Shakespeare-I.Jakab-Bacon hármas csillagzata

Shakespeare † 400

Shakespeare és I. Jakab király

(Az író és az inspirátor)

Egy 21. századi misztérium

Április 23.: Shakespeare születésének és halálának napja.[1] Az angol, sőt az egész világirodalom egyik legnagyobb alakja a hagyomány szerint ugyanazon a napon jött a világra, amely 52 évvel később a mennyei születésnapja lett (1564-1616). Idén ünnepeljük a nagy angol költő halálának 400. évfordulóját, ahogy két évvel ezelőtt emlékeztünk meg születésének 450. évfordulójáról.

A mára egész könyvtárat kitevő szakirodalomban évszázados vita alakult ki Shakespeare műveinek szerzőségéről: hogy valójában ki írta Shakespeare műveit? Ám a Shakespeare műveinek szerzősége körüli vita semmiképpen sem pusztán irodalomtörténeti kérdés, hanem annak valódi tétje: Nyugat-, Közép- és Kelet-Európa előrehaladó szellemiségének összeköttetése.

(2) ki inspirálta őt? Vagyis szellemi értelemben ki állt Shakespeare műveinek hátterében? - Rudolf Steiner szellemi kutatása szerint egy beavatott állt Shakespeare mögött és korának három másik nagy alakja mögött, s ez a beavatott inspirálta őket és szólalt meg a műveiken keresztül: „Bacont és Shakespeare-t, de Jakob Böhmét és Jakob Baldét is ugyanaz a Mester inspirálta” - mondta Rudolf Steiner 1907 elején egy kasseli ezoterikus tanítványának.[2] És tizenhét évvel később, 1924-ben, a második „Karma-kötet” második előadásában Steiner megerősíti és valamivel részletesebben is kifejti ezt a szellemi összefüggést: „Az irodalomtörténészek Baconnel és Shakespeare-rel kapcsolatos teljesen felszínes vitája üresen cseng, amikor is mindenféle érveket hoznak fel annak bizonyítására, hogy voltaképpen nem is Shakespeare, a színész írta a nevéhez fűződő drámákat, hanem Bacon, a filozófus és államférfi. Mindazok a törekvések, amelyek külső szempontok alapján keresnek hasonlóságot Shakespeare drámáinak és Bacon filozófiai műveinek gondolkodásmódja között, teljesen elhibázottak, hiszen meg sem közelítik a dolog lényegét. Az igazság ugyanis az, hogy Bacon, Shakespeare, Jakob Böhme és még valakinek a működése idején valójában egy beavatott szólalt meg mind a négyükön keresztül. Szellemi rokonságuk onnan ered, hogy voltaképpen mindnyájan ugyanabból a forrásból merítenek. De a külsődleges érveket felhozó emberek természetesen nem beszélnek erről a beavatottról, aki mögöttük állt. Ezt a beavatottat - a többi modern beavatotthoz hasonlóan - eléggé kellemetlen emberként írják le a történelemben. Pedig nem csupán az volt. Noha külső cselekedeteiben ilyesmi is előfordult nála, ő mégis olyasvalaki volt, akiből roppant nagy erők indultak ki, s valójában ezekre az erőkre vezethetők vissza Bacon filozófiai művei, Shakespeare drámái, valamint Jakob Böhme írásai és a jezsuita Jakob Balde művei is.” (GA 236)[3]

Shakespeare mint írnok

Ludwig Tieck német romantikus költő, író és Shakespeare-fordító (1773-1853), költői megérzése révén mintha öntudatlanul is megsejtette volna e Shakespeare tollát vezető inspirációt, ezért Dichterleben [A költő élete] című elbeszélésében (1825) Shakespeare-t „ismeretlen írnokként” jeleníti meg, aki így vall alkotásmódjáról: „Egyszer egy magányos órában a végzetnek és az isteni igazságnak mérhetetlen könyve hangos suhogással feltárult előttem, s lelkem másként olvasott benne, mint azelőtt: látott vonatkozásokat [összefüggéseket], jóslatokat és beteljesülést, amit addig sohasem tudott felfedezni. A végtelen elragadtatás áramlott ereimbe és kimondhatatlan lelkesedés [átszellemültség] lett úrrá rajtam, s ekkor elhatároztam, hogy e látást [látomást, jelenést], mely a maga teljes egészében, az események gazdag tömegében, a történelem isteni ítélőszéke előtt oly érthetően megnyilvánult [megnyilatkozott], szavakban és alakokban tükrözöm vissza… Gyakran az az érzésem volt, mintha egy láthatatlan kéz vezette volna száguldó tollamat.” - Ez a költői hitvallás voltaképpen egy összetett szellemi élmény: egy kép-, hang-, és lény- vagy egységélmény (vagyis imagináció, inspiráció és intuíció) leírása, s ez valójában nem más, mint a shakespeare-i ars poetica: Shakespeare, az „ismeretlen írnok” előtt feltárul az Akasha-krónika.

De ki volt az inspiráció forrása? Ki volt a Shakespeare által is megnyilatkozó beavatott? - Itt egy jelentős misztérium előtt állunk. Az antropozófia „három muskétása” közül - ahogy napjainkban a Shakespeare- és Bacon-kutató Richard Ramsbothamet, a Kaspar Hauser-szakértő Terry Boardmant és a szlávság szellemi küldetését vizsgáló Markus Osterriedert emlegetik[4] (s akik kutatásaik révén így Európa nyugati, középső és keleti szellemi impulzusát képviselik) - a Shakespeare-kutató külön könyvet szentelt ennek a misztériumnak,[5] mely már címében is választ ad a kérdésre: I. Jakab - Shakespeare és Bacon inspirátora.[6]

Rudolf Steiner többször is beszélt I. Jakab angol király titokzatos alakjáról, legrészletesebben talán a Történelmi szimptomatológia című ciklusának első két előadásában (GA 185).[7] Az ő nevéhez fűződik Jakab király Bibliája (King James Bible), e nyelvteremtő erejű és mindmáig legjelentősebb angol bibliafordítás (1611), mely Wulfila gót és Luther német Szentírás-fordításához hasonlóan szintén okkult ismeretekből és beavatási tudásból született. Rudolf Steiner egy másik előadásában nem kevesebbet mondott róla, mint hogy „I. Jakab angol királyban egy egészen rendkívüli beavatott lélek lakozott” (GA 169). Maga Francis Bacon - vagyis a Jakab által inspiráltak egyike - pedig úgy fogalmazott, hogy „Krisztus ideje óta nem élt király vagy világi uralkodó, ki annyira jártas lett volna minden irodalomban, isteni és emberi tudományban… Felséged birtokolja azt a hármasságot, amelyet tisztelői hajdan Hermésznek tulajdonítottak: a király hatalmát és vagyonát, a pap tudását és megvilágosodását, s a filozófus ismereteit és egyetemességét.” (1605)[8]

Végezetül csak utalni tudunk arra, Richard Ramsbotham említett könyvében - szellemi és karmikus összefüggéseket is megpendítve - Nagy-Britannia [bölcs] Salamonjának nevezi Jakab királyt, egyfajta szellemi kapcsolatra utalva ezzel a bibliai Salamon király és Jakab király között. S így egyrészt a salamoni áramlattal, de ugyanakkor - Hiram Abiff, a salamoni templom építőmestere révén - a másik nagy szellemi áramlattal: a jánosi-rózsakeresztes kereszténységgel is karmikus összefüggésbe hozza Jakab királyt.[9] Thomas Meyer felteszi a kérdést a könyv német kiadásához írott előszavában: „Hogyan válhatott I. Jakab olyan ellentétes szellemek inspirátorává, mint Shakespeare, Bacon, a misztikus Böhme és a jezsuita Balde? Talán, hogy a távoli jövőben egyszer majd a magasabb egység útjára terelje ezeket az eleinte teljesen ellentétes szellemi áramlatokat? Mi a karmikus háttere ennek a jelentős személyiségnek? A [Jakab királyról mint] Nagy-Britannia Salamon királyáról szóló fejezetben a figyelmes olvasó fontos építőköveket találhat e kérdés megválaszolásához.”[10]

Korcsog Balázs