Peter Selg háromkötetes új Steiner-életrajza Nyomtatás E-mail
2013. február 06.

ImagePeter Selg

Rudolf Steiner (1861 - 1925)

Életének és munkásságának története

 

Peter Selg hosszú évekig dolgozott terjedelmes művén, mely Rudolf Steiner fejlődését és munkásságának kibontakozását újfajta módon mutatja be. A most megjelent, régóta várt három kötet részletesen feltárja e páratlan életmű belső folytonosságát „a szélsőségek korában”. A mű dokumentumok segítségével, pátosz és dicsőítés nélkül mutatja be azt a rendíthetetlen helytállást, melyet Rudolf Steiner - hatalmas ellenállás és számtalan akadály közepette - tanúsított a maga korában, s hogy mindvégig síkraszállt azért, amit az emberiségfejlődés előrehaladó áramlatának tekintett. A könyv újszerű módon közelíti meg Rudolf Steiner szellemi alakját és lényét, s újfajta viszonyt tesz lehetővé vele - és azzal a lénnyel, akit ő egész életében képviselt, s akit összekapcsolt az „antropozófia” fogalmával. A mű az egész antropozófiai mozgalom jövője számára íródott, s így nem csak az Antropozófiai Társaság, de a tőle különálló intézmények, az egyéni és szabad kezdeményezések számára is - s egyúttal mindazoknak, akik komolyan érdeklődnek az antropozófiai irányultságú szellemtudomány megalapítója iránt.

 

A könyv 2012 decemberében jelent meg az arlesheimi Ita Wegman Intézet Kiadójánál, három kötetben [1. kötet: 1861-1914; 2. kötet: 1914-1922; 3. kötet: 1923-1925], összesen 2.150 oldalon, 220 illusztrációval.

 

Kapcsolódó anyagok:

Az előrehaladó szellemek szolgálója (Peter Selg új Steiner-életrajzának dornachi bemutatója)

Peter Selg könyveiről a NOVALIS-ban

Utolsó frissítés ( 2013. június 26. )
 
< Előző   Következő >