NOVALIS / Főoldal
Léleknaptár
100 éve (1907-1913)
Publikációk
Támogatás


Archívum
NOVALIS / Főoldal
Csontváry géniusza (2. rész) Nyomtatás E-mail
2015. július 22.

Image
Csontváry: Festőlegény (Madonna-festő)
A szegedi árvíz apokalipszise

és a Kárpátok fenséges tája

Csontváry „misztikus élményének” előzményei

Csontváry géniusza (2. rész)

 

Az 1879-es év a szegedi nagy árvíz esztendeje volt Magyarországon. Csontváry pesti egyetemi hallgatóként részt vett a mentési munkálatokban, s közben súlyosan megbetegedett. Az orvosok hosszabb pihenést javasoltak neki, így került vissza szülőföldjére, a felvidéki Kárpátok hegyvidékére, „misztikus élményének” helyszínére. Csontvárynak két önéletírása maradt fenn:[1] mindkettőnek a középpontjában az 1880 őszén (azaz 28. életévében) történtek leírása áll – Csontváry életének sorsfordulója.

1908-as „kis önéletrajzában” így számol be az eseményekről: „[1877/78 után] jött a szegedi árvíz katasztrófája, s nekem az egyetemi hallgatók élén ott kellett lennem, ahonnan alapos meghűléssel tértem vissza, úgyhogy nehezemre esett az írás és az olvasás. Az orvosok hosszabb pihenést ajánlottak, így jutottam a Tátrába, az egyik iglói gyógyszertárba mint provizor [okleveles gyógyszerész]. Néhány hónapi pihenő után egy napon a gyógyszertár elé állott egy fával megrakott ökrös szekér; az ökrök bóbiskoltak, s én egy vénypapírra ezt a jelenetet lerajzoltam. E rajz és egy másik, a Kárpátok, a fővárosi iparrajziskolában Keleti [Gusztáv] igazgatónál maradt mint első rajz – igen érdekes volna, ha ez még előkerülhetne. Iglóról egyenesen Rómába siettem, ahol több hónapi tanulmányozás után arra határoztam el magamat, hogy húsz esztendeig kell dolgoznom, s akkor utolérem a nagyokat, avagy túlszárnyalom.”[2] 

Kis önéletrajzában tehát kizárólag első rajza(i) megszületéseként tudósít bennünket a festő az akkor történtekről. A pontos időpontot sem tudjuk meg a beszámolóból (de a „nagy önéletrajzból” sem), erre csupán Csontvárynak az előbb említett Keleti Gusztávhoz, az „országos mintarajz tanoda” igazgatójához írott, 1880. november 30-ai keltezésű első leveléből derül fény: „Mindenekelőtt megjegyezni van szerencsém, hogy életemben múlt hó 13-áig, amikor is az első karcolattal a papirost elpiszkolni mertem, kezemben soha semmiféle rajz nem volt; de még az iskolában sem tanítottak erre; így tehát azon eszme, hogy én rajzoláshoz kezdék, pusztán a véletlenségen alapszik.”[3] – Ez az egyetlen fennmaradt utalás, amelyből napra pontosan tudjuk, mikor készült Csontváry legelső rajza: 1880. október 13-án. Ez a nap azonban nem csupán a festő első rajzának „születésnapja”, hanem egy spirituális „elhivatás-élménnyel” összefüggésben magának Csontvárynak mint festőnek is a születésnapja. E szellemi élményének előzményeiről és „véletlennek” vélt körülményeiről a festő a feltehetően 1913-ban írott „nagy önéletrajzában” számol be részletesen:

A budapesti egyetemen „ott ültem az első padsorban, szemben a tanárral, s nap nap után vártam, mikor pattan ki a szikra a világ fejlődéséről. S mert a tanár ki nem pattantotta, hát nekiestem a kutatásnak, elsősorban az egyetemi könyvtárnak, (…) mert lehetetlennek tartottam, hogy meg ne győzzem az embereket az igazságról. A sors ezt másképp oldotta meg. A szegedi árvízkatasztrófa engem az egyetemi hallgatók élére állított, akikkel kivonultam Szegedre.” Éjszaka, a nagy viharban „egy új kép tárult fel előttem: százával hevertek az emberek a városháza nagytermének padlózatán, öregek-ifjak, asszonyok-férfiak, szegények-gazdagok. Már láttam a sors csapását a nagy természetben, de tömeges embereknek a büntetését még nem láttam. E komor éjszakán mély gondolatok foglalkoztattak, s magamban kérdem magamat, ugyan mit vétettek ezek az emberek, hogy a sors kivétel nélkül a vízzel lepte meg? Mélyebb tapasztalataim még nem voltak az emberismeretről, mert hisz az önismerettel is csak a kezdet kezdetén állottam, s így mélyebben a dolgok eseményeibe bele nem hatolhattam.”[4]

„Ilyen tapasztalatok után kedvetlenül kerültem vissza Budapestre, meg egy meghűléssel is, mely nem volt alkalmas az írás-olvasásra, a tanulmányok folytatására. Testem-lelkem pihenésre szorult, sorsom azt kívánta, hogy keressek üdülést a gyógyszertárban. Így kerültem [vissza] Iglóra, ahol a főnököm a legnagyobb szeretettel fogadott, s különböző, jövőmet illető tervekkel alkalmazott. Szabad időmet a Kárpátok alján tölthettem, fenyvesillat, szamóca, málna, áfonya körében. Búzaföldeken a pacsirta hangját, a csalitban a fülemüle dallamát hallgattam, fent a magasban a sasokat fütyülve vonulni láttam. Itt ebben a csendes magányban eltűnt az árvíz réme, a háborgó elem végzete. Itt örül mindennek a lelke, amott könnyezik az emberek szeme. Itt látni az isteni természet szépségeit, amott a háborgó veszedelem intelmét. Itt vendégszeretettel, a fülemüle dallamával fogadja az embert az isteni természet, amott háborgó morajjal éjjel költi fel a végzet. Keresem a különös különbözet okát és kutatom az intelem forrásának titkát. A szegedi rémes napok (»a nagy szegedi árvíz apokaliptikus képei«[5]) lassan elmosódnak lelkemben, s én visszavágyom gyönyörködni a természetben. A gyönyörhöz járul a Tátra pírja, e nap gyönyörű hajnala.”[6]

Csontváry sorsfordító szellemi élményének előzményeivel kapcsolatban a következőket kell kiemelnünk: az ifjú gyógyszerész tanulmányai során a világ fejlődésének szikráját keresi; a szegedi árvízzel összefüggésben a sors, az emberismeret és az önismeret kérdései foglalkoztatják, s végső soron a dolgok összefüggéseit kutatja. Szellemi élményének egyik legfontosabb előzményeként külön is hangsúlyoznunk kell a szegedi árvízkatasztrófa mentési munkálataiban való részvételét („siettem menteni, ami menthető volt”[7]), a természet kétarcúságának: fenségének és pusztító voltának megtapasztalását (különféle kép- és hangélmények kíséretében), az embertársakkal való szolidaritást, a szociális érzéket, s nem utolsósorban a segítségnyújtás motívumát, mint minden valódi – nem öncélú – spirituális tapasztalás elengedhetetlen részét, szellemi előfeltételét. A spirituális élménnyel összefüggő próbatétel, és az azt megelőző vagy azt követő megbetegedés motívuma is említést érdemel, továbbá a helyszín:[8] a hegyvidéki környezet mint jellegzetes megvilágosodási-beavatási hely, a hegység, a hegy mint misztikus színhely, jelen esetben a Kárpátok vadregényes tája. S itt gondoljunk csak Rudolf Steiner 1889-es erdélyi útjára: hogy micsoda jelentősége volt az ifjú Steiner beavatási útján a Nagyszebenbe és a Déli-Kárpátokba tett utazásának, s egy bizonyos Kárpátokbéli Mesterrel való (szellemi) találkozásának.

 

Korcsog Balázs

(1. rész) (2. rész) (3. rész) (4. rész) (5. rész) (6. rész)



JEGYZETEK

[1] Csontváry mindkét önéletírásában beszámol egy üstökösről, melyet kisgyermek korában látott „a házuk fölött”: „Emlékszem tisztán mindenre, még a nagy Planéta idejére is, s mint kis gyermek dajkám öléből csodáltam a nagy üstököst, mely a házunk fölött lebegett.” (Csontváry-emlékkönyv, 1976, 42. o.) „Nagy önéletrajzában” pedig így ír ugyanerről: „A kisgyermekkori élményeimet kiegészíti az óriási nagy üstökös, mely nyáron, 1856-ban vagy 57-ben a kisszebeni óratorony fölött képződött, de éjfél felé a világító csóvája az égbolton végighúzódott, s fényes csillaga pedig házunk fölött ragyogott. – E tünemény álmaimat soha nem látott tájakkal ébren tartotta, a valóságot pedig az éghez irányította. De mert gyermekésszel az égbe hatolni nem tudtam, a természetet tanulmányoztam.” (Uo., 67–68. o.) – Csontváry valószínűleg az 1858-as Donati-féle üstökösre gondolt, mely azon a nyáron sokáig szabad szemmel is látható volt, s Európa-szerte nagy feltűnést keltett. A leírást vesd össze a betlehemi csillag és a napkeleti bölcsek történetével („Burkus volt a nevem”. Uo., 66. o.). – További „érdekességek” a festő nagy önéletrajzából: „Az asztalunkon egész nap nyitva volt a nagy képes biblia, ahol láttam a tüzes farkú rókáknak mi a célja; mi célból harcol a csatában a teve álla; láttam az asszonyok harcát, a Salamon koponyájának a ráncát; láttam Noé beszámíthatatlanságát s Mózes koponyájának a szarvát…” (Uo., 68. o.); s csaknem fél évszázaddal később: „Betlehemben a Salamon nyaralójában gondolkozom, micsoda nyomorban élhetett az a szegény bölcs Salamon – három medencét készített a pici forrás körül, melyek vízzel sohasem teltek meg…” (Uo., 81. o. – vö. a salamoni templom és az érctenger legendájával); „Az első tanulmányutam gyújtogatással kezdődött.” (Uo., 70. o.); „Nagypénteken a daruréten egy madarat megsebeztem…” (Uo., 68. o. – vö. Parsifal történetével)

[2] Csontváry-emlékkönyv, 42–43. o.

[3] Uo., 31. o.

[4] Uo., 71–72. o.

[5] Németh Lajos: Csontváry Kosztka Tivadar. 1964, 25. o., 19702, 21. o.

[6] Csontváry-emlékkönyv, 72–73. o.

[7] Uo., 72. o.

[8] Csontváry misztikus élményének időpontjára még visszatérünk.

Utolsó frissítés ( 2016. január 31. )
 
< Előző   Következő >