100 éves az euritmia (100 Jahre Eurythmie) |
![]() |
![]() |
2011. december 24. | |
Százéves az euritmia A két „első euritmista” (Lory Maier-Smits és Tatjana Kiszeljova)
Ha ebben az évben fokozott erővel gondolunk Rudolf Steiner jelentős munkásságára, akkor azt is figyelembe kell vennünk, hogy többször is egyértelműen rámutatott: az általa hozott szellemi felismeréseket nem csupán tudásként kell befogadnunk, hanem teljes szívünkkel és lelkünkkel, hogy azokat tevőlegesen, tettek formájában is valóra válthassuk a Földön. A számtalan dolog közül, mely Rudolf Steiner szellemi megismerései által valósult meg a Földön, idén az euritmia százéves fennállását ünnepelhetjük. Rudolf Steiner később egy alkalommal beszámolt róla, hogy már ezoterikus munkája kezdetén felismerte: égető szükség van az euritmiára ahhoz, hogy az emberek képesek legyenek a szellemi dolgokat összekötni a szívükkel, s hogy azok tetté váljanak bennük. „De sajnos senki sem fordult hozzám kérdéssel ezzel kapcsolatban” - fűzte hozzá Rudolf Steiner. ![]() Lory és Tatjana Tatjana Kiszeljova is 1911/12 Karácsonyán lépett először Rudolf Steinerhez, így ő volt a második olyan személyiség, akinek Rudolf Steiner rámutathatott erre az új művészetre, s akit azután 1914 Húsvétján az első euritmistaként hívott Dornachba, hogy legyen az euritmia ügyének felelőse. (…)
Rudolf Steiner szép képek formájában írja le, hogy ami Karácsonykor a szellemi világ kegyes adományaként mint új impulzus lépett a földi létbe, az 33 év múltán Húsvét idején ünnepelheti a feltámadását, ha a Földön élő emberek tisztán, önzetlenül és legmélyebb igazságérzetükkel fogadták be azt. Ma az a feladatunk, hogy felismerjük, mi lépett be a földi létbe a 3 x 33 évvel ezelőtti esztendő Karácsonyán, s hogy 3 x 33 és 1/3 (vagyis 100) év elteltével minek a feltámadását ünnepelhetjük.
Brigitte Schreckenbach cikke a Der Europäer 2011. szeptemberi számában jelent meg. Összeállította és fordította: Korcsog Balázs |
|
Utolsó frissítés ( 2011. december 25. ) |
< Előző | Következő > |
---|