Harc az orosz kultúrcsíráért

Az orosz nép külső és belső lénye – a jelenlegi események és jövőbeli missziója fényében

(1. rész)

A modern szellemtudomány és az orosz szellem

(Blavatszkaja – Steiner – Prokofjev)

Rudolf Steiner 1914-ben, az első világháború elején, különböző európai nemzetekből származó antropozófus hallgatóinak adott egy Béke-spruchot. A svájci Dornach, az antropozófia földi központja elég közel feküdt az akkori francia–német frontvonalakhoz – így Dornachban hallani lehetett az ágyúdörgést, s éjszakánként látták a felvillanó torkolattüzek és robbanások fényét.

Dornachban ekkor javában zajlottak az akkor még János-épületnek nevezett későbbi Goetheanum – a modern misztériumok tervezett földi központjának – építési munkálatai. Ezekben a munkákban Rudolf Steiner mellett sok antropozófus is részt vett, Európa számos, akkor egymással hadban álló országából. Az első Goetheanum faépületének építési, festési, fafaragási, üvegezési munkáin békében dolgoztak együtt a német, osztrák, francia, angol – és orosz antropozófusok. És amikor kitört a háború, az európai népek testvérgyilkos háborúja, Rudolf Steinernek – aki osztrák-német származású volt – esze ágában sem volt eltávolítani vagy hazaküldeni a János-épület építési munkálatairól a háborúban ellentétes oldalon harcoló nemzetek fiait és lányait. Így az oroszokat sem. Sok orosz antropozófus vett részt továbbra is az új idők korszerű misztériumtemplomának felépítésében.[1] De az akkoriban kibontakozó euritmia is elképzelhetetlen az első generáció fiatal orosz euritmistái nélkül. Tatyjana Kiszeljova, Aszja Turgenyeva, Makszimilian Volosin, Margarita Volosina, Klavdija Bugajeva, Borisz Bugajev (alias Andrej Belij – oroszosan ejtsd: bélüj, „jerivel”) és még sok orosz antropozófus volt ott Rudolf Steiner mellett Dornachban, vett részt az előadásain, a Goetheanum építési munkálataiban, vagy az euritmia kibontakozásában. Fontos és talán a legfinomabb, legérzékenyebb visszaemlékezéseket köszönhetjük nekik Rudolf Steinerről és környezetéről: Andrej Belij „Életátalakulásá”-ban (Verwandeln des Lebens) és Titkos feljegyzéseiben, Margarita Volosina A zöld kígyójában vagy Aszja Turgenyeva visszaemlékezéseiben ma is élő szemtanúként tudósítanak bennünket erről az időszakról.[2] Belij második felesége, Klavdija Bugajeva pedig egyenesen ezzel a címmel foglalta össze emlékeit: „Hogyan élte át Rudolf Steinert – egy orosz lélek” (Wie eine russische Seele Rudolf Steiner erlebte).[3]

És van még valaki, akiről orosz szellemi összefüggésben mindenképpen szót kell ejtenünk Rudolf Steiner legszorosabb környezetéből:[i] olyasvalaki, aki nélkül nem lenne antropozófia, akinek két és fél évtizeden át tartó fáradhatatlan támogatása nélkül nem jöhetett volna létre Rudolf Steiner antropozófiai munkássága, s akit barátnői és legközelebbi ismerősei élete végéig – még Dornachban is – eredeti, oroszos leánykori nevén Marija Jakovlevnának szólítottak. Marie Steinerről van szó, Rudolf Steiner talán legfontosabb élet- és munkatársáról az antropozófia születésének első negyedszázadában (1900–1925), s aki egy orosz cári szolgálatban álló, balti német származású tábornok (Jakob von Sivers) és egy Oroszországban letelepedett rajnai német orvoscsalád leányának gyermekeként jött a világra, jórészt Szentpéterváron nőtt fel, előkelő orosz környezetben, s a német és az orosz nyelvet is anyanyelveként beszélte.

Orosz arisztokrata miliőben felnőve Marija Jakovlevna, a későbbi Marie Steiner a francia nyelvet is anyanyelvi szinten beszélte, így került kapcsolatba az ismert francia íróval és teozófussal, Edouard Schurével, akinek műveit (A nagy beavatottakat, a Lucifer gyermekeit, az Eleuszisz szent drámáját) fordította németre, s általa került kapcsolatba a teozófiával, majd Berlinbe kerülve Rudolf Steinerrel, akinek 1900/1901-től haláláig a legfőbb támasza lett.

Kevesen tudják, még az antropozófusok számára sem köztudott, de a jelen és a jövő szempontjából is nagy jelentősége van, hogy Rudolf Steiner az antropozófia földi kibontakozásának első éveiben a németországi előadások és a berlini ciklusok mellett az első, Berlinen kívüli nagy előadás-sorozatát oroszok számára akarta megtartani az egyik orosz fővároshoz, Moszkvához közeli Kaluga melletti birtokon, 1906 júniusában.[5] Steiner kalugai „orosz ciklusa” azonban többszöri próbálkozás ellenére sem valósulhatott meg az akkori orosz bel- és külpolitikai helyzet miatt (orosz–japán háború, 1905-ös forradalom, Patyomkin-felkelés stb.), Steinert az orosz hatóságok sem ekkor, sem később, 1912/13-ban nem engedték beutazni Oroszországba.

Gondoljunk csak bele, hogy a német és az orosz kultúra – szellemtudományos szempontból: a jelenlegi germán és az eljövendő szláv kultúrkorszak – együttműködése (és a szellemtudomány ezzel kapcsolatos feladatai) szempontjából milyen nagy jelentősége van annak, hogy Rudolf Steiner a német fővároson kívüli első nagy előadásciklusát éppen Oroszország szívében, Moszkva tőszomszédságában, a hatodik, szláv korszak – Fehér-tenger és Fekete-tenger között elterülő – orosz kulturális térségének kellős közepén akarta megtartani (a későbbi orosz ciklusokat pedig Szentpéterváron).[6]

Rudolf Steiner ezenkívül jól ismerte az Oroszországgal kapcsolatos nyugati-angolszász terveket, melyekben Oroszország nem csupán a jövő szláv kultúrcsírájának hordozójaként, hanem egy szocialista társadalmi kísérlet ideális terepeként szerepelt.[7] Ezért is tartotta szükségesnek Steiner – mintegy ennek ellensúlyozására – szellemtudományos kurzusok tartását orosz földön. „A teozófiai [antropozófiai] zweigekben végzett csendes munkából majd kisugárzik valami, ami az egész ország üdvére válik” – mondta 1913-ban az orosz hallgatóknak (Steiner akkoriban itt még a „teozófia” szót használta „antropozófia” helyett), majd hozzátette: „Van üdvösség Oroszország számára, ezt úgy hívják: teozófia [antropozófia]”.[8] Sajnos azonban, mint tudjuk, Rudolf Steiner Oroszország „megmentésére” tett kísérletei („orosz kurzusai”) mind meghiúsultak. A következményeket jól ismerjük a 20. század történetéből, már 1914/1917-től.

Az 1906-ra tervezett kalugai „orosz ciklust” Rudolf Steiner végül a párizsi teozófus kongresszushoz kapcsolódva tudta megtartani 1906 május–júniusában,[9] és az 1912/13-ban Szentpétervárra tervezett ciklusok helyett is csak Helsinkiben, a szomszédos finn fővárosban szólhatott az orosz hallgatósághoz.[10] A helsinki „orosz beszédekben” – sok más fontos ázsiai (indiai, tibeti és kínai)[11] vonatkozás mellett, és a Steiner-életműben egyedülálló módon, orosz hallgatóit mindvégig tegezve[12] – Rudolf Steiner mint nagyon „fiatal, feltörekvő néplélekről” beszél az orosz nép hierarchikus vezetőjéről (szemben az „öreg, elaggott” nyugat-európai néplelkekkel)[13], az orosz népről és néplélekről pedig úgy, mint a jövő letéteményeséről, a jövő kultúrcsírájának hordozójáról („az orosz néplélek a jövendő mérhetetlen távlataival és lehetőségeivel rendelkezik”[14]; „az orosz néplélek, az arkangyalok rendjéből származó lény, fiatal és reményteljes, s feladata még előtte áll”[15], az orosz néplélek ma még „a jövőbeli feladatára vár”[16]), ugyanakkor két oldalról – a nyugati materializmus és a keleti ködös spiritualitás oldaláról – is komoly veszélyek leselkednek rá.

De a modern szellemtudomány és az orosz szellemiség kapcsolatát vizsgálva kicsit még hátrébb kell lépnünk, és tovább kell tágítanunk a perspektíván, hiszen Rudolf Steiner az előbb említett, oroszoknak tartott 1912-es beszéde elején hangsúlyosan utalt arra, hogy az egész modern szellemtudomány megszületésének szempontjából is döntő jelentősége volt annak, hogy a teozófiai mozgalom alapító vezetője, az a személyiség, akit később elterjedt angolos nevén Blavatsky asszonynak neveznek – orosz származású volt: eredetileg Helena Petrovna Hahn-nak hívták, anyai ágon egy orosz hercegi család gyermeke volt, és férje neve után nevezték később Helena Petrovna Blavatszkajának.[17] A cári Oroszország egymástól távol eső nagyvárosaiban nőtt föl (Odessza, Szentpétervár, Szaratov, Asztrahán), és korunk szempontjából az is szimptomatikusnak tekinthető, hogy éppen a Dnyeper partján fekvő Jekatyerinoszlavban született (későbbi nevén Dnyepropetrovszk, ma Dnyipro), a nagy kelet–nyugati törésvonal mentén, a mai Ukrajna területén. (Vagyis az egész kelet–nyugati spirituális feszültség mintegy már benne rejlett a teozófia alapítójának születési konstellációjában.) És bár Blavatszkaját később különböző nyugati, majd keleti okkultisták eltérítették és tévutakra vezették, de Rudolf Steiner a teozófiai mozgalom eredeti alapításáról azt mondta, hogy az rózsakeresztes indíttatású volt, vagyis az ezoterikus kereszténység központi áramlatához kapcsolódott. Így a teozófia eredeti impulzusát ilyen értelemben a modern szellemtudomány (az antropozófia) előzményének tekinthetjük, és tulajdonképpen Steiner célja is mindvégig az volt (kezdetben a Teozófiai Társaságon belül, később önállóan működve), hogy visszavezesse a teozófiai-szellemtudományos mozgalmat eredeti rózsakeresztes gyökereihez.[18]

És Rudolf Steiner leírásában ennek az eredetileg rózsakeresztes inspirációból eredő szellemi impulzusnak a befogadásában, illetve az erre épülő szellemi mozgalomnak az elindulásában döntő szerepe volt Blavatszkaja asszony orosz származásának, oroszos lelkialkatának. „Különösen tanulságos lehet számotokra – mondta Steiner 1912-ben az orosz hallgatóknak – az a mód, ahogy az utóbbi időben a teozófia  a világra jött, és ahogy az utóbbi évtizedekben, egészen napjainkig fejlődött. Soha nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy a teozófia esetében egyfajta szellemi-kulturális csodáról van szó. És ez a szellemi-kulturális csoda egy olyan személyiséghez kapcsolódik, aki személyiségként, kedves barátaim, közel áll hozzátok, mivel szellemi gyökereit bizonyos értelemben a ti népetekből hozta. Helena Petrovna Blavatskyra gondolok. S tagadhatatlan, minden szempontból tagadhatatlan, hogy az a test, amelyben benne foglaltatott az az individualitás, akit ebben az inkarnációjában Helena Petrovna Blavatskynak hívtak, bizony csak Kelet-Európából, Oroszország miliőjéből származhatott. Megvolt ugyanis minden orosz tulajdonsága.”[19]

És ahogy az eredetileg rózsakeresztes inspirációból fakadó teozófia földi megszületéséhez is egy kiemelkedő személyiség, jelen esetben Blavatszkaja orosz lelkületére volt szükség, úgy napjainkból, az antropozófia második századfordulójáról is hozva egy kimagasló példát: az antropozófiai élet német-svájci dominanciája – a német mint ezoterikus (és az angol mint exoterikus) világnyelv – ellenére korunkban szintén egy orosz miliőből, a jövő kulturális térségéből[20] származó lélekre és az ő fáradhatatlan munkásságára volt szükség a Steiner által hozott modern szellemtudomány kiteljesedéséhez: hogy a 20. század külső és belső tragédiái ellenére megvalósuljon valami abból, amit Rudolf Steiner a karma-előadásokban – egyfajta michaeli próféciaként – az antropozófia századvégi kulminációjának (betetőzésének, kiteljesedésének) nevezett. Szergej Olegovics Prokofjevre gondolok, akit joggal tekinthetünk korunk egyik – ha nem a – legjelentősebb antropozófusának, Steiner legkiemelkedőbb szellemi tanítványának napjainkban.[21] Az Oroszország szívében, Moszkvában született Prokofjev – aki nem mellesleg az azonos nevű nagy orosz zeneszerző (az „orosz Bartók”) unokája volt – az antropozófiával való krími találkozása után[22] – egész életét az antropozófiának szentelte, és ennek Steiner által megjövendölt századvégi kulminációja jegyében tevékenykedett, Steiner életművének és az antropozófia egészének lehető legteljesebb, platonikus áttekintésével és feldolgozásával.[23] Prokofjev több mint kétezer előadásával[24] és ötven könyvével[25] olyan antropozófiai életművet hozott létre, amelyről Peter Selg – az antropozófia kulminációjának egy másik fontos munkatársa[26] – teljes tisztelettel és elismeréssel adózva előtte azt írta: „Szergej O. Prokofjev könyvei (…) messze a legjelentősebb szellemtudományos és krisztológiai művek a Goetheanumban Rudolf Steiner halála (1925) óta.”[27]

S tulajdonképpen ezt jelenti az antropozófia kulminációja: a teljes Steiner-életmű és az antropozófia egészének – beleértve az elmúlt száz esztendő más antropozófus szerzőinek eredményeit is – áttekintését, feldolgozását, továbbgondolását, a gyakran elszórt Steiner-kijelentések termékeny, élővé tett, magunkon átdolgozott „összeolvasását”. Rudolf Steiner már 1919-ben úgy fogalmazott, hogy „(…) valamilyen formában, elszórtan szinte mindent megtalálnak a ciklusaimban. Szinte mindenről beszéltem valahol.”[28] És ezt a gondolatot folytatva 1924-ben azt mondta: „Ma már megvan a lehetőség arra, hogy amire csak röviden és vázlatosan utaltam, azt részletesen is kidolgozzuk a ciklusaimban és írásaimban található utalások alapján.”[29] – Ezt tette Szergej Olegovics Prokofjev is több területen: így Rudolf Steiner spirituális életútja, a korszerű krisztológia és a Michael-iskola terén, a Karácsonyi gyűlés kulcskérdéseiben, vagy az európai népszellemek működése, különösen a német és az orosz történelem (Közép- és Kelet-Európa) spirituális összefüggései kapcsán, és még sok más fontos antropozófiai témában.

Sőt, ha Rudolf Steiner karma-előadásokban tett egyéb utalásait is figyelembe vesszük az antropozófia kulminációjáról, akkor az is világossá válik, hogy ennek a kulminációnak a valódi célja és tétje nem csupán az antropozófia kiteljesedése, hanem az egész emberi civilizáció megmentése. Prokofjev is mindvégig ennek a kulminációnak – ennek a michaeli-krisztusi próféciának – a szellemében tevékenykedett az antropozófia kiteljesedéséért, az emberi civilizáció megmentéséért és átszellemítéséért, ennek volt az egyik legjelentősebb munkatársa. Ő is és munkássága is követendő példakép lehet minden – Rudolf Steinerhez és michaeli fogadalmához hű – antropozófus számára. 

A Rudolf Steiner által hozott modern szellemtudomány (az antropozófia) és az orosz szellemiség spirituális összefüggéséről eddig elhangzottakat vázlatosan a következőképpen foglalhatjuk össze:

Korcsog Balázs

A 2022. március 2-án és április 1-jén a budapesti Rudolf Steiner Házban elhangzott előadásaim jelentősen kibővített, írott összefoglalója.

1. rész: A modern szellemtudomány és az orosz szellem (Blavatszkaja – Steiner – Prokofjev)

2. rész: Az oroszság külső és belső lénye (A három külső államalkotó tényező és az igazi orosz lélek)

3. rész: Oroszország három fővárosa mint az orosz organizmus és orosz lélek részei

4. rész: A kelet-európai nép hármassága (A három orosz testvérnép)

5. rész: Harc az orosz kultúrcsíráért (Az előrehaladó szellemek világterve és az ellene szegülő okkult erők)

6. rész: A szláv ember (Rudolf Steiner pasztellrajza)