelyben az 1930-as, 40-es évektől lesz része az emberiségnek, legalábbis az emberek egy részének, bizonyos szellemi és morális képességek kibontakozásának természetes velejárójaként – ahogy Pilinszky esetében is történt, szellemi iskolázástól függetlenül. Az emberek az 1930-as, 40-es években, a legkiszolgáltatottabb, legreménytelenebbnek tűnő helyzetekben:  a háború és a lágerek földi poklában – olyan határhelyzetekben, melyeket szellemtudományos értelemben halálközeli vagy küszöbélményeknek nevezhetünk –, ezekben a legkiszolgáltatottabb helyzetekben (gyakran a haláluk előtt) sokan megtapasztalják majd az éteri Krisztust, a nagy Vigasztalót – mondta el többször Rudolf Steiner. És ez a tapasztalat az, amelyen – bár kívülállóként, mások szenvedését és kiszolgáltatottságát látva és átélve, egyfajta élet-beavatásként – Pilinszky is keresztülment 1944–45-ben, s ebből az alapélményéből, ebből az éteri Krisztus-tapasztalásból születtek meg leghíresebb versei, az „Egy KZ láger falára” ciklus ismert darabjai (Harbach 1944, Francia fogoly, Harmadnapon, Frankfurt, Ravensbrücki passió, Apokrif, Négysoros stb.):

Harbach 1944 (részlet)

Újra és újra őket látom,
a hold süt és egy rúd mered,
s a rúd elé emberek fogva
húznak egy roppant szekeret.

Vonják a növő éjszakával
növekvő óriás kocsit,
a testükön a por, az éhség
és reszketésük osztozik.

Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek,

hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive -
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

Apokrif (részlet)

Látja Isten, hogy állok a napon.

Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Borbély Szilárd idézett soraira visszatérve, „Pilinszky ezek között az apokaliptikus díszletek között ébredt fel a hit álmából”, azaz a régi vallásosságból, a hit kereszténységéből, s jutott el a tapasztalás új kereszténységéig – az angyali alakban megjelenő élő (éteri) Krisztus átéléséig. („Egy bukott században kísérelt meg az angyalok nyelvén beszélni.”)

Nem véletlen, hogy ugyanebben a ciklusban, e drámai és megrázó KZ-versek között szerepel Pilinszky egyik legfontosabb éteri tanúságtétele, az Aranykori töredék.

Adorno szavaira is visszatérve, ha képszerűen, egy szellemi képben próbáljuk összefoglalni az általa konstatált létállapotot („Auschwitz után nem lehet verset írni”), akkor a tátongó szakadék, a bennünket elnyelő feneketlen mélység képe jelenik meg előttünk. Mintha Adorno azt mondaná: „Nem. Nincs tovább.” – De ez a szakadék valójában nem más, mint a szellemi világ küszöbe. Auschwitz az emberiség küszöbélménye. És ha Pilinszky költészetét megpróbáljuk beleilleszteni ebbe a képbe, akkor azt látjuk, amit a szellemi világ küszöbének átlépésekor, az alvás, a halál és a beavatás során (bár Pilinszkynél ez a küszöbélmény mindvégig öntudatlan maradt): hogy a költőnek a szakadék szélére érve egyszer csak szárnyai nőnek, melyek segítségével képes átrepülni a lét tátongó szakadéka fölött – mintegy angyalszárnyakon, a túloldalra.

Ez Pilinszky lírája. Ezek az angyalszárnyak. Az „Igen”. A „Van tovább”…

Korcsog Balázs 

Aranykori töredék (részlet)

Öröm előzi, hirtelen öröm,

ama szemérmes, szép anarchia!
Nyitott a táj, zavartan is sima,
a szélsikálta torlaszos tetőkre,
a tenger kőre, háztetőre látni:
az alkonyati rengeteg ragyog.
Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.

Mi készül itt e tenger ragyogásból?
Ha lehunyom is, süti a szemem;
mi kívül izzott, belül a pupillán,
itt izzít csak igazán, idebenn!
A világ is csak vele fényesűl,
az örömtől, aminek neve sincsen.
Mint vesztőhelyen, olyan vakitó
és olyan édes. Úgy igazi minden.

Lásd még: Pilinszky. Háború. Angyalélmény (A fényességes angyal is)