A Dunakanyar, szemben a visegrádi Várhegy

Dévény, Dunakanyar, Dobogókő "szívmuzsikája"

Rudolf Steiner 1924. júniusi

Diana- és Deák-utalása

Rudolf Steiner 1924. június 27-én, a "Beszéd-euritmia kurzus" (GA 279) negyedik előadásában tehát a nyelvek - és a lényszerűen mögöttük álló nyelvszellemek (vagy nyelvgéniuszok) - különbözőségéről beszél, és egy-egy "foglalkozással" vagy hivatással jellemzi és nevezi meg az egyes nyelvszellemeket. A német nyelv plasztikus, alakító-formáló jellege miatt a német nyelvgéniuszt szobrásznak ("képfaragónak") nevezi, a latin nyelvek (németül romanisch, ami nem a román, hanem a latin-újlatin nyelveket, itt elsősorban az olaszt jelenti), tehát a latin nyelvek géniuszát pedig (nyelvük bizonygató, érvelő, testáló jellege miatt) egy ügyvédhez vagy jogászhoz hasonlítja. És ezek után beszél a magyar és a finn nyelv hangzásáról. Kicsit később, de ugyanebben az előadásban még az angol, a francia és az orosz nyelv géniuszára is utal Rudolf Steiner: az angolt a tenger hullámait uraló tengerésznek vagy hajóskapitánynak, a franciát egyfajta táncosnak nevezi, aki a szavak lényege elől tovalibben, az oroszt pedig a szavak lényegének nyomait fürkésző, jövőbe mutató nyelvnek.

Tehát "minden nyelvnek megvan a maga temperamentuma és a nyelvgéniuszából adódó jellege" - mondja Rudolf Steiner. "Olyannyira így van ez, hogy ha például ungarusz vagy magyar (Ungarisch oder Magyarisch) vagy akár finn beszédet hall az ember, akkor óhatatlanul is az az érzése támad, hogy itt valójában hiányzik valami." - Ha Rudolf Steiner Diana-utalását olyan eminens szövegnek tekintjük, ahol minden egyes részletnek, minden szónak és hangsúlynak jelentősége van, akkor legalább három vagy négy dolgot kell kiemelnünk az előadásnak ebből a mondatából: (1) Rudolf Steiner a magyarok (a magyar nép és a magyar nyelv) kettős elnevezését használja: a türk, bolgár-török onogur szóból eredő, a legtöbb európai nyelvben átvett "hungarusz" vagy "ungarusz" elnevezést (Ungarisch), és a magyarok sajátos nyelvi önelnevezését, a "magyart" (Magyarisch) - ugyanúgy, ahogy a török krónikák is mindkét elnevezést használták a magyarokra (lásd Tarih-i Üngürüsz, illetve Madzsar Tarihi: A magyarok története). - A magyar népnek ez a kettős elnevezése összefügg a magyar eredetmonda, a Csodaszarvas-monda két hősének, Hunornak és Magyarnak a nevével (erről lásd László Gyula régészprofesszornak a témában írott egyik alapművét, a Csodaszarvas-monda részletes elemzésével: Hunor és Magyar nyomában, 1967, különösen 16-17. és 50-52. o.).

(2) A másik, hogy Rudolf Steiner a finn nyelv mellett beszél a magyarról ("ha ungarusz vagy magyar, vagy akár finn beszédet hall az ember...") - és ezzel félreérthetetlenül arra utal, hogy nyelvileg az uráli-finnugor nyelvekkel hozza rokonságba a magyar nyelvet. Ugyanakkor itt fontos hangsúlyoznunk, hogy nem a magyar népet, hanem a magyar nyelvet, a magyar nyelv hangzását rokonítja a finnel - itt ugyanis nem a népekről és népszellemekről, hanem a nyelvekről, a nyelvek hangzásában és a beszédben megnyilvánuló nyelvszellemekről van szó. És ahogy a népszellem sem azonos a nyelvgéniusszal (hiszen itt két különböző szellemi lényről van szó), úgy a rokon nép sem azonos a rokon nyelvvel. A Magyar géniusz c. könyv - külső okokból félbemaradt, régóta érlelődő - második kötetében részletesen fogunk foglalkozni a nép és a nyelv - a "néprokonság" és a nyelvrokonság - megkülönböztetésével, s így a magyar nép és a magyar nyelv eredetének megkülönböztetésével is - ez a kulcsa ugyanis a magyarság spirituális történelmének. S ezt a kulcsot (illetve annak egyik felét) adja meg itt Rudolf Steiner, a "Beszéd-euritmia kurzus" Diana-utalásának ebben a mondatában. A másik, "bolgár kulcsról" is részletesen lesz szó A Magyar géniusz második kötetében: "Néprokonság és nyelvrokonság" (A magyar nép és a magyar nyelv eredete - Magyarok és bolgárok, magyarok és finnek). (3) A hiány, a törés, a lélegzetvételnyi szünet jelentőségére ("ha ungarusz vagy magyar, vagy akár finn beszédet hall az ember, óhatatlanul is az az érzése támad, hogy itt valójában hiányzik valami") még visszatérünk.

De még egy szót ki kell emelnünk az előbb idézett mondatból, a "hall" igét: "ha ungarusz vagy magyar, vagy akár finn beszédet hall az ember..." - hiszen ez arra utal Rudolf Steiner leírásában, hogy itt egy hangélményről, a beszéddel és a hallással kapcsolatos hangélményről (szellemi értelemben egyfajta inspirációról) van szó. Majd így folytatja: "A magyar nyelvet, a magyar beszédet nem lehet anélkül hallgatni, hogy olyan érzésünk ne támadna, hogy minden harmadik szó után hiányzik (vagy hibádzik) valami." - Nem más történik itt, mint hogy Rudolf Steiner - valószínűleg még gyermekkorában, jórészt a lajtaszentmiklósi magyar iskolában és a plébánián, ahova járt (ma Neudörfl, Burgenland) - "szellemi hallásával" megfigyelte a magyar beszédet, a magyar nyelv hangzását (és annak "temperamentumát, nyelvgéniuszából adódó jellegét"), és most, 1924 nyarán, a "Beszéd-euritmia kurzus" negyedik előadásában (több mint 50 év távlatából!) egy KÉPBEN sűríti össze ezt a hangélményt (vagy inspirációt): "Ha magyar nyelven beszélnek, akkor tulajdonképpen minden harmadik szó után agyon kellene lőni egy szarvast, mivel a magyar nyelv nyelvgéniusza egy vadász."

A német nyelv géniusza tehát szobrász, az olaszé ügyvéd, a franciáé táncos, az angolé tengerész, a magyaré pedig - vadász. De mire utal itt Rudolf Steiner képszerűen? Mit fejezett ki képi nyelven (imaginatív formában) úgy, hogy "ha magyar nyelven beszélnek, akkor tulajdonképpen minden harmadik szó után le kellene lőni egy szarvast"? Egyrészt a magyar nép eredetére és ősi életmódjára, másrészt a magyar nyelv, a magyar beszéd legfőbb sajátosságára utal. Lássuk először az eredetet és életmódot.

A "Beszéd-euritmia kurzus" Diana-utalásához hasonló dolgokat mond Rudolf Steiner a magyar nyelvről (még a példája is ugyanaz: Kávéház) a magyar népviselet kapcsán is, s annak eredetét szintén a vadászattal, a magyarok ősi vadászó életmódjával hozza összefüggésbe. Mindezt néhány hónappal korábban, 1924 februárjában, Steiner kései, dornachi "Munkás-előadásainak" 6. kötetében, annak 6. előadásában (GA 352, 1924. február 13.), ahol az öltözködés és a ruházat szellemi összefüggéseiről beszél ("a ruházat, az öltözék részben védelmül szolgál, legnagyobbrészt azonban azért jött létre, hogy díszítsen. A díszítés pedig azért jött létre, hogy az ember kinyilvánítsa az érzékfelettit. (...) A ruhán keresztül a láthatatlan nyilatkozik meg."), és a magyar népviselet, annak eredeti célja és rendeltetése kapcsán a következőket mondja: "Amikor a népek vándorolni kezdenek, előfordul, hogy egy nép a ruházatának megfelelő környékről olyan vidékre költözik, ahol nem érthető többé, hogy miért pont ilyen öltözéket visel. (...) Láthatják például, hogy a magyar népviselet nagyon különleges. A magyarok magas szárú csizmát viselnek, aminek nagyon szűk a szára, szoros nadrágot, amit a csizma alá dugnak, és szorosan záródó felsőt. Mindez mára modernizálódott, és elvesztette az értelmét, de még utal arra, amire a magyar nyelv is. A magyarban ugyanis a legtöbb ősi kifejezés vadászkifejezés. Nagyon érdekes: ha egyszer eljutnak Pestre, és az utcán sétálgatnak, akkor olyan feliratokat fognak találni, mint 'Kávéház'. Ez ugyanaz, mint a Kaffeehaus. Ez a szó természetesen nem magyar, hanem magyarított német. Azt mondják: 'Kávéház', és észre sem veszik, hogy tulajdonképpen egy német szóról van szó. De ha eltekintünk a számtalan német és latin kifejezéstől (a magyar nyelvben), akkor azt vesszük észre, hogy a legtöbb szó vadászkifejezés, ami arra utal, hogy a magyarok eredetileg vadásznép volt. Ami pedig a népviseletüket illeti, az a lehető legkényelmesebb viselet volt egy vadász számára. Később ezt modernizálták, s alakították át." (GA 352, Munkás-előadások VI. kötet, 2. magyar kiadás: Genius, 2019. 99-100. o. - a fordítást néhány ponton módosítottam, a félkövér és kurzív kiemelések itt is mindenütt tőlem származnak - K. B.).

Vagyis Rudolf Steiner a magyar nyelv mellett a magyar népviseletet is ugyanonnan eredezteti: a magyarok ősi vadászó életmódjából. Annak a látszólagos ellentmondásnak a feloldását, miszerint meg kell különböztetnünk egymástól a magyar nép és a magyar nyelv eredetét, ám Steiner itt mégis a magyar népviseletet és a magyar nyelvet is a magyarok vadászó életmódjával hozza összefüggésbe, ennek feloldását szintén László Gyula régészprofesszor munkásságában (és annak előzményeiben: a háború előtti magyar történetírás Zichy-Hóman-Gombocz vonulatában) találjuk meg, konkrétan az ún. kettős honfoglalás elméletében, amiről a későbbiekben - A Magyar géniusz tervezett 2. kötetében - lesz szó. (Röviden arról van szó {a MAGYAR ŐSTÖRTÉNET LÉNYEGE EGY MONDATBAN}, hogy a magyar népviselet az az egykor erdei-vadászó életmódot folytató köznép viselete volt, ahogy a magyar nyelv is a minden bizonnyal már itt talált ("késő-avar"-onogur) népesség nyelve volt (az orosz krónikák szóhasználatával: a "fehér ugoroké" vagy "fehér magyaroké"), és nem a később érkezett, pusztai-lovasnomád uralkodó rétegé: az Árpád népével bejött "fekete ugoroké" vagy "fekete magyaroké" - nem véletlenül nevezik őket "türk"-nek a bizánci és más források.)

A vadászos jelleg mellett az erőteljes zeneiséget, a mély és bensőséges, szívből fakadó muzikalitást (vagy "szívmuzsikát", Herzensmusik) emeli még ki Rudolf Steiner a magyar nyelv sajátosságai közül az Életutam magyar tájleírása mellett a "Beszéd-euritmia kurzus" 4. előadásában is, amire A Magyar géniusz első kötetében (2021), az ifjú Steiner magyarországi vonatútja kapcsán már utaltunk (lásd 25-26. o.). Arról is volt szó korábban, hogy Rudolf Steiner tájleírásának az a mondata az Életutam "magyar fejezetében", hogy itt "a természet mintegy maga is poétikussá válik, és az emberek, nem sokat törődve ezzel a poétikus tájjal, egy mély és bensőséges szívmuzsika szerint élik az életüket" - ez a poétikus táj bizony a Dévényi-szorost, a felvidéki Vág völgyét és a szépséges Dunakanyart jelenti. - Steiner talán Dévény vagy a Dunakanyar, vagy éppen Dobogókő "szívmuzsikáját" hallotta meg ekkor szellemi hallásával...?!

A belinkelt képen: id. Markó Károly Visegrád c. festménye, a 19. századi magyar tájképfestészet első reprezentatív alkotása, amely a magyar történelem egyik legendás helyszínét, a még romjaiban is lenyűgöző visegrádi palotaegyüttest ábrázolja, háttérben a Dunakanyarral (Magyar Nemzeti Galéria).

A magyar nyelv Rudolf Steiner által is hangsúlyozott zeneisége kapcsán az is igen figyelemreméltó, hogy Kodály Zoltán, a magyar népzenekutatás egyik úttörője, a magyar zene egyik megújítója is ezen a vidéken, Galánta környékén nevelkedve talált rá a magyar népdal és a magyar népzene világára (lásd Galántai táncok). Volt ott valami a "levegőben", a felvidéki magyar táj éteraurájában - s ezt érzékelte Rudolf Steiner, és más szinten persze, de Kodály is.

A felvidéki Vág-völgy ("Ha az ember kinéz a vonat ablakán, a természet mintegy maga is poétikussá válik...")

A Magyar géniusz első kötetében, a steineri Életutam "magyar fejezetének" elemzésekor láttuk, hogy az ifjú Rudolf Steiner 1889-es felvidéki vonatútja és első budapesti látogatása során mintegy szellemi látásával figyelte meg a magyar táj jellegzetes éterauráját és annak alaptónusát ("sötét tónusú alap, s e fölött valamilyen színjátszó fény ragyog"), majd a pesti Deák-szobor leírásakor úgy folytatja, hogy "mindez (illetve ez a lény) egy képpé állt össze bennem, amikor Deák Ferenc szobra előtt álltam". Vagyis képszerűen - s végül lényszerűen jelent meg ("Wesen") - ami az Életutam magyar kiadásából sajnos kimaradt - épp a lényeg: a lény szó, ahogy a "szívmuzsika" is...

(folytatjuk: a leírások imaginatív, inspiratív és intuitív szintje)

Korcsog Balázs

2024. július első fele

Kapcsolódó írások:

0. rész: Koberwitz - Száz éve írta R. Steiner az Életutam "magyar fejezetét"

1. rész: Út a magyar nyelvszellemhez (Száz éve hangzott el R. Steiner Dianára mint magyar nyelvgéniuszra történő utalása)

3. rész: Kép-, hang- és lény-élmény Rudolf Steiner két magyar leírásában (A Diana- és a Deák-utalás imaginatív, inspiratív és intuitív szintje)

A pozsonyi vártól az esztergomi dómig (Alexander Strakosch leírása a Bécs-Budapest vonatútról, útban az 1909-es budapesti teozófus kongresszusra - ugyanezen a vonaton ült Rudolf Steiner is)

Hármasság a népek szellemi vezetésében (Népszellem, nyelvszellem, gondolkodásszellem); Deák mint a magyar alkat és észjárás megtestesítője (Rudolf Steiner első budapesti látogatásának tapasztalatai); Deák, Petőfi, Széchenyi - a Magyarság megtestesítői. Európai Közép, 2020. őszi szám, 32-40. o.

A Magyar géniusz 1. kötet (A magyar népszellem, nyelvszellem és gondolkodásszellem nyomában) 

A Magyar géniusz 2. kötetének (Néprokonság és nyelvrokonság. A magyar nép és a magyar nyelv eredete a szellemtudomány fényében) megírásához és megjelentetéséhez is támogatókat keresünk.